fbpx

Tour Down Under: Mini világbajnokság a 3. szakaszon – videó

A Tour Down Under 3. szakasza távjában, körszámban és szintkülönbségben is egy világbajnokság felének illett be, izgalmak szempontjából viszont közel olyan parázs versenyt láthatott az ausztrál közönség, mint egy igazi klasszikuson.

Geraint Thomas megőrizte a trikót

A Stirling közelében kijelölt 20 kilométeres körből a 139 kilométer során hetet kellett teljesíteni a mezőnynek, így a szintrajz hullámvasúthoz hasonlított, borítékolható volt az akciódús végjáték. A táv első felében szokás szerint ausztrál menők szöktek, Will Clarke (Argos-Shimano) és Simon Clarke (Orica GreenEdge) diktálták a tempót.

Dolgozik a Sky a mezőny élén (Fotó: sirotti.it)

Volt 3 perc környéki előnyük is, a mezőny nagyjából két körrel a vége előtt közelítette meg őket, nagyon aktív volt a Movistar és a Radio Shack csapata, nem véletlenül, hiszen a spanyol Javier Moreno a tegnapi szökés után az egyik topfavorittá lépett elő az összetettben, míg a rádiósok közül a belga Ben Hermans van hasonlóan jó pozícióban, egy másodperccel elmaradva a versenyt vezető brit Geraint Thomas mögött. A Radio Shack így kétfejűvé vált, hiszen a portugál Tiago Machado opcióit valószínűleg továbbra is megtartották.

Győzelem a legjobb fiatalnak járó trikóban (Fotó: sirotti.it)

Nos, két körrel a befutó előtt többen is robbantottak a pelotonból, felugorva a szökevényekre, de az így kialakuló kisebb csoportot már a Team Sky csapata nem engedte látótávolságon kívülre, még a győzelemre esélyes norvég Edvald Boasson Hagen is rengeteget dolgozott Geraint Thomasnak.

Tom Jelte Slagter (Fotó: sirotti.it)

Az utolsó körre újra összeállt a mezőny, s bár egymást érték a próbálkozások, a folyamatos nagy tempóból már nem lehetett megszökni. Jellemző egyébként a szakaszra, hogy a nagyon nehéz körben is 42 fölötti átlagot hajtott a peloton. Az emelkedő hajrára végül együtt érkezett a főmezőny, a győzelmet pedig a Blanco Procycling Team fiatal holland menője, Tom Jelte Slagter szerezte meg, és feljött az összetett második helyére a mai napon negyedikként érkező Geraint Thomas mögé.

Videón az utolsó kilométer:

Tour Down Under 3. szakasz eredménye:
1. Tom Jelte SLAGTER (NED) BLA 3:36:46
2. Matthew Harley GOSS (AUS) OGE a. i.
3. Philippe GILBERT (BEL) BMC a. i.
4. Geraint THOMAS (GBR) SKY a. i.
5. Giovanni VISCONTI (ITA) MOV a. i.
6. Javier MORENO BAZAN (ESP) MOV a. i.
7. Simone PONZI (ITA) AST a. i.
8. Daniele PIETROPOLLI (ITA) LAM a. i.
9. Ivan SANTAROMITA (ITA) BMC a. i.
10. Gorka IZAGUIRRE INSAUSTI (ESP) EUS a. i.

Tour Down Under összetett állás a 3. szakasz után:
1. Geraint THOMAS (GBR) SKY 9:56:17
2. Tom Jelte SLAGTER (NED) BLA +5 mp. h.
3. Javier MORENO BAZAN (ESP) MOV +6 mp. h.
4. Ben HERMANS (BEL) RLT +8 mp. h.
5. Daniele PIETROPOLLI (ITA) LAM +15 mp. h.
6. Jon IZAGUIRRE INSAUSTI (ESP) EUS a. i.
7. Gorka IZAGUIRRE INSAUSTI (ESP) EUS a. i.
8. George BENNETT (NZL) RLT a. i.
9. Jack BAUER (NZL) GRS a. i.
10. Wilco KELDERMAN (NED) BLA a. i.

Down Under Classic kritérium és előzetes információk

Tour Down Under 1. szakasz

Tour Down Under 2. szakasz

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo