fbpx

Svájci Körverseny: szökevénysiker 11 perc előnnyel

Az ötödik szakaszon egy szökevénycsoportról szólt a Svájci Körverseny, akik közül az orosz Vlagyimir Iszajcsev volt a legerősebb. Az összetettben nem történt változás, Rui Costa vezet Frank Schleck előtt.

A hétfős elmenés már a Trimbach-Olten és Gansingen közötti 192 kilométeres etap elején összeállt, a terep a hat harmadik kategóriás emelkedővel kedvezett a szökevényeknek, akik név szerint Vlagyimir Iszajcsev, Salvatore Puccio (Sky), Daniel Oss (Liquigas), Klaas Lodewyck (BMC), Ruben Perez (Euskaltel-Euskadi), Sebastien Minard (AG2R) és Karsten Kroon (Saxo Bank) voltak.

A mezőnyből úgy tűnik, megunták a csapatok Sagan győzelmeit, a sprinterek sorai nem segítettek az üldözésbe, A Liquigasnak volt elöl gyors embere Oss személyében, a sárga trikós Rui Costára pedig nem volt senki veszélyes a szökésből, így a Movistar is hagyta eltávolodni 10 percre az elmenést.

Az összhangot a belga Lodewyck bontotta meg az utolsó emelkedőn 20 kilométerrel a cél előtt, de saját kardjába dőlt bele, szökevénytársai még a hegytető előtt utolérték, és vissza sem tudott állni a sorba. Az utolsó kilométereken bőven láthattunk akciókat, lévén a nagy előny birtokában maradt idő és tér taktikázni.

Ennek ellenére senkinek nem jött össze a szökés a szökésből, mindenesetre annyit sikerült elérni, hogy a papíron legjobb sprintert, Oss-t sikerült kifárasztani. A hajrában egyértelműen kiderült, hogy az oroszban maradt a legtöbb erő, Iszajcsev mondhatni könnyedén nyert.

Az 5. szakasz eredménye:
1.     Vladimir Isaichev (Rus) Katusha Team     4:58:28
2.     Ruben Perez Moreno (Spa) Euskaltel-Euskadi
3.     Salvatore Puccio (Ita) Sky Procycling
4.     Karsten Kroon (Ned) Team Saxo Bank
5.     Sébastien Minard (Fra) AG2R La Mondiale
6.     Daniel Oss (Ita) Liquigas-Cannondale     0:00:05
7.     Klaas Lodewyck (Bel) BMC Racing Team     0:01:50
8.    Elia Viviani (Ita) Liquigas-Cannondale     0:11:07
9.     Kris Boeckmans (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
10.     Alessandro Bazzana (Ita) Team Type 1 – Sanofi

Az összetett állás:
1.     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     20:53:27
2.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan     0:00:08
3.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:00:15
4.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat     0:00:19
5.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:00:21
6.     Thomas Löfkvist (Swe) Sky Procycling
7.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:00:23
8.    John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale     0:00:24
9.    Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi     0:00:26
10.     Thomas Danielson (USA) Garmin-Barracuda     0:00:29

A 2. és 3. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz (prológ) összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo