fbpx

Contador beköszönt Argentínában!

A háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador megvillant az Argentínában, megnyerte a héten zajló Tour de San Luis hegyi befutóval végződő harmadik szakaszát Levi Leipheimer előtt, és az összetettben is átvett a vezetést.

Az Estancia Grande és a Mirador del Potrero közötti 168 kilométeres szakasz végén egy 5 kilométeres mászás várt a mezőnyre, melyen a spanyol GT-menő csapata, a Saxo Bank remekül kontrollálta a versenyt, Contadornak „csak” tenni kellett a kereket a megfelelő akcióra.

Contador beköszönt Argentínában!

A végjátékban már csak Leipheimer tudta tartani a lépést a spanyollal, de sprintre neki sem volt esélye. Megemlítendő még a német „EPO-menő”, Stefan Schumacher harmadik helye, a Christina Watches kontinentális csapatban tavaly lehetőséget kapó botrányhős úgy tűnik bizonyítani szeretne a nagy publicitást kapó versenyen.

Contador beköszönt Argentínában!

Contador így értékelte győzelmét: “Jobban éreztem magam, mint vártam, mert voltak kétségeim, miután a Tour de France óta sok hónap telt versenyzés nélkül. Az izraeli edzőtáborban kezdtem el az edzéseket december második felében, de ahogy látszik, jó munkát végeztünk, és számomra eléggé váratlan győzelmet sikerült aratni. Minden győzelem fontos, a mait különösen szeretném megköszönni a csapattársaimnak, keményen kellett küzdenem érte, de azok után, amilyen munkát végeztek, meg kellett hálálnom.

Contador beköszönt Argentínában!

Sok jót hallottam erről a versenyről, és ajánlom mindenkinek. Hihetetlen a szurkolók szeretete, s bár nem tudom teljesíteni, hogy mindenkivel készítsek fotót, vagy autogramot adjak, nagyon szeretném megköszönni, ahogy fogadtak. Az összetett szempontjából Leipheimer esélyesebb, jó formában van, nagyon felkészültnek tűnik. Számomra fontos volt ez a győzelem, de vannak nálam esélyesebbek a holnapi időfutamon is, és az összetettben is.”

A 3. szakasz eredménye:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo Bank     4:29:27
2. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-QuickStep
3. Miguel Angel Rubiano Chavez (Col) Androni Giocattoli     0:00:05
4. Stefan Schumacher (Ger) Christina Watches-Ofone     0:00:09
5. Daniel Diaz (Arg) San Luis Somos Todos     0:00:12
6. Cayetano José Sarmiento Tunarrosa (Col) Liquigas-Cannondale     0:00:26
Az összetett állás:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo Bank     12:45:15
2. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-QuickStep     0:00:04
3. Stefan Schumacher (Ger) Christina Watches-Ofone     0:00:19
4. Daniel Diaz (Arg) San Luis Somos Todos     0:00:22
5. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale     0:00:36
6. Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Androni Giocattoli

Korábbi információk a Tour de San Luisról IDE KATTINTVA!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo