fbpx

A Tour Down Under viadal Andre Greipel felségterülete – videó

Az ausztráliai Tour Down Under verseny a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is a német Andre Greipel felségterülete, a Gorilla – a felvezető kritériumot is beleszámítva – a harmadik klasszikus sprinten sem talált legyőzőre.

Az Unley és Victor Harbour közötti 134 kilométeres szakasz befutójára iszonyú gyors tempóban érkezett a mezőny, és sem a fehérorosz Hutarovics, sem a norvég Boasson Hagen nem tudta megakadályozni Greipel győzelmét, aki így az összetettben is visszavette a vezetést Martin Kohlertől.

Greipel sikerét az első szakaszon történt bukásban csigolyáját törő, s most kórházban fekvő csapattársának, Jurgen Roelandts-nak ajánlotta, s kiemelte, hogy a megfogyatkozott Lott is remekül dolgozott. Hozzátette azonban azt is, hogy a végső összetett sikérre idén vajmi kevés esélyük van, ugyanis az ötödik szakasz hegyi befutója a Willunga emelkedőjén túl nehéz lesz számára.

A 3. szakasz eredménye:
1. André Greipel (Ger) Lotto-Belisol (Ger) Lotto-Belisol    3:21:55
2. Yauheni Hutarovich (Blr) FDJ – BigMat (Blr) FDJ – BigMat
3. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling (Nor) Sky Procycling
4. Mark Renshaw (Aus) Rabobank (Aus) Rabobank
5. Robbie Mcewen (Aus) GreenEDGE (Aus) GreenEDGE
6. Jacopo Guarnieri (Ita) Astana (Ita) Astana
Az összetett állás:
1. André Greipel (Ger) Lotto-Belisol (Ger) Lotto-Belisol     11:54:52
2. Martin Kohler (Swi) BMC (Swi) BMC     0:00:08
3. Michael Matthews (Aus) Rabobank (Aus) Rabobank     0:00:12
4. Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil -DCM (Bel) Vacansoleil -DCM     0:00:14
5. Simon Gerrans (Aus) GreenEDGE (Aus) GreenEDGE     0:00:16
6. Jan Bakelants (Bel) RadioShack-Nissan (Bel) RadioShack-Nissan

A 2. szakasz

Az 1. szakasz

A Down Under Classic kritérium

Információk a versenyről

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo