fbpx

Új helyszínen és még nagyobb területen a 2010-es PORT.hu Bringaexpo

2010-ben új helyszínen, a Hungexpo Budapesti Vásárcsarnok területén várja látogatóit a PORT.hu Bringaexpo március 4. és 7. között. Az eddigieknél nagyobb területen, összesen 6500 négyzetméteren, önálló pavilonban és még több kiállítóval várunk benneteket. A Bringaexpo az Utazás Kiállítás, a Boat-Show és a Leader Expo eseményekkel egy időben lesz, a rendezvényekre egy közös belépőjeggyel lehet bejönni.

Az idei expo során is változatos és érdekes programokkal várjuk az érdeklődőket, így többek közt extrém kerékpáros bemutató, spinning rendezvény, sprint&roll verseny és színpadi beszélgetések is színesítik a programot.

Bringaexpologo2010A PORT.hu Bringaexpo egyik legnagyobb érdekessége, hogy egy nemzetközi roadshow keretein belül, Németországból érkezik egy mobil tesztpálya is a helyszínre, így fedett körülmények között, mintegy 400 négyzetméteren elektromos kerékpárokat lehet a teljes nyitvatartási idő alatt díjmentesen kipróbálni, mind a négy napon.

Természetesen a kerékpárral érkezőkre is gondoltunk, így a Vásárközpont 1-es számú bejárata mellett nagy méretű, ingyenes és őrzött kerékpártároló épül. Kiegészítő szolgáltatásként szintén díjmentesen vizsgáltathatod át kerékpárod a Shimano szervízkamionjában.

A márciusi nyitóhétvége összes kiállításának látogatója a jegy mellé megkapja a Bringaexpo ingyenes, 100 oldalasra tervezett különszámát, a kerékpározás alapismereteiről szóló témákkal és a 2010-es év termékújdonságaival felpezsdítve.

További infó: www.bringaexpo.eu, info@bringaexpo.eu

Nyitvatartás:

  • 2009. március 4., csütörtök: 10.00 – 18.00
  • 2009. március 5., péntek: 10.00 – 18.00
  • 2009. március 6., szombat: 10.00 – 18.00
  • 2009. március 7., vasárnap: 10.00 – 18.00

Jegyárak:
FIGYELEM: A Bringaexpora váltott napi jegyek az Utazás Kiállítás, a Boat Show, valamint a Leader Expo rendezvényekre egyaránt érvényesek!
• Felnőtt jegy (mindenki, aki az alábbi kedvezményes kategóriákba nem tartozik bele): 1700 Ft
• Gyermek jegy (6 éves korig): Ingyenes
• Családi jegy (két felnőtt és legalább két 14 éves kor alatti gyermek): 2500 Ft
• Diák jegy (6 éves kor felett, diákigazolvány felmutatásával igazolandó): 1000 Ft
• Csoportos diák jegy (diákcsoportoknak 15 fő felett): 700 Ft
FIGYELEM: Március 4. szakmai nap, ezen a napon a belépőjegyek ára eltér a fentitől
• A kiállítás minden látogatója megkapja a jegy mellé a Bringaexpo hivatalos kiadványát, mely egy kerékpárokat, alkatrészeket és kiegészítőket bemutató katalógus, egyéb hasznos információkkal bővítve.

Helyszín:

  • HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont, B pavilon
  • 1101 Budapest, Albertirsai út 10.
  • www.hungexpo.hu

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont könnyen elérhető!

Vonattal érkezve:

– Nyugati pályaudvarról: M3-mal (kék metró vonal) a Deák téri megállóig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Keleti pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Déli pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal

Távolsági autóbusszal érkezve:

– Árpád híd autóbusz-állomásról: 32-es autóbusszal az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Etele tér autóbusz-állomásról: 173E jelzésű busszal a Blaha Lujza térig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Népliget autóbusz-állomásról: 1-es villamossal a Stadionok megállóig, átszállással M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Stadion autóbusz-pályaudvarról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal
– Széna tér autóbusz-állomásról: M2-vel (piros metró vonal) az Örs vezér téri végállomásig, onnan a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal

Repülővel érkezve:

-Ferihegy 1, 2A és 2B Terminál: 200E jelzésű autóbusszal Kőbánya-Kispest állomásig, onnan a 85 vagy 85E busszal az Örs vezér téri végállomásig, majd a HUNGEXPO Vásárközpont bejáratáig közlekedő, körforgalmú 100-as busszal

Autóval érkezve:

– A HUNGEXPO Vásárközpont GPS koordinátái: N47° 29.587′, E19° 7.294′, Magasság: 143 m

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo