fbpx

Tervezett ütemben halad a Hoffmann-kunyhói út helyreállítása

Számos útépítő szakember és munkagép dolgozik azon, hogy a tavaszi viharok idején megrongálódott, Pilismarótról Dobogókő irányába haladó erdészeti út – amely egyben kerékpározásra kijelölt útszakasz – helyreállítása október közepére elkészüljön. A munkálatok a terveknek megfelelően haladnak.

Tervezett ütemben halad a Hoffmann-kunyhói út helyreállítása

Tervezett ütemben halad a Hoffmann-kunyhói út helyreállítása

A Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészetének területén nagy erőkkel folyik az ún. Hoffmann-kunyhói út helyreállítása. Az idei évben a helyreállítás I. üteme készül el. Ennek során 168 méternyi, nagyméretű kövekből épített hagyományos támfal, és 30 méternyi ún. gabion támfal, vagyis kisebb méretű kövekből megrakott acéldrót szerkezet épül. A támfalak építésének célja, hogy az út szerkezetét, alapját megóvja a völgyben futó Malom-pataktól, amelynek vízhozama heves esőzések idején ugrásszerűen megnő. A burkolat helyreállítása a II. ütem részét képezi. Erre várhatóan a jövő évben kerülhet sor.

A Pilismarótot a Két-bükkfa-nyereggel összekötő szilárd burkolatú, kerékpározásra kijelölt utat a tavaszi viharok idején a medréből több helyen kilépő Malom-patak olyan súlyosan megrongálta, hogy le kellett zárni a kerékpárforgalom elől. A közvetlen veszély elhárítása, a bedőlt fák és a hordalék eltakarítása után kezdődhetett meg a pontos kárfelmérés. Az útban bekövetkezett kár értéke megközelíti a 100 millió forintot. Emlékezetes, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. területén keletkezett károk összege a fél milliárd forintot is meghaladta. A Hoffmann-kunyhói út helyreállításának I. üteme a tervek elkészültét követően, augusztus közepén kezdődhetett meg, és az időjárás alakulásától függően október elejéig-közepéig tart.

A Hoffmanni út az erdészet tervei szerint október második felében nyílhat meg kerékpárosok előtt. Ezzel egy időben várhatóan a Pilismarót – Királykúti-nyereg közötti szakasz lezárása is feloldásra kerül, ahol burkolati javításokat kell végezni a viharok okozta károk helyreállítására. A munkavégzés miatt az út megnyitásáig továbbra is különösen veszélyes, ezért tilos a kerékpározás.

Forrás és képek: http://www.parkerdo.hu/index.php?pg=news_1_233

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo