fbpx

Jogerősen semmis a Kerékpársport 2000 Alapítvány és az MKSzSz közötti szerződés

Tegnapi (2008. 11. 07.) tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerős ítéletet hozott a Vuelta Kft. (mint felperes) és a Kerékpársport 2000 Alapítvány valamint a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség (mint alperesek) közötti ügyben. A Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján (helybenhagyva az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság döntését) a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség és a Kerékpársport 2000 Alapítvány között létrejött, a Tour de Hongrie Magyar Kerékpáros Körverseny szervezésére 2006-2007-2008. évre kötött szerződés “semmis”. Vagyis – mivel a szerződés jogszabályt sért – már a megkötése pillanatában érvénytelen volt.

A Fővárosi Ítélőtábla a döntés indoklásában elmondta, hogy a Kerékpársport 2000 Alapítvány a hatályos Sporttörvény rendelkezései alapján nem volt jogosult szerződést kötni a Tour de Hongrie kerékpárversenyre.

A Tour de Hongrie-t 2001. és 2005. között szervező, és azt az ország egyik kiemelkedő sporteseményévé formáló Vuelta Kft. képviselője, Eisenkrammer Károly elmondta, hogy azért indították a pert, mert szándékukban állt 2006-ban és az azt követő években is megrendezni ezt a versenyt – a tőlük megszokott színvonalon -, de ezt az MKSzSz és az Alapítvány között létrejött szerződés lehetetlenné tette. Az azóta eltelt idő, az Alapítvány által szervezett három esemény színvonala, igazolta a Vuelta Kft vezetőinek akkori véleményét, vagyis, hogy a Kerékpársport 2000 Alapítvány valójában soha nem rendelkezett a Tour de Hongrie színvonalas megrendezéséhez szükséges anyagi fedezettel, technikai, szervezési és marketing ismeretekkel és háttérrel. A 2006-2007-2008-as években az Alapítvány semmi mást nem tett, mint az általa korábban már szervezett BAZ Megyei Körversenyt nevezte át Tour de Hongrie-vá. Vagyis ezzel – a Szövetség segítségével – megszüntette az addig a sportág reklámjaként is funkcionáló Magyar Körversenyt. Ennek “eredményeként” kevesebb verseny, kevesebb megmérettetési lehetőség, és nagyságrendekkel kisebb médiamegjelenés kínálkozott a hazai országúti csapatok számára. Bizonyára nem véletlen, hogy ez alatt a három év alatt végképp összeomlott az országúti kerékpársport (az egyetlen kivételként a P-Nivo maradt meg mutatóba).

A bíróság jogerős döntése, a jövőt tekintve, akár új helyzetet is teremthetne a Tour de Hongrie körül kialakult helyzetben, de az MKSzSz vezetésében az elmúlt hetekben történt személyi változások után a Vuelta Kft. már nem bízik a helyzet normalizálódásában. Azok, akik igazán felelősek lehetnek a kialakult helyzetért vagy már rég nincsenek a sportágban, vagy nagyon is büszkék rá, hogy tönkretették a sportág egyik legnagyobb értékét. Mert az irigységnél kevés komolyabb motiváció van ma kis hazánkban.

Vuelta Kft.
Eisenkrammer Károly

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo