fbpx

Bogár Gábor, az EuroOne-Cube csapatkapitánya sérülése miatt biztosan kihagyja tavaszi versenyeit

Biztosan kihagyja tavaszi versenyeit, súlyosnak bizonyuló sérülése miatt, Bogár Gábor, az EuroOne-Cube Pro MTB Team kapitánya. Törött csukló, zúzódott térd, felrepedt áll: mindez egy szerencsétlen pályabejárás következményei. Gábor a hétvégén Izraelben megrendezett pénteki, C2-es versenyt követően sérült meg, a szombati haifai C1-es viadal pályabejárása alatt. A szombati versenyt már kihagyni kényszerülő versenyző elmondta, két hétig biztosan viselnie kell a kezére kapott rögzítő sínt és gipszet.

Bogár Gábor

Bogár Gábor

Bogár Gábor a balesetről: „Az izraeli szoros időbeosztás következtében, még pénteken kénytelenek voltunk bejárni a szombati C1-es versenypályát. Éreztem, hogy fáradt vagyok és többször meg is fordult a fejemben a gondolat, hogy talán jobban tennénk, ha mégis másnapra, a verseny előtti délelőttre hagynánk a pálya megismerését. Végül nem így történt, és az amúgy is igen technikás terepen, egy, a figyelmemet elkerülő, kiálló szikla okozta a szerencsétlen esést, aminek következtében felrepedt az állam, zúzódott a térdem, és – mint itthon kiderült -, törés gyanús a csuklóm. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, igazán balszerencsés esés volt, természetesen szombaton már nem álltam rajthoz a fájdalmaim miatt. Hazaérkezésünk után a sebészeten megalapították, hogy a sérüléseim súlyosabbak, mint ahogy azt korábban gondoltam. Kaptam egy rögzítő gipsz sínt, ami most két hétig rajtam lesz. Két hét múlva megnézik újra, és akkor dől el a sorsom, további gipsz vagy tépőzáras rögzítő sínre számíthatok. A tavaszi versenyeimet minden bizonnyal kénytelen leszek kihagyni, viszont jó hír, hogy már mindkét lábamat be tudom hajlítani, és az állam sem vérzik már folyamatosan.”

Gábor sérülései ellenére, elutazott a csapat utolsó edzőtáborába, Horvátországba, ahol szigorú orvosi felügyelet mellett, könnyített edzéseken vesz majd részt.

Forrás és fotó: VBT Sport Kft. sajtóközlemény

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo