fbpx

Képzelt interjú Gerger Ferenccel

Bodrogi László francia színekbe igazolása kapcsán elvesztettük jelenlegi egyetlen, a Pro Tour sorozatban szereplő kerékpárosunkat. No de valójában ki is volt az első magyar profi versenyző? Az úriembert Gerger Ferencnek hívták, akivel most egy képzeletbeli kávéházi asztalhoz telepedek, és hetven év távlatából fiktív beszélgetést kezdeményeznék.

Bikemag: Az almanachok nem túl következetesek abban a tekintetben, hogy milyen állampolgárságú is volt ön valójában. A német források osztrákként, a magyarok magyarként említik…

Gerger Ferenc: Ebben leginkább az osztrák-magyar államforma a ludas. Valójában Magyarországon születtem, 1867. szeptember 4-én a Vas-megyei Felsőrönökön, avagy német nevén Oberradlingban.

Bikemag: Hogyan indult a kerékpáros karrierje?

Gerger Ferenc: Grazban végeztem a tanulmányaimat, itt kezdem el kerékpározni, majd később amatőrként versenyezni. Első győzelmemet 1890-ben arattam, ez egy 25 kilométeres országúti viadal volt. Komoly elismerést az 1893-as Bécs-Berlin 582,5 kilométeres embervezetéses távversenyen elért 3. helyezésemmel váltottam ki, ebben az évben a 32. helyre kerültem a Maurice Garin vezette világranglistán, melyen ekkor 83 versenyző szerepelt. Ezután győzelmek sora következett, osztrák, cseh és német bajnokságokon.

Bikemag: Hogyan lett hivatásos versenyző?

Gerger Ferenc: A hosszútávú országúti versenyekre specializálódtam, így 1894-ben elindultam a Milánó-München távversenyen is, ahol szintén harmadik lettem. A valódi kiugrási lehetőséget 1895 hozta meg, amikor a Bordeaux-Párizs 591 kilométeres távversenyt sikerült amatőrként megnyernem, ráadásul 24 óra 12 perces új útvonalcsúccsal. Az utánam beérkező első profinak – Lucien Lesnának – 1 óra 18 percet adtam. Ekkor figyelt fel rám a nemzetközi kerékpáros szakma, és kaptam számtalan szerződési ajánlatot, így a szezont később már hivatásosként folytattam.

Bikemag: Aztán ahogyan az almanachokból kiderül, a pályaversenyzés felé mozdult el…

Gerger Ferenc: Ebben az időben tett szert igen nagy népszerűségre a pályasport, ezen belül pedig különösképpen a tandem- illetve motorvezetéses versenyek. Az 1895-ös esztendő során aratott további emlékezetes győzelmeimnek sorát egy 50 kilométeres párizsi pályaverseny, valamint egy hatórás, szintén a francia fővárosban rendezett párosverseny folytatta. Utóbbin Josef Fischer, az 1893-as Bécs-Berlin győztese volt a partnerem.

Bikemag: Kontinens- illetve világbajnokságok terén azonban már a motorvezetéses szakágban ért el eredményt…

Gerger Ferenc: Valóban, hiszen először is 1896-ban a profi stéher világbajnokságon harmadik lettem Koppenhágában, két angol versenyző mögött. A 100 kilométeres távon 2:14′-es idővel mintegy 45 km/h-s átlagsebességet teljesítette itt a győztes. Aztán az 1897-es berlini Európa-bajnokságot sikerült megnyernem. Sokáig nem tudta ezeket az eredményeket a magyar kerékpársport túlszárnyalni…

Bikemag: Egész pontosan száztíz évig, azaz Bodrogi László 2007-es vb ezüstjéig kellett erre várnunk. Hogyan folytatódott a profi pályafutása az Eb győzelem után?

Gerger Ferenc: Hivatásos karrieremet 1898-ban megszakítottam, de ezután sem maradtam hűtlen a kerékpársporthoz, így márkaképviselőként tevékenykedtem tovább Budapesten. Egy idő után azonban hiányozni kezdett a versenyzés, így 1901-ben visszatértem egy szezon erejéig. Ekkor azonban az újonnan feltűnt ifjú titánokkal már nem tudtam felvenni a versenyt…

Gerger Ferenc 1938. március 25-én hunyt el Grazban, a fenti interjú tehát a fellelhető adatok alapján készített elképzelt beszélgetés. A magam részéről ily módon szerettem volna tisztelettel adózni a magyar kerékpársport első profi versenyzőjének, aki Bodrogi László 2000-es időfutam bronzérméig egyben a legeredményesebbnek is számított.

Források és további információk:

Borbély Tibor: Kerékpározás, Budepest, 1984
Gerhárd Lajos: A magyar sport pantheonja, Budepest, 1932
Portéfotó forrása és versenyzői adatlap:
http://wielrennen.hour.be/Renners_Detail.asp?NumRenner=12808
Virtuális és kevésbé virtuális világranglisták:
http://www.cyclingranking.com/
Gerger Ferenc életrajza németül:
http://www.cycling4fans.de/index.php?id=4010
Stéher Eb és vb eredménylisták:
http://www.stayer.de/stehersport_historische-ergebnisse.php

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo