Nagyon megörültem, amikor a Red Bull Metro Ride nevezési listáján megláttam a svájci René Wildhaber nevét, mert rengeteget olvastam már róla, többször láttam különböző bringás filmekben és mindig nagyon szimpatikus volt vidám, mosolygós és mindenféle sztárallűrtől mentes hozzáállása. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy egy négyszeres Megavalanche győztesről van szó, ahol azért nem éppen az átlag déhások szoktak indulni a több mint ezerfős mezőnyben.
Az interjú – és egyben a verseny – napján viszonylag korán érkeztünk a helyszínre, de René már teljes harci díszbe öltözve kérdezte egy haverjával együtt, hogy merre juthatnak fel a hegyre, mert ők bizony bringázni jöttek és nem ücsörögni. Röviden elmagyaráztuk nekik, hogy a Zugligeti utat keressék, és már el is viharzottak. Pár óra múlva elégedett mosollyal ült le velem beszélgetni. (Némettanárként külön örömömre szolgált különös svájci német tájszólását hallgatni.)
Merre jártatok?
Pontosan nem tudom, de feltekertünk a hegyre (160 mm-t mozgó géppel, a haverja meg egysebességessel – a szerző), hogy menjünk egyet a hajdani cross-country világkupa pálya nyomvonalán. Aztán találkoztunk egy helyi sráccal, aki mutatott pár másik ösvényt is. Pont ez az, amit szeretek a bringázásban, hogy mindig új helyeket és embereket ismerhetek meg.
Itt csupa kizárólag lejtőző szakágakból érkezett versenyző van, te meg egyből elmentél CC-zni, amivel annak idején a karrieredet kezdted. Nyertél sok freeride versenyt, 1999-ben a downhill Eb-n második lettél, sokszor voltál svájci DH bajnok, illetve te nyertél legtöbbször a Megavalanche-on. Akkor most valójában melyik szakágba is soroljunk?
Valóban elég sok mindenben kipróbáltam magam, fiatalon cross-country szakágban versenyeztem, többszörös svájci válogatott is voltam, aztán mivel a technikás lejtőkön nagyon jól mentem, elkezdtem downhillezni is. A Megavalanche meg egy keverék a cross-countryból és downhillből, így az egy direkt nekem kitalált szakág.
Hogyan lehet egy ilyen versenyre felkészülni?
Én mindkét szakágban edzek, de sok speciális dolog is van, hiszen a pálya teteje általában havas, így nem árt, ha ott is ügyesen tudsz haladni, amit azért nem lehet olyan könnyen és sűrűn gyakorolni.
Mi a menete egy ilyen downhill maratonnak?
Ez azért versenyről-versenyre változó, de a perui futam például kétnapos volt, mert volt egy kvalifikáció is egy rövidebb, 20-30 perces pályán, ahol kétszáz fős csoportokat indítottak, melyekből mindig az első ötven jutott tovább. Vasárnap így is több mint ezerötszáz versenyző állt a startnál a gleccser tetején. Tehát ha jó eredményt akarsz elérni, akkor nagyon elöl kell lenned, különben a havas szakaszokon gyakori tömeges bukások áldozatává válhatsz, illetve az alsóbb szakaszokon nem látsz a felverődő portól. Igyekszem éppen ezért már a legelején nagyon elhúzni a tömegtől.
Milyen bringa a legpraktikusabb ehhez?
Én egy Scott Ransommal megyek, ami egy all mountain gép állítható rugóúttal. Általában 160 mm-rel használom. Aki nagyon technikás, az esetleg mehet kevesebb rugóúttal is, aki meg inkább erősebb, mint ügyes, annak célszerűbb egy kicsit nehezebb gépet választania nagyobb rugóúttal.
Gondolom a gumiválasztás sem egyszerű döntés egy 50 perces, több ezer méter szintet magában foglaló lejtőzésnél?
Így van. Mindenképpen a nagy DH gumik a célszerűek, mert a hegycsúcsok felső szakaszain nagyon durva sziklák és köves részek vannak, így könnyen defektelhetsz. Persze egy ilyen hosszú versenybe akár még ez is belefér, de ha belsőt kell cserélned, akkor a jó helyezésektől már el is búcsúzhatsz.
A honlapodon olvastam a mottódat: „Life is sport”. Ez alatt pontosan mit értesz?
A sport által számomra intenzívebb az élet és általa egyben tudatosabban is élek. A sportnak hála nagyon sok gyönyörű helyen jártam már, illetve rengeteg jó és érdekes embert ismerhettem meg.
Ez alapján egyértelmű, hogy a kerékpározás számos szakága mellett más sportokat is űzöl. Melyeket is pontosan?
Mindent, amit a hegyekben lehet: télen főleg lesiklás és magashegyi sítúrák szerepelnek a programban, nyáron pedig alpesi túravezetés, a barátnőm révén sziklamászás, de van még némi siklóernyőzés is.
Miért ilyen fontosak neked a hegyek?
Egyszerűen a hegyekben nőttem fel, így ez az otthonom. Talán emiatt izgatnak a világ hegyi népei is, amelyeknek nagyon hasonló a mentalitásuk bármerre is járok.
Jól tudom, hogy időnként elvonulsz a világtól, és fent élsz a hegycsúcson egy civilizációs vívmányoktól mentes fakunyhóban?
Igen. Az egyszerű életet szeretem. Ott fent vándorolhatok, akár sível, akár bringával, akár gyalog kunyhótól-kunyhóig. Nincs számítógép, se áram, se víz, csak én meg a hegyek.
Honfitársadnak, Thomas Frischknechtnek van egy bringaiskolája. Te, hogy állsz az utánpótlás-nevelésével?
Egy rendezvényen már dolgoztam vele – hiszen telente síoktató is vagyok -, így már van valamennyi oktatási tapasztalatom. Egyelőre azonban a versenyzésre koncentrálok, később viszont lehet, hogy majd együttműködünk.
A versenyzés, filmezés és egyáltalán a sport mellett, azért sok mással is foglalkozol…
Igen. Ha otthon vagyok, akkor besegítek a szüleim gazdaságában, etetem és gondozom az állatokat. Végzettségemre nézve pedig asztalos vagyok, így időnként fával is dolgozom. A sport területén besegítek még a Scott bringák fejlesztésébe. Kitaláljuk a hozzávetőleges méreteket, szögeket, aztán a mérnökök ezek alapján megterveznek, majd legyártatnak egy rendszert. Ezeket az elkészült prototípusokat nyúzzuk egy darabig, aztán a tapasztalatok alapján átdolgozzák a vázat. Egy ilyen folyamatnak az eredménye a 2008-ban boltokba kerülő Gambler, amely végre egy igazi downhill gép, szóval jövőre lehet, hogy visszatérek a downhill világkupákra.
Kívánok neked ehhez sikeres szereplést, és köszönöm a beszélgetést!
Eredeti cikk: BikeMag, 2008 április
Szöveg: KGÁdám
Fotó: Atom, KGÁdám, Spálya, Red Bull Photofiles
