fbpx

Interjú Mike Sinyarddal

Be kell valljam izgultam. Ültünk a repülőn és azt tárgyaltuk Tommal, itt lesz az alkalom, hogy kifaggassuk a Specialized alapító tulajdonosát, mindazokról a kérdésekről, amik minket foglalkoztatnak. Elvégre, ha valaki, ő biztosan tud egy s mást mondani. 24 évesen, 1974-ben alapította a Specializedot, azóta van a cég élén, eléggé illetékesnek tűnik… Tehát most vagy soha! Na de hogyan menjünk oda hozzá? Lesz ránk ideje? Ilyen kérdések foglalkoztattak. Aztán az első nap után megnyugodtam. Kiderült, hogy azt az illetőt kell kérdezni, aki egész nap ott mozog az újságírók között, és olyan közvetlen, hogy bármikor simán odamehetsz hozzá, és ha megkérdezed, mikor alkalmas neki, valószínűleg azt mondja: most. Az egyik szünetben nekünk is ezt a választ adta…

mike0

BikeMag: Gondolta, hogy ekkora lesz a cég, amikor elindította? Mi volt a célja a Specializeddel?

Mike Sinyard: Nem, egyáltalán nem. Valami jó és teljesen új dolgot akartam létrehozni.

BikeMag: És most hogyan látja a dolgokat?

Mike Sinyard: Jól mennek… néha jobban, mint másoknak! [kölcsönös mosoly] Komolyra fordítva: tényleg kell, hogy az ember néha végiggondolja és megítélje a véghezvitt dolgot. Úgy gondolom, jó dolog, amit csinálunk, és ez manapság talán fontosabb, mint a kezdetekkor.

BikeMag: El tud képzelni újabb 30 évet?

Mike Sinyard: Hogyne. Azt, hogy megérjük ezt az időt, akkor is reméltem, mikor az egész elindult. És remélem, 30 év múlva is kerékpározunk. Akkor elképzelhetetlen volt mindaz, ami ma van, és ma visszatekintve az akkori dolgokra, rájövünk, hatalmas utat jártunk be.

Arra viszont büszke vagyok, hogy a 30 évvel ezelőtti gépeinket mustrálva, ma is azt mondják: frankó és szép gép volt, illetve vannak, akik még ma is ilyen régi gépeken hajtanak, és még mindig nagyszerűnek tartják, szeretik.

mike1

BikeMag: Gondolja, hogy a merevvázas montiknak van még jövője?

Mike Sinyard: Úgy hiszem igen. Mondom ezt az alapján, hogy ma is sok merevfarú gépet adunk el, hiszünk bennük, és ma is komoly lehetőségeket látunk bennük. Pontosan ezért fejlesztettük ki az új karbon merevvázas modellt.

BikeMag: A Specializeddel egyidőben számos montis cég indult. Jó részüket eladták vagy elfelejtették, és kevesen éltek meg a negyed évszázados jubíleumot. Mi a Specialized titka?

Mike Sinyard: Nincs titok. Inkább csak ok. Az ok pedig a szenvedély. Szenvedélyesen szeretjük a kerékpározást. Ez az első számú dolog, ami összeköt minket, azokat, akik a céget alkotják.

BikeMag: Hogyan találta meg ezeket az embereket?

Mike Sinyard: Ők találnak meg minket. [mosoly] És persze mi is őket! Megválogatjuk, hogy kiket hozunk a cégbe, azaz a családba. Ez talán az egyik legnagyobb különbség a többi céghez késpest. Létezik a Specialized főhadiszállás, a raktárak, de a megfelelő emberek nélkül semmi se történne. A legfontosabb, hogy megtaláljuk azokat a nagyszerű munkatársakat, akikkel a dolgok megtörténhetnek…

mike2

BikeMag: Van olyan, aki a kezdetektől itt dolgozik?

Mike Sinyard: Ó hogyne! Persze nem a leges legelső naptól: olyan csak egy van, jómagam, mivel sokáig én egy személyben vittem a céget. Gyártottam a termékeket és eladtam. Ez jó sokáig így volt, majdnem 6 évig. Ellenben vannak itt sokan, aki régóta nálunk dolgoznak, közel 25 éve, azaz amióta a cégnek alkalmazottai vannak. Emellett vannak új arcok is, akik legalább annyira fontosak, mivel ők biztosítják a folyamatos ötletutánpótlást.

BikeMag: Országúti alkatrészek árusításával kezdte, és utána kezdődött a mountain bike történet. Melyik áll közelebb a szívéhez?

Mike Sinyard: Tudod, olyan ez, mint amikor az embernek két gyermeke van. Egy fia meg egy lánya. Melyiket szereti jobban? Mindkettő más, mindkettő különleges, mindkettőt más miatt szereti…

BikeMag: Az elmúlt években a mountain bike különböző szegmensekre, szakágakra esett szét. Mit jelent ez a Specialized számára?

Mike Sinyard: Hát igen, kezdetben volt „a mountain bike”, a Stumpjumper, majd ez különböző verziókban született újjá, változott meg. Jött a versenyzés, a DH, a dirt a freeride. Nekünk ez óriási lehetőségeket adott. Mint minden más, a montizás is érik, öregszik, és a cross-country már öregnek mondható az újabb nemzedékhez, a Darren Berrecloth által képviselt freeridehoz képest. Nekünk ez mind kihívás, mind lehetőség.

mike3

BikeMag: Mit gondol a freeride-ról?

Mike Sinyard: Szeretem. A fiam nagyon rajta van, sokat gyakorolja, sőt általában csak ezt nyomja. Őt csak a Demo érdekli: nem kell neki a Stumpjumper. Nehezen tartja a lépést velem az emelkedőkön, de megaláz a lejtőkön. Szerintem nagyszerű dolog és komoly hajtóerő. Emlékszem, annak idején, mikor az első montival megjelentem, a kereskedők és a vásárlók azt kérdezték: „Mit akarsz ezzel a nagyra nőtt BMX játékszerrel?” És mi lett belőle! Most ugyanezt hallom a konzervatívabb cross country-sok szájából: „A freeride hülyeség, veszélyes, gyerekeknek való…” Sajnos pontosan azt a huhogást, károgást hallom, ami a kezdetekkor a montinál ellen szólt. Nyitottnak kell lennünk az új dolgok iránt, és természetesen azok is vagyunk, támogatjuk és előmozdítjuk a fejlődést. Ez hasonló dolog, mint a zene stílusváltásai: az idősebbek mindig elutasítják a fiatalok újításait. [Mike kollégája itt megjegyzi, hogy a főnök is igencsak kedveli a húzósabb lejtőket, szereti a DH-t és nem is csinálja rosszul…]

BikeMag: Az utóbbi tíz évben a legtöbb kerékpáros cég termelését a Távol-Keletre helyezte ki. Hogyan volt ez a Specialized esetében?

Mike Sinyard: Nálunk ez a kapu mindig is nyitva volt, hiszen az elvünk, hogy ott készüljön az alkatrész, ahol azt a legjobban tudják gyártani. Így sok termékünk készül Európában, az USA-ban, Japánban és természetesen Tajvanban. Nekünk egyáltalán nem az a fontos, hogy hol készül, hanem az, hogy amit megtervezünk, az a legjobb minőségű termék legyen. A Specialized márka legfőbb elkötelezettsége és egyben felelőssége, hogy kitűnő termékeket készítsen. Mi nyitottak vagyunk egy globalizált világban, ahol a legfontosabb a termék a minőség és az integráció. Egy alkatrész készülhet akár Magyarországon is. Ez a vezérelv egyúttal nagy szabadságot is jelent számunkra, hiszen csak a minőség köt, nem a beszállító. Nézzük például az új Epicet! Megterveztük, majd azt mondtuk: keressük meg azt a céget, amely a legmagasabb minőségi kategóriában gyárt karbon alkatrészeket. A repülőgépiparban kötöttünk ki! A stratégiánk, hogy minden termékkategóriában igyekszünk a legjobb terméket piacra dobni. Az évek során sokban változtunk, de van néhány dolog, amihez következetesen ragaszkodunk, és amiből nem engedünk. Ezek alapelveink és értékeink, amelyek a céget vezérlik. Hogy soha ne felejtsük el őket, összefoglaltuk egy könyvbe, amelyet a látogatás elején a BikeMag is megkapott.

mike4

BikeMag: Mi úgy látjuk, egyre szaporodnak a „matricacégek”, amelyek kizárólag a felfutó szektorban elérhető extraprofitot keresik. Mit hoznak a tisztán pénzügyi befektetők a kerékpáriparba? Hogyan látja ezt a Specializednél?

Mike Sinyard: Ez nehéz ügy… Nálunk kezdettől fogva van egy alapelv, ami máig is él: arra koncentrálunk, amit a kerékpárosok igényelnek, azokat a technikai és funkcionális fejlesztéseket hajtjuk végre, melyek tényleges előnyökkel járnak a felhasználók számára. Ezt nem tévesztettük szem elől sem akkor, sem most. A pénzügyek fontosak és megkerülhetetlenek ahhoz, hogy erősebbé válhassunk, hogy megtehessünk dolgokat, hogy működjünk, de ha minden csak a pénzről szólna, ha csak ezt tartanánk szem előtt, akkor az összes többi cél eltűnne. Ez egy örök egyensúlykeresés, olyan mint a Jing és Jang, az alapelvek pedig segítenek, hogy egyensúlyban maradjunk. Sokat foglalkoztam ezzel a kérdéssel, gondolkoztam rajta, és beláttam, hogy szorosan összefügg a minőség kérdésével is. Ez az, amiben nem akarunk megalkudni. A minőségellenőrző részleg inkább leállítja egy termék forgalmazását, mintsem átlépnénk egy határt, és az anyagiak miatt megszegnénk alapelvünket. Persze nyilvánvalóan az elmúlt több mint 30 évben sok minden történt, és sokszor követtük el ezt a hibát. Sőt folyamatosan követünk el apróbbakat. Ezért fontos, hogy az emberben legyen fegyelem, és az évek tapasztalatával meg tudja különböztetni a fontos és kevéssé fontos dolgokat. Ezért alapvető fontosságú, hogy megvannak a vezérelvek, a könyv melyben küldetésünket összefoglaltuk. Komolyan gondoljuk célunkat, miszerint a legjobb kerékpármárka leszünk. A legjobb pedig nem a legnagyobbat jelenti. Én tényleg jobban  érezem magam egy kisebb cégben, amelyik jó, sikeres és nem szeretnék elmenni a túl sok irányába.

BikeMag: Kiket tart nagy versenytársaknak a szakmában?

Mike Sinyard: Rengeteg jó szakember van. Nem hiszem, hogy ez lenne a fő kérdés. Az a fő kérdés, hogy mit csinálsz, hogyan teszed, miként lehet a terméked még jobb, azaz a legjobb. Mi csak ezzel foglalkozunk.

BikeMag: Rendben van, de egy montiversenyen is figyeled a többieket, így a cégek versenyében is biztos figyelitek a konkurenciát?

Mike Sinyard: Mindenkire figyelünk. Igyekszünk szemmel tartani az összes gyártót, a kisebb cégeket és persze a nagyobbakat is. Valójában mi is sok kis „cégből” állunk, és így őrizzük a motiváltságot. Számos egység van a Specializeden belül: az országút egy külön csoport, ahogy a mountainbike szakágai is a mind önállóan követik a saját útjukat és természetesen figyelnem versenytársakra. Az általunk bejárt ösvény a saját útvonalunk, ami új és más, mint a többi cégé.

mike5

BikeMag: Mit jelent Önnek a biciklizés?

Mike Sinyard: Szenvedélyem, életutam, az, amivel a hétvégéimet töltöm. Felkelek és megyek bicajozni. És azt veszem észre, ahogy telik az idő rajtam, egyre jobban szeretem,. De gondolom ezzel sokan vagyunk így. Kikapcsolódás jelent a családommal: mondom nekik, hogy menjünk, és ők is örömmel jönnek. Nekik a kikapcsolódást jelenti.

BikeMag: Esetleg most is jön velünk a tesztelésre?

Mike Sinyard: Hogyne, tekerek én is egyet!

mike6

Mike Sinyard, ahogy mi láttuk

Nyilván azt gondoljátok, itt most jön a nagy fényezés. Nem kötelességből vetettem papírra eme utóiratot: a keretest nyugodtan el is hagyhattam volna. De jólesett leírni, így megosztom Veletek!

Az első napon Mike Sinyard nyitotta meg a bemutatót, és szavaival sikerült közvetlen, szakmai és családias légkört teremteni. Az, hogy ott lehettünk, neki köszönhető, hiszen nélküle nem jöhetett volna létre a „műsor”, amit úgy hívnak, Specialized. Ezt mindenki tudta, ő el is mondta, de az egészben nem volt sem önteltség, sem beképzeltség, egyszerűen csak tényszerűség. Jóval túl az ötvenen is süt belőle a kamaszos hév a kerékpározás iránt, amit jó humorával hamar átragaszt mindenkire. Mindkét napon, illetve az esti programokon végig jelen volt, az előadásokon hozzászólt, kiegészítette dolgokat, amiből kiderült, hogy szakmailag is igencsak képben van, illetve tevőlegesen részt vesz a mindennapi fejlesztő munkában – legyen szó forgáspontokról vagy fullface bukóról.

A napszemüveg és a hátrafordított baseball sapka nem áll hülyén neki, hiszen tényleg egy fiatalemberről van szó, aki közvetlen és gyökeresen más, mint ahogy azt ember egy ötvenes cégtulajdonostól megszokta. A neki dolgozó kollégáikkal való kapcsolatában nem éreztünk alá vagy fölérendeltséget: mindenkit egyenrangú partnerként kezel és fogad el.

Eredeti cikk: BikeMag, 2005 nov/dec
Szerző: Bandi

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo