fbpx

Interjú: Aki az SZKSC-be “fektet” az a jövőbe fektet

Vajon mi mozgat egy kerékpáros klubot? Mik lehetnek a kitűzött célok? Többek között ezekre a kérdésekre kerestem a választ a Balog Zoltánnal, a Szegedi Kerékpáros Sport Club elnökével folytatott beszélgetés alkalmával.

[vimeo]http://vimeo.com/15037057[/vimeo]

– Kiket vártok a klubba? Van-e korhatár?

– Az SZKSC-ben a tagok életkori megoszlása jelenleg 13 éves kortól 69 éves korig terjed. Szinte minden korosztály számára van versenyzési lehetőség az egyesületünkben. A hangsúlyt az utánpótlás-nevelésre és a kerékpársport tömegbázisának megteremtésére helyezzük, tehát elsősorban a fiatalabb, 13-17 éves korosztály jelentkezését várjuk nagyobb számban, de természetesen nyitottak vagyunk az ennél idősebb kerékpározni szerető érdeklődők felé is.

– Ti, mint kerékpáros klub, illetve te, mint ennek a klubnak az elnöke miben gondolkodtok, amikor a jövőbe tekintetek? Mik a céljaitok? Szponzorokat szerezni, hogy felnőtt csapatot tudjatok működtetni? Vagy ezt az élményt meghagyjátok másoknak, és inkább az utánpótlásra koncentráltok?

– Rövidtávú célunk az elkövetkezendő 1-3 évre az, hogy a sportágnak tömegbázist teremtsünk. Az U15, U17, U19 korosztályok országos bajnokságaira szeretnénk koncentrálni ebben az időszakban. Két edzőnk – Vasiljev Dejan és Fekete Lajos – munkálkodik a sikerek elérésében. Fontos számunkra az idősebb generáció is. Véleményem szerint a leghitelesebb minta a fiatalság számára az, hogy a 40-50-60 év feletti korosztály ugyanúgy ott van az edzéseken és az országos bajnokságokon jól szerepel. Ezért ennek a generációnak is az országos bajnokságokon való kiemelkedő szereplés a célja, és a példamutatás az edzéseken a fiatalabbak számára.

Elit női versenyzőnk Révész Anikó 2010-ben is két országos bajnoki címmel gazdagította eddig az SZKSC éremgyűjteményét. Ő elért eredményei, áldozatos edzésmunkája és a jó tanuló-jó sportoló címe alapján mindenképpen kiérdemelte a kiemelt támogatást az egyesület részéről.

Egy eredményes felnőtt profi csapat „üzemeltetése” egy más lépték már. Ahhoz a jelenlegi költségvetésünk sokszorosára lenne szükség. Talán majd idővel, ha továbbhaladunk a megkezdett úton, ez is összejöhet.

Közös edzésen az SZKSC

Közös edzésen az SZKSC

– Az SZKSC-nek miért éri meg az utánpótlást támogatni?

– A fiatalságé a jövő! A 10-15 éve az SZKSC magját alkotó tagság nagy többsége már elmúlt 30-40 éves, ami nagyszerű dolog egyrészről, hogy szinte mindenki hajtja bringát, és jelen van rendületlenül 10-20, de akad, aki 30 éve. Mégis az lenne a jó, ha kialakulna egy újabb és még sok további generáció, aki ugyanúgy ott lesznek 10-20-30 év múlva is az edzéseken. Szeretnénk továbbadni ezt a rengeteg élményt, szeretnénk bevonni ebbe a társaságba minél több fiatalt, hogy továbbvigyék ennek a sportnak az értékeit.

– Hogyan épül fel a klub? Hány ember működteti, a tagok milyen részt vállalnak a klub életéből? Van-e fizetett alkalmazottja az egyesületnek?

– Szervezeti felépítés szerint az SZKSC három szakosztályból áll: Országúti, Monti és Extrém szakosztály. Egy elnök, két elnökhelyettes, 3 szakosztályvezető, két edző és egy titkár, aki tisztségviselő az egyesületben, de szerencsére a tagságtól is rengeteg segítséget kapunk a feladataink elvégzéséhez. Nálunk egyelőre mindenki társadalmi munkában végzi a tevékenységét, de ezen szeretnénk változtatni, és megtalálni a módját, hogy az edzőink munkáját valamilyen módon honorálni tudjuk.

Időfutam Országos Bajnokság 2010

Időfutam Országos Bajnokság 2010

– Annak ellenére, hogy fiatalokra építetek és a korosztályos versenyeken szereztek érmeket, nálatok teker Révész Anikó immáron kétszeres időfutam bajnoknő. Ő mennyire profi és neki mit tudtok nyújtani?

– Révész Anikó a számára kitűzött célokat teljesítette és nagyon meggyőző eredménnyel nyerte meg ismét az országos bajnokságokat. Ő az edzésmunkát tekintve és felfogásban mindenképp profinak mondható, de ezeket az eredményeket főiskolai tanulmányai és munka mellett érte el. Egy ennél magasabb szint eléréséhez már ez a háttér nem elegendő.

Számára a technikát, a szervizt, a versenyekre való eljutást, a szállás költségeit állja az egyesület, továbbá a felkészülésben való segítséget, edzőtábor. Ez hazai viszonylatban kiemelkedő támogatásnak mondható, de Anikó eredményei is azok – így azt hiszem mindenki elégedett lehet ezen a szinten.

– Jól tudom, hogy Anikót megkeresték külföldi csapatok is? Amennyiben igen, hol és hogyan találták meg?

– A válogatottal szerepeltek külföldi versenyeken, és ott figyeltek fel a teljesítményére. Valóban érkeztek megkeresések ez ügyben.

– Tehát kijelenthetjük, hogy Anikó akár egy világszínvonalú versenyző is lehetne? Mekkora az esélye annak, hogy akár a 2012-es olimpián mondjuk első 10-be jöjjön be az időfutamon? Van-e erre egyáltalán esély?

– Ez már egy összetettebb kérdés. Magyarországon, amit ki lehet hozni főiskola és munka mellett azt Anikó elérte. Innen már sokkal több külföldi versenyzéssel lehetne továbblépni, de nem munka és tanulás mellett. Anikó életkorából és eredményeiből adódóan van még lehetőség, de akkor azt vagy jelentős hazai (szövetség, válogatott, olimpiai program stb.) támogatással lehet elérni, vagy – fáj kimondani, de ki kell – el kell engedni külföldre. De ez az ő és a Családjának a döntése kell, hogy legyen. Őbenne lenne lehetőség egy esetleges jó szereplésre az olimpia időfutam számában, amennyiben már most elkezdenék vele a tudatos edzésmunkát a hozzáértő szakemberek és segítőik.

Időfutam Országos Bajnokság 2010

Időfutam Országos Bajnokság 2010

– Az SZKSC mennyire folyik bele az országos kerékpáros életbe? Illetve mit nevezhetünk szerinted érdemi kerékpáros életnek ma Magyarországon? Az MKSZ és az MKSZSZ ami mindezt megtestesíti, vagy a klubok egymás közti párbeszéde jelenti ezt számodra, esetleg bringás emberek barátságáról és találkozásáról szól leginkább?

– A társadalomban is a legkisebb mikroközösség a család. Nálunk is az SZKSC-ben a tágabb „kerékpáros családban” a normákat az idősebb generáció adja ebben a közösségben a személyes példájával, mintájával. Mi megrendezzük a magunk felmérőit, versenyeit, amelyek után eljuthatnak a versenyzőink eredményeik szerint a szövetség által megrendezett országos bajnokságokra. Szóval a nagy cél előttünk az országos bajnokságokon való jó szereplés. Ezeket szervezi a szövetség szerény lehetőségeivel. Amennyiben ez a hazai kerékpáros élet szervezése, akkor ezt ők szervezik, de sajnos sokkal többet nem mondhatok erről. Ha valamelyik versenyzőnk véletlenül válogatott lesz, akkor meg kell venni a válogatott mezt. Ha a válogatott utazik valahová, akkor azt az egyesületnek, ha pedig az egyesület nem bírja, akkor a versenyzőnek kell fizetnie. Tehát a válogatottság jelenleg még több terhet ró a válogatott versenyzőt kinevelő egyesületre. Amit elértünk, azt eddig saját erőnkből értük el, mert sajnos a szövetség anyagi helyzete nem teszi lehetővé a színvonalasabb versenyszervezést és az egyesületek, a válogatott támogatását. De bízunk benne, hogy ez a jövőben pozitív irányba fog változni és nem kell nyilvános koldulást rendezni egy-egy versenyzőért, aki megérdemelné, hogy valamely világversenyen elindulhasson.

Időfutam Országos bajnokság 2010: Révész Anikó 2009 után idén is időfutam magyar bajnok lett

Időfutam Országos Bajnokság 2010: Révész Anikó 2009 után idén is időfutam magyar bajnok lett

– A kerékpáros élet több szereplője is mindig azt hangoztatja, hogy nincs pénz és ez az alapvető problémája a sportnak. Ugye ahogy a nagy klasszikus szól: „kis pénz: kis foci, nagy pénz: nagy foci”. Ugyanez átültethető a bringára is talán… Szerinted miért lenne érdemes ma Magyarországon cégeknek beszállni a kerékpársport támogatásába, illetve ti hogyan szereztek pénzt a működésre?

– Puskás Öcsi bácsi jól tudta a titkot… A világ kiemelkedő kerékpáros nemzeteihez képest Magyarországon valóban jóval kevesebb a bringás, de véleményem szerint a futás után ma mégis ez a második legnépszerűbb tömegsport. Amikor egy monti maratonon 1.500 induló van, amikor Szegeden reggelente kerékpáros dugók alakulnak ki a kerékpárutakon, akkor mindenképpen érdemes lenne odafigyelni erre a sportágra. Olaszországban Cesenaticóban 11.000 ember indul egy országúti versenyen és legalább annyi néző kíváncsi is rá, amikor a világ legnézettebb sporteseménye a Tour de France az olimpia után, akkor mindenképpen érdemes foglalkozni ezzel a sporttal. Ha egy kicsit jobb lenne a menedzselése hazánkban, biztos vagyok benne, hogy a népszerűsége – és ezáltal a szponzorok számára az eladhatósága – is nőne, ami generálná a sportág fejlődését. A mi támogatóink jelentős része „érintett” a kerékpársport tekintetében. A „kerékpártól megfertőződött” generáció azon tagjai álltak mellénk eddig, akiknek módjában áll támogatni ezt a szép sportot, és bízunk benne, hogy kitartanak mellettünk céljaink elérése érdekében a továbbiakban is. Minél több tag van az egyesületben, annál nagyobb „reklámhordozóvá” válunk. Minél több edzésünk van, annál többször láthatók a támogatóink az utakon. Minél jobb eredményeket érünk el, annál több sajtómegjelenésünk van, ezek szintén hirdetik a támogatóinkat is. Igyekszünk a rendezvényeinket is olyan színvonalon megrendezni, hogy azoknak látogatottsága minden évben nőjön – ezáltal még nagyobb nyilvánosságot, médiafelületet biztosíthassunk a számukra. Aki az SZKSC-be „fektet”, az a jövőbe fektet, hiszen az ifjúság nevelését, az egészséges életmódot támogatja. Nem hiszem, hogy van ennél sokkal nemesebb cél.

– Zárásként engedj meg egy jövőbe tekintő kérdést: Hogyan látod, milyen lesz az SZKSC-t 2015-ben?

– A tagság létszáma 70-80 főre tehető. 3-4 képesített edző foglalkozik a gyerekekkel. A város biztosít helyet az egyesület eszközeinek és lesz lehetőség a téli közös tornatermi edzésmunkára. Minden korosztályban és szakágban lesz országos bajnoki helyezésünk, válogatott versenyzőnk, talán egy olimpikonunk is. Az idősebb generáció minden tagja velünk hajt még, és egy összetartó jó közösséget alkotunk továbbra is…

[vimeo]http://vimeo.com/15099983[/vimeo]

További információk: www.szksc.hu

Szöveg: Debreczeni Attila

Fotó: HBalage, Debreczeni Attila

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo