fbpx

A Bionicon megérkezett: a spéci német gyártó kerékpárjai mostantól itthon is elérhetők!

Régebbi olvasóinknak, biztosan ismerősen hangzik a Bionicon márka, melyet leginkább az Eurobike beszámolókból vagy a 2008-as DemoDay videóból (1’55”-nél) ismerhettek. Élesben már 2008-ban teszteltük a kerékpárokat, a német konstrukció és az élmény gyorsan meggyőzött. Örömmel értesültünk róla, hogy a Bike Center kerékpárbolt forgalmazásában mostantól már Magyarországon is elérhetők a gépek. Az első mintadarabok beérkezése után felkerestük a boltot, hogy megtudjuk a részleteket a hazai forgalmazással kapcsolatban.

Bionicon, Bike Center

Bionicon, Bike Center

Bikemag: – Miért pont a Bioniconra esett a választás?

Bike Center: – Szerelem és innováció, ez a két szó, ami miatt őket választottuk. Az üzlet tavaszi megnyitása óta terveztük, hogy egy önálló saját márkával gazdagítjuk majd kínálatunkat. Megismerve a Bionicont a választás könnyen ment: szerelem volt az első látásra, hiszen a saját fejlesztésű duplavállas villáik a CC bringákon is egy teljesen exkluzív megjelenést biztosítanak. A márka sajátja ez az egyedi technológia, ami egyedülállóvá teszi a Bionicon kerékpárokat itthon és világszerte. Új és izgalmas vállalkozásnak tűnt egy ilyen forradalmian innovatív kerékpárral foglalkozni, az első éles teszteket követően pedig biztosak voltunk abban, hogy a Bioniconnak Magyarországon is helye van!

Az egyedi duplavállas villák

Az egyedi duplavállas villák

Bikemag: – Nincs még itthon elég márka szerintetek?

Bike Center: – Van, azonban az egyedülálló technológiának köszönhetően a Bionicon bringák sokoldalúságával egyik márka sem veheti fel a versenyt, mivel egy ilyen gép legalább két különböző hagyományos kerékpár előnyeit ötvözi.

Bikemag: – Miben mások ezek a gépek, mint más bringák?

Bike Center: – A Bionicon kerékpárok geometriája széles határok között, menet közben alakítható a terepnek és stílusnak megfelelően, fokozatmentesen. A villa és rugóstag szinkronizált légrendszerének köszönhetően a rugóutak, valamint a fejcső- és nyeregvázcső szögek széles határok között állíthatók. Tehát menet közben, egy gombnyomásra megváltozik a bringa rugóútja és geometriája, így hegynek fel és hegyről le is a legtökéletesebb pózban gurulhatunk, a maximumot kihozva kerékpárból és magunkból egyaránt.

Egyedi rugóstag

Egyedi rugóstag

Bikemag: – A teljes paletta elérhető lesz itthon?

Bike Center: – Terveink szerint minden hegyikerékpár típusból lesz bemutató darabunk és a legnépszerűbb modellekből kipróbálásra tesztbringákat is tartunk majd.

Bikemag: – Mikortól indul a forgalmazás?

Bike Center: – Mostantól. Néhány modellt már a boltban meg lehet tekinteni, már a boltban van, rendelésre pedig bármelyik típusból tudunk hozni már az idei évben is. A rendelések legfeljebb 2 héten belül megérkeznek.

Különleges irányítópult

Különleges irányítópult

Bikemag: – Hol lehet majd kapni, csak nálatok vagy más üzletekben is?

Bike Center: – Induláskor a kerékpárok budapesti boltunkban (Bike Center, XI. kerület) elérhetők, de tervezünk más viszonteladókkal is megállapodni. A partnerek listája azonban nem lesz túl széles, mivel ezek speciális, prémium kategóriás gépek, így középtávon is csak néhány kiválasztott viszonteladóban gondolkodunk.

Bikemag: – Ki lehet próbálni a gépeket?

Bike Center: – Természetesen, hiszen azt a fantasztikus érzést, amit a Bionicon nyújt, csak menet közben lehet megérezni. Ezért a jövő szezontól tesztnapokat fogunk szervezni, ahol minden komoly érdeklődő maga élheti át az új generációs kerékpár élményét.

Íme a kék varázsgomb(a) a kormányon

Íme a kék varázsgomb(a) a kormányon

Aki személyesen érdeklődne a gépek iránt, az itt teheti meg (hivatkozz a Bikemagra):

Bike Center Kerékpárbolt
1117 Budapest, Fehérvári út 38/A, (a kerékpárút mellett)
Tel.: +36-20/585-4441
e-mail: info/kukac/bikecenter.hu
www.bikecenter.hu

Térkép ide kattintva érhető el.

Az elérhető gépeket lásd itt:
http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-47845
http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-47839

Gyártó weboldala: http://www.bionicon.com/

Bionicon, Bike Center

Bionicon, Bike Center

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo