fbpx

Zathureczky Márk és Buzsáki Virág a hegyi bajnokok

Április 20-án rendezték a 2019. éve hegyi országos bajnokságot, ahol az eddigiektől eltérően idén két szakaszon dőlt el, hogy kik lesznek a bajnokok. A nőknél óriási csatában Buzsáki Virág győzedelmeskedett, míg a férfiaknál Zathureczky Márk volt a legjobb.

2019-re változtattak a hegyi ob lebonyolításán és egy időfutam és egy mezőnyversenyen összetettje alapján osztották ki a bajnokoknak járó trikókat. Az adott szakaszon mindenki a helyezésének megfelelő pontot kapott (az első egyet, a második kettőt, stb) és a végén az lett a nyertes, akinek kevesebb pontja lett.

A 4 km hosszú időfutam az Orfűi-tó partjáról indult, ahol 2,7 km sík megtétele után egy rövid meredek emelkedőn kellett felküzdeni magukat a versenyzőknek. A délutáni mezőnyverseny (21km) rajtja megegyezett az időfutaméval, de a befutó már sokkal távolabb a Pécsi TV toronyhoz került.

Az időfutamon nem csak a klasszikus hegyimenők remekeltek a hosszú sík szakasznak köszönhetően, hanem a krono specialisták is jó eredményeket tudtak elérni, a délutáni mezőnyversenyen viszont már eldőlt, hogy ki mennyire bírja az emelkedőket.

Az elit férfiaknál nem is egy elit korosztályú versenyző nyert, hanem az U23-as Zathureczky Márk (EPRONEX – BSS OIL TEAM) volt a leggyorsabb mind az időfutamon, mind a mezőnyversenyen, így az új szabályoknak köszönhetően ő érdemelte ki a bajnoki trikót. A második helyet Szentpéteri András (KONTENT-DKSI) a harmadikat pedig Móricz Dániel (PANNON CYCLING TEAM) szerezte meg.

Az elit nőknél pontegyenlőség alakult ki míg az időfutamon Matuz Etelka (FTC) volt a leggyorsabb addig a mezőnyversenyen Buzsáki Virág (EPRONEX – BSS OIL TEAM) nyert és mivel a szabályok értelmében ilyenkor a mezőnyversenyen elért jobb helyezés dönt így Buzsáki Virág lett a bajnok. Az eset pikantériája, hogy összidőben viszont Matuz Etelka volt a jobb. A harmadik helyezés a FEHÉRVÁR CYLING TEAM versenyzője, Temela Eszter szerezte meg.

További eredmények a szervező honlapján: http://tourdepecs.hu/hirek/csofem-felnott-utanpotlas-hegyi-orszaguti-ob-eredmenyek
És a letölthető fájlok között:
eredmeny-u15
eredmeny-u17
eredmeny-u19
eredmeny-u23
eredmeny-welit
eredmeny-wu17
eredmeny-wu19
eredmeny-elit

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo