fbpx

XCO világkupa Albstadt: Benkó Barbi szárnyal, Schurter megsérült, Neff pedig másik dimenzióban bringázik

A helyszínen követtük végig az albstadti világkupát ami a sorozat második állomása. A Nové Mesto-i verseny után sok nyitott kérdés maradt bennünk vasárnapig: Vajon Gunn Rita Dahle halhatatlanná válik? Jolandának elég lesz-e ismét 1 mp előny? Barbi meg tudja ismételni a múltheti remek szereplését? Kulhavy megint eltiporja Schurtert?

XCO_uci_vilagkupa_albstadt (7)

Benkó Barbit kivéve egyik sem jött be. A női futam beszólítása kicsit érdekesen indult, ugyanis csak az első 16 indulót szólították be a világkupa sorrend alapján, a többieket az UCI pontok alapján. Szerencsére Barbi ügyesen helyezkedett, és gyakorlatilag a harmadik sorból tudott rajtolni. Az első kanyarban megúszta a “szokásos” eséseket, így 20-on belül kezdhette meg a köreit.

Jolanda Neff ma is verhetetlen volt!

Jolanda Neff ma is verhetetlen volt!

Jolanda Neff irtózatos tempót diktált, nem véletlenül. Még bemelegítéskor kérdeztük, hogy vajon a múltkori 1 mp elég lesz-e most is a győzelemhez? (Ugyanis mindössze ennyivel kapott ki tőle Gunn Rita, akinek legnagyobb álma, hogy megszerezze a 29. világkupa győzelmét és ezzel minden idők legeredményesebb XCO versenyzője legyen.) Neff kérdésünkre azt válaszolta, hogy “most megmutatja csak véletlen volt az az egy másodperc”. És meg is mutatta. Egyetlen pillantban sem volt kétséges, a dobogó első foka már le van foglalva.

Bármennyire is erős, rutinos, ma nem volt esélye.

Bármennyire is erős, rutinos, ma nem volt esélye.

Sajnos Pauline Ferrand Prevot hátfájdalmak miatt ki kellett hogy álljon, pedig kíváncsiak lettünk volna mit kezd a két világbajnok egymással! Catherine Pendrel és Gunn Rita komoly csatát vívott, egészen a befutóig nem lehetett tudni ki állhat fel a dobogó második fokára. Végül a rutin (és az erő?) győzött, Pendrelnek be kellett érnie a harmadik hellyel.

A gyönyörű Trek-es lány Emily Batty

A gyönyörű Trek-es lány Emily Batty

Emily Batty-nek sem volt könnyű dolga Maja Wloszczowskával, de végül a csillogó szemű kanadai lány kerekedett felül. Barbi végig a Lechner, Terpstra, Belomoina vonatban utazott, és edzői utasításait pontosan betartva a fantasztikus 19. helyen végzett. Ok, volt már egy 18. helye a Dél-Afrikai Köztársaságban, de az a mezőny (és az a Barbi) nyomokban sem hasonlított a mostanira.

Barbi kiegyensúlyozottan versenyzett, meg is lett a Top20!

Barbi kiegyensúlyozottan versenyzett, meg is lett a Top20!

Gyakorlatilag a hazai XCO történelem legjobb eredményét hozta el nekünk Barbara, aki láthatóan nagyon elfáradt, de nagyon örült az eredményének. Csak így tovább, és akkor meglesz az egyéni kvóta az olimpiára!

Nino véleményünk szerint erősebb volt, de itt nincsen "ha"

Nino véleményünk szerint erősebb volt, de itt nincsen “ha”

A férfiak mezőnyében két hazai induló volt, Juhász Zsolti és Parti András személyében. A legérdekesebb csata viszont az első sorból indult! A cseheknél Jaroslav Kulhavy erőből lenyomta Nino Schurtert, és Julien Absalonnak is meg kellett küzdenie a dobogó harmadik fokáért Florian Vogel-lel. A francia és a svájci versenyző nagyon keményen bekezdett, ezzel lerázva magukról a többieket. Kulhavy arcán nagyon látszott, hogy ez fájt neki, ezért “edzésnap” módba kapcsolt és gyakorlatilag rezzenéstelen tekintettel abszolválta a harmadik helyet. Őt kicsit lemaradva Vogel követte, majd Mathias Flückiger zárta a sort.

Kulhavynak most esélye sem volt beleszólni a "nagyok dolgába"

Kulhavynak most esélye sem volt beleszólni a “nagyok dolgába”

Tudjuk hogy a versenysportban nincsen “ha”, de kíváncsi lettem volna, hogy az utolsó lejtő végén 3 másodperccel vezető Ninot mikor éri utól Julien ha Schurter nem esik el a sodrós kanyarban 200 méterre a céltól. Így viszont Absalon győzött, mi pedig egy nagyon mérges, keserű és sérült Schurtert láthattunk áthaladni a célvonalon.

Juhász Zsolinak sok rutin kell még egy ilyen erős mezőnyben!

Juhász Zsolinak sok rutin kell még egy ilyen erős mezőnyben!

Juhász Zsolti megint sokkal erősebb volt a lábadozó Andrisnál és egyenletes teljesítményével az 51. helyen ért célba. Sajnos az utolsó körre nagyon elfáradt, mert végig 50-en belül haladt Lami, és Schulte-Lünzum környékén. Part András a 70. helyig jutott, az utolsó körre már nem engedték ki.

Az U23-as fiúkkal rajtolt Dina Marci, aki a 61. helyet szerezte meg. A győztes Pablo Rodriguez Guede lett. A nőknél ismét óriási előnnyel Jenny Rissveds húzta be a dobogó legfelső fokát.

A következő világkupáig van egy kis idő készülni, ugyanis július 5-én lesz Lenzerheide városában svájcban. Ott a “helyi” Nino visszavághat.

XCO_uci_vilagkupa_albstadt (25)Eredmények:

Elite nők:

1    Jolanda NEFF    SUI
2    Gunn-Rita DAHLE FLESJAA    NOR
3    Catharine PENDREL    CAN
4    Emily BATTY    CAN
5    Maja WLOSZCZOWSKA    POL
..19 Barbara BENKO    HUN

Elite férfi:

1    Julien ABSALON    FRA
2    Nino SCHURTER    SUI
3    Jaroslav KULHAVY    CZE
4    Florian VOGEL    SUI
5    Mathias FLÜCKIGER    SUI
6    Fabian GIGER    SUI
..51   Zsolt JUHASZ    HUN
..70  Andras PARTI   HUN

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo