fbpx

WTB 2017-es újdonságok az Eurobike-on

A Wilderness Trail Bikes egyidős a mountain bike-kal, Tom Ritchey első kerékpárjai már WTB köpenyeken gurultak. A mai napig központjuk a kaliforniai Marin megyében található, kilátással a Golden Gate-hídra, illetve párját ritkító módon az eredeti alapítók tulajdonában működik a kultmárka.

Innovációs és „tökéletesítő” feladatot lát el a kerékpáriparban, emellett gazdag kínálatával a kerékpárosok széles táborának biztosít magas színvonalú, elfogadható árfekvésű, kifinomult, egyben a gyakorlati használatban az évek során bizonyított kiegészítőket.

HT2A5286_resizeAz innováció terén sincs szégyellni valója a WTB-nek: számos ma forgalomba levő technikai megoldást a legendás kaliforniai hippibicajosok által alapított kultuszcégnek köszönhetünk. A WTB-mérföldkövek sorában találjuk az első igazi 29-es mountain bike köpenyt, amellyel Gary Fischer okozott földcsuszamlást a montik világában. Mérföldkőnek számít továbbá a WTB Tubeless Compatible System belső nélküli rendszer. A TCS emblémával ellátott felnik íves profilúak, peremkiképzésük pedig elősegíti, hogy a Tubeless-kompatibilis külsők szorosan ráfeszülhessenek a felnire, minimálisra csökkentve a lehetőséget, hogy a levegő megszökjön. Megkockáztatható, hogy a legjobban működő belső nélküli rendszer a piacon, megbízható, és ezt is a WTB mérnököknek köszönhetjük.HT2A5302_resize

wtb_eurobike_plusz_3

Keressük a “Freedom” helyett az új feliratot az oldalfalon!

A WTB-nél 2017-ben sem lassul az innováció üteme, a kifejlesztett modellek tökéletesítése, illetve a rendelkezésre álló választék bővítése. A cégstruktúra kisebb átalakuláson megy keresztül: az általános kerékpáros közlekedés igényei szerint tervezett, magas szintű technikát alkalmazó és igen népszerű Freedom sorozat az idei évtől beolvad a rendkívül széles WTB gumipalettába. 2017-ben a „ThickSlick” feliratot keressük a köpenyek oldalfalán! Az egyik nemrég megjelent kerékpártesztben a BikeMag tesztelője le volt nyűgözve a Freedom köpeny teljesítményétől, íme az erre vonatkozó idézet:

A 28-as puha anyagú WTB Freedom – melyekkel eddig még nem találkoztam – elképesztően tapad az aszfalton. Először azt gondoltam, ez csak addig lesz így, míg nagyon koszos nem lesz a futófelülete, de a jelenség később sem változott!

Balra a "road fat" Horizon, jobbra az új Exposure

Balra a “road fat” Horizon, jobbra az új Exposure

2017-ben az egyik fő fejlesztési irány a gravel bike számára készült köpenycsalád. A WTB Exposure nem kizárólag az amerikai kontinensen gombamód szaporodó, murvás „farmutakon” megrendezett versenyeken és teljesítménytúrákon bizonyíthat. A mindennapokban ugyanúgy hasznos, a hazai útviszonyok tükrében a legtöbb kerékpáros egy ilyen köpennyel járna a legjobban. A többféle útburkolatra tervezett és kétféle mintázatot alkalmazó köpeny, 30 és 34 mm szélességben, oldalmintázattal és anélkül egyaránt elérhető. A 30-as „kopasz” hajtogatós kivitelben szerintünk ideális mind túrázásra, mind általános közlekedésre, a 34-es „semislick” pedig a turistaúton kirándulók számára nyújt tökéletes megoldást. Igényes köpenyekről van szó, finom szövetszerkezettel, TCS belső nélküli kompatibilitással. Tömegük 340-380 gramm közötti, tehát a szokványos trekkinggumikhoz képest jelentős előrelépést jelentenek.

Gyors gravel köpenyek a 2017-es kínálatban...

Gyors gravel köpenyek a 2017-es kínálatban…

Semislick változatban is!

Semislick változatban is!

A tavaly bemutatott WTB Horizon hiánypótló ballonos „kopasz” külső 47 mm széles, ugyancsak a gravel trendet lovagolja meg. 2017-ben már 650B kerékmérethez is elérhető lesz, kiszolgálva az egyre több gyártó által kínált „köztes” kerékméretet alkalmazó gravel bike-ot. Átmérője lényegében megegyezik egy 700c/23 mm-es köpenyével, így a kerékpár vázgeometriája országúti jelleget ölthet, miközben a rajta lévő külső már komoly terephasználatot tesz lehetővé. Emellett a jól bevált WTB Riddler sorozat jövőre az összes montis és országúti(!) kerékmérethez elérhető lesz, ez utóbbi a gravel bike használók számára nyújt lehetőséget 2”-os, montis köpeny használatára. Alacsony sűrű mintázat jellemzi, gyors, a murván megfelelő tapadást tesz lehetővé, a ballonosság nyújtotta kényelem pedig elvitathatatlan.

A Nano 40 nem újdonság, de a CX világában még mindig igen népszerű...

A Nano 40 nem újdonság, de a CX világában még mindig igen népszerű…

Az új WTB Ranger nem játékszer!

Az új WTB Ranger nem játékszer, a Scraper abronccsal alkot ideális párost!

Az MTB gumik a külső átmérőtől függetlenül egyre ballonosabbak, ebben külön kasztot alkotnak a 650B+, 29+ és a fatbike modellek. Habár manapság alig találunk a hagyományos 26-os kerékméretet alkalmazó új magas színvonalú kerékpárt, az egyre népszerűbb fatbike-ok körében még mindig népszerűbb választás. A WTB új Ranger modellje ballonosabb „plusz” köpenynek számít, 2,8” vagy 3”-os méretben kapható, választhatóan ellenálló TCS Tough vagy TCS Light szövetszerkezettel és Dual DNA vagy Gravity DNA gumikeverékkel készül, de ami a legérdekesebb: mindhárom keréktípust „kiszolgálja”. A tömeg 780 grammról indul, így többek közt lehetőséget ad a 26-os fatbike könnyítésére, vagy a meglévő „pluszos” bicaj büntetés nélküli „izmosítására”. A Ranger mellett az agresszívebb mintázatú Trail Boss is kapható lesz 3.0” szélességben, 650B kerékméretben.

Az új WTB Convict mind az enduro, mind a downhill szakág szerelmesei számára vonzó lehet, mintázata a legextrémebb WTB külsővé avatja. A bike parkok koronázatlan királya, egyáltalán nem lomha, a méretes, magas bütykök nem hajlamosak a deformációra, a lehető legbiztosabb irányítást teszik lehetővé. A High Grip változat középen 60A a szélső mintázat esetében lágyabb 45A gumikeveréket alkalmaz. A Convict Fast Rolling ez utóbbit 50A-val helyettesíti, azaz még alacsonyabb gördülési ellenállást tesz lehetővé. A szövetszerkezet választhatóan TCS Light vagy TCS Tough, 27,5-es kerékmérethez 2,5” szélességben lesz elérhető. A tömeg 1040 grammról indul.

A "pluszos" köpenyek kínálatában a WTB jól áll!

A “pluszos” köpenyek kínálatában a WTB jól áll!

A Convict a legaresszívebb mintázatú köpeny, amit a WTB valaha kínált...

A Convict a legaresszívebb mintázatú köpeny, amit a WTB valaha kínált…

Ha a köpenyek egyre ducibbak, az abroncsnak követni kell a trendet. A „derékbőség” itt a két perem közti távolság, ami a WTB alu modellek esetében 2017-ben már hármas számmal kezdődik. Az i31 abroncsváltozatok a 47-72 mm széles gumikat szolgálják ki, amely a trail és az enduro bringák 2.2-2.8”-os köpenytartományát fedi le. Az alacsony tömegről és erős kialakításról méltán híres WTB Frequency és KOM modellek ugyancsak szélesednek, ezeknél az i29-es változat jelenti majd a „bő szabást”, így a teljes sorozat i19-től közel 30 mm-ig kettes ugrásokkal lesz elérhető. Természetesen az új változatok is tubeless ready rendszerűek, 650B és 29er kerékmérethez készülnek. A Frequency tömege 570-ről indul, míg a KOM-é 500 gramm alatt marad. Ezen felül 2017-ben szélesebb karbonváltozat is megjelenik a WTB szó szerint széles felnipalettáján: neve Ci31, tömege pedig XC felniket megszégyenítő 455 grammról indul.
[divider scroll_text=””]

Az új karbon i31 felni - könnyű kerékszett ballonos köpenyekkel!

Az új karbon i31 felni – könnyű kerékszett ballonos köpenyekkel!

A Convict új irányt mutat a WTb kínálatában...

A Convict új irányt mutat a WTB kínálatban…

Még a 31 mm belső szélesség sem elegendő? Az új WTB Sraper i45 egy-másfél centivel megfejeli a Frequency, a KOM és a karbonfelnik méretét, a legballonosabb „pluszos” köpenyekkel alkotnak ideális párost. Esetleg egy könnyű fatbike kerékszetthez is beválhat, komoly tömeget véve ki a forgásban lévő „perdületből”. A másik két újdonság a köztes tartományt fedi le: az Asym i35 és a Sraper i40 már-már zavarba ejtő választékot biztosít az „plusz” kerékpárokat hajtók számára. Ezek az abroncsok TCS-kompatibilisek, spéci 4D furatkialakítást kapnak, az erős aluötvözet kellő „kraftot” nyújt számukra. Ennek ellenére a tömeg a kisebb méretben 700 gramm alatt marad.

Szebb, jobb, mint valaha!

Szebb, jobb, mint valaha!

Visszatér a kínálatba korábban sikeres női Deva nyereg, számos változtatást kapott, így korszerűbb, frissebb és vonzóbb, mint valaha. Egyedül a formát nem „bántották” a WTB fejlesztők, így az érzet a Deva-rajongók számára nem változik. A Team a csúcsmodell, titánsínes és DNA-szivacsozást kap, és tetszetős spéci mikroszálas borítás díszíti. Habár a szebbik nem tekintetében a súlyt nem szoktuk feszegetni, esetében 200 gramm alatt áll meg a mérleg nyelve, de még a cro-mo sínes változat is mindössze 208 grammot nyom. A három további Deva-változat azonos kényelmet biztosít bárki által megfizethető árszinten.

A BikeMag is kipróbálta a rendszert, és elégedett volt az eredménnyel!

Ha már a nyergeknél tartunk, nem lehet szó nélkül elmenni a WTB-nyeregteszt program mellett, amely kiváló lehetőséget nyújt a legjobban illeszkedő, legkényelmesebb nyereg kiválasztására. Az egyedülálló WTB Test Ride keretein belül kipróbálhatod a legnépszerűbb WTB nyergeket, például a Silverado, a Rocket, a Volt, a Pure, a Hightail, a Speed She és a Comfort modellt. Idei újdonság, hogy a tesztnyergek kikölcsönzése előtt a partnerüzletben az amerikai gyártó által kifejlesztett mérőeszközzel „feltérképezik” a nyergen elfoglalt ülőpozíciót, és ez alapján ajánlanak a WTB tesztmodellek közül. A BikeMag stábja kipróbálta a rendszert, amelyről korábban részletes beszámolót közöltünk.

A WTB termékekről bővebb információ a forgalmazó honlapján található.

HT2A5303_resize

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo