fbpx

Wout van Aert győzelem a Tour de France 5. szakaszán

A Tour de France 5. szakaszán különleges versenyt láthattak a nézők, melyen végül mezőnyhajrára érkeztek a versenyzők, ahol a Jumbo-Visma sokoldalú bringása Wout van Aert volt a leggyorsabb. A sárga trikó is gazdát cserélt, Alaphilippe nem mindennapi módon vesztette el az összetettben az első helyét.

183 km és két negyedik kategóriás emelkedő várt az 5. szakaszon a Tour de France mezőnyére, mely az előzetes várakozások szerint a sprintereknek kedvezett. Nem mindennapi versenyt láthattunk az ötödik napon, pontosabban fogalmazva nem láthattunk versenyt a szakasz nagy részén, ugyanis nem volt szökés, nem volt üldözés, hanem egyenletes tempóban haladt a Francia Körverseny mezőnye ezen a napon. Mindössze a gyorsasági részhajrán feszültek egymásnak a sprinterek, de azonkívül tényleg nem történt említésre méltó, maximum a tájban lehetett gyönyörködni.

A szakasz végére felgyorsultak az események, az oldalszélben mindenki próbált előre menni, de szerencsére óriási tömegbukás nélkül megúszták ezt a szakaszt a bringások. Látszott, hogy a Jumbo-Visma a tegnapi Roglic győzelem után ismét szakaszt szeretne nyerni, de ezúttal mezőnyhajrában Wout van Aert révén. Dolgoztak neki a végén, bár az utolsó kilométerekre elfogytak a segítői, de megoldotta a belga bringás a helyzetet, áttette a kerekét a Sunweb vonatára Cees Bol mögé és onnan indította a hajrát. Magabiztos nyerte a sprintet van Aert, a második helyen Cess Bol ért célba, míg Sam Bennett a 3. helyet szerezte meg.

Meglepetés történt az összetettben, Julian Alaphilippe-ről lekerült a sárga trikó, bár nem azért, mert leszakadt a hajrán, hanem azért, mert időbüntetést kapott a zsűritől azért mert szabálytalanul frissített az utolsó 20 km-en. Ez a franciának 20 másodperc időbüntetésbe és 200CHF-ba került. Az összetettben Adam Yates került az élre, míg Alaphilippe visszacsúszott a 16. helyre.

 

A 2020-as Tour de France 5. szakaszának eredménye:

1 Wout van Aert (Bel) Team Jumbo-Visma 04:21:22
2 Cees Bol (Ned) Team Sunweb
3 Sam Bennett (Irl) Deceuninck-Quickstep
4 Peter Sagan (Svk) Bora-Hansgrohe
5 Jasper Stuyven (Bel) Trek-Segafredo
6 Luka Mezgec (Slo) Mitchelton-Scott
7 Bryan Coquard (Fra) B&B Hotels-Vital Concept
8 Caleb Ewan (Aus) Lotto Soudal
9 Clement Venturini (Fra) AG2R la Mondiale
10 Hugo Hofstetter (Fra) Israel Start-Up Nation

Az összetett állása az 5. szakasz után:

1 Adam Yates (GBr) Mitchelton-Scott 22:28:30
2 Primoz Roglic (Slo) Team Jumbo-Visma 00:00:03
3 Tadej Pogacar (Slo) UAE Team Emirates 00:00:07
4 Guillaume Martin (Fra) Cofidis 00:00:09
5 Egan Arley Bernal Gomez (Col) Ineos Grenadiers 00:00:13
6 Tom Dumoulin (Ned) Team Jumbo-Visma 00:00:13
7 Nairo Quintana (Col) Team Arkea-Samsic 00:00:13
8 Esteban Chaves (Col) Mitchelton-Scott 00:00:13
9 Miguel Angel Lopez Moreno (Col) Astana Pro Team 00:00:13
10 Romain Bardet (Fra) AG2R la Mondiale 00:00:13

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo