fbpx

Wilier 2018 – Újabb csúcs országútik a láthatáron

Az olasz prémium márka, a Wilier, a nagy sikerű 2017-es fejlesztések után nem állt meg, hanem 2018-ban is egy új, forradalmi országúti modellel jelentkezik, a Cento10 NDR-rel, emellett a piaci trendeknek megfelelőlen új e-bike-okkal is megjelenik a palettáján. Eurobike-on az újdonságok nagy részét bemutatták, lássuk, hogy mik voltak ezek.

wilier

A 2018-as év legnagyobb dobása a Wilier-nél a Eurobike Award győztes Cento10 NDR, ami egy csúcskategóriás, univerzális országúti kerékpár az olasz gyártó kínálatában és amelyet Magyarországon kizárólag a Biondo Bike kerékpárüzletben lehet megvásárolni.

A Cento10 NDR egyik specialitása, hogy a hátsó kerék pár millimétert képes felfelé elmozdulni, ezáltal csökkentve a talaj felől érkező ütés erejét, ezzel kényelmesebbé téve a kerékpározást. A rendszer neve ACTIFLEX, mely a támvillák és a nyeregvázcső találkozásánál található, két forgáspont és egy alumínium link segítségével képes elmozdulni a támvilla felfelé, aminek a mértéket egy technopolimer csillapító egység (egy speciális műanyag darab, ami összenyomódásra képes) szabályozza. Háromféle színben háromféle testtömeghez készül ez az egység, ezáltal mindenki alá pontosan beállítható a “rugózás” mértéke. A forgáspontokat és az alumínium linket a Wilier úgy tervezte meg, hogy oldalirányban semmit sem veszít a váz a merevségéből.

A Cento10 NDR további különlegessége, hogy tárcsafékkel (flat mount) és felnifékkel (direct mount) is kompatibilis a váza, ha valakinek úgy tartja kedve akkor átállhat az egyik fékrendszerről a másikra. Ezt támogatja, hogy elöl-hátul is cserélhető a papucsokkal rendelkezik, átmenőtengelyes és gyorszáras aggyal is használható a váz egyaránt. Ennek köszönhetően négy különböző változat kapható belőle, melyek közül kettő tárcsafék, kettő felnifék kompatibilis.

Tárcsafékes verzióban az új Stemma + Barra vagy az Alabarda kormány+kormányszárral használva a bovdenek végig a váz belsejében futnak, a kormánynál eltűnnek annak belsejében és csak közvetlenül a féknél, váltónál lépnek ki a vázból, ezáltal hihetetlen letisztult külsőt kölcsönözve az eleve nem mindennapi megjelenésű kerékpárnak.

wilier

2017-es év egyik sikerkerékpárja, a Cento10 Air, ami még egy év után is megdobogtatja az újságírók/érdeklődők szívét, 2018-ban színeiben újul meg, a jövőévi változatok még stílusosabb dizájnt kaptak, mint az ideiek, pedig a 2017-esekre sem lehetett panasz, sőt! Technikai tartalmát tekintve nem változott, még mindig ugyanaz a legmagasabb szintű versenyzésre alkalmas csúcs országúti kerékpár. 2018-tól elérhető tárcsafékes verzióban is.

A Wilier kedvező árú aero kerékpárja a Cento1 Air, mely mai napig a triatlonisták és az aero bringák imádóinak kedvence, 2018-ban új színekkel és felszereltséggel gazdagodik, elérhető Campagnolo, Shimano, Sram szettekkel és Mavic, Miche, Campagnolo, Shimano kerékszettekkel. A Wilier azon kivételes márkák közé tartozik, ahol a vásárló maga választhatja meg, hogy milyen szettet szeretne használni az adott kerékpáron.

wilierMint a Wilier legendás zászlóshajója a Zero.7 sem maradhatott ki a kiállításról, a 780 grammos vázának köszönhetően félelmetesen könnyű kerékpárt tudott belőle építeni az olasz gyár, mely tökéletesen alkalmas arra, hogy a hegyek királyává váljunk.

wilier

Az olasz gyártó verhetetlen ár-érték arányú, középkategóriás komfortkerékpárja, a GTR Team, mely olcsóbb alternatívája a Zero.7-nek, is új színekben és felszereltséggel kapható 2018-ban. Tökéletes választás grandfondo versenyekre.

wilier

A hagyományos mountainbike-ok közül mindössze eggyel találkozhatunk a standon, ami nem más, mint a 101X, ami továbbra is a Wilier legkedveltebb mtb modellje. Top kategóriás karbon vázának köszönhetően bármilyen XCO/XCM versenyen megállja a helyét, 2018-tól új színekben és változatlan felszereltséggel elérhető.

A Wilier két gravel bike-ja az acélvázas a Jaroon és az alumínium vázas Jareen továbbra is töretlenül megtalálható az olasz gyártó 2018-as pallettáján.

wilier

Ahogy a legtöbb gyártó a Wilier is elmozdul az e-bike-ok irányába. 2018-ra a Jareen alapjaira fejlesztett alumínium vázas e-gravel kerékpárt dobnak a piacra Advanture néven, melyben a Shimano Steps 8000 rendszere végzi a rásegítést. Tipikusan olyan kerékpár, amivel mindenhova eljuthatunk.

wilier

Az elektromos rásegítéses mtb-ok palettáján is történt változás, 2018-ban a 803Enduro-val bővül a Wilier kínálata. A 150 mm-t mozgó vázon a Shimano Steps 8000 rendszere dolgozik, továbbá 650B+ kerekeket fogad, de a 29″-os mérettel is kompatibilis.

A 803TRB 140mm-t mozgó all mountain ebike-ok 2018-ban is a Wilier kínálatának részét képezik.

2018-ban az eleve jó ár-érték arányú Wilier kerékpárokat Magyarországon lehet a legolcsóbban megvenni Európában, az ajánlott fogyasztói árakhoz képest akár 20-25%-kal kevesebbért.

Bővebb információ és árak a kizárólagos magyarországi forgalmazó honlapján: http://wilier-kerekpar.biondobike.hu/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo