fbpx

Wiggins nem látja értelmét a Tour-ra készülni Froome-mal szemben

A 2012-es Tour de France győztese, Bradley Wiggins, egy héten belül másodszor került a nemzetközi kerékpáros sajtó figyelmének középpontjába, miután a héten zajló WorldTour viadal, a belga-holland rendezésű Eneco Tour 13 kilométeres időfutama után tartott sajtótájékoztatón kissé elkeseredve nyilatkozott.

Wiggo az időfutamon csak ötödik lett, kilenc másodperccel lemaradva a francia Sylvain Chavanel-től (az Eneco összetettjét továbbra is a holland Lars Boom vezeti), és annak ellenére, hogy ezt a rövid, technikás nyomvonalat nem lehet összehasonlítani a szeptemberi világbajnokság pályájával, a Sky versenyzője nem volt elégedett:

Wiggins az Eneco Tour kronóján

Wiggins az Eneco Tour kronóján

Eléggé csalódott vagyok, bár előre elemezve a pályát tudtam, hogy inkább az olyan versenyzőknek kedvez, mint Taylor Phinney vagy Jesse Sergent, hiszen a táv túl rövid volt nekem, és az első fele nagyon technikás. Ráadásul én nagyon korán rajtoltam, és akkor a szél sem engem segített, ami késő délutánra alábbhagyott.

A Sky sportigazgatója, Servais Knaven ezzel szemben elégedett volt, mondván „a táv második felében Wiggins volt a leggyorsabb a pályán, és jó úton halad a vb-felkészülésben”. A britek első Tour-győztese azonban ezután felelt úgy egy ártatlan kérdésre a jövőre és a következő Tour de France-ra vonatkozólag, amivel bekerült a hírekbe:

Chris Froome várható fölényével az elkövetkezendő öt évben jobb ha inkább ismét a pályakerékpározásra koncentrálok majd.

Froome mostanában inkább Jaguarok kormányát terelgeti a Tour után

Froome mostanában inkább Jaguarok kormányát terelgeti a Tour után

A témában Chris Froome is nyilatkozott a héten a Sky Sports-nak, és a kenyai-brit nyugodtan ennyit mondott:

Semmi okát nem látom, hogy ne induljunk Wiggins-szel együtt a Touron. Mindketten profi kerékpárversenyzők vagyunk, mindketten nyertünk már Tourt. Sok verseny van a naptárban, de attól versenyezhetünk együtt. Szerintem kicsit kívülről erősítik köztünk ezt a rivalizálást. Sosem versengtünk egymással ugyanazon a versenyen, mindig a tervhez tartottuk magunkat, mindig meg volt nevezve a kapitány. A profi kerékpársportban nem történhet meg, hogy egy csapaton belül rivalizálni kezd egymással két versenyző.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo