fbpx

Wiggins a Giro-Tour dupláról: “van egy felkészülési tervem…”

Bár a múlt heti Tour of Oman Chris Froome-ról szólt, a Tour de France címvédője, Bradley Wiggins is ott volt a Sky csapatában és sajtótájékoztatón beszélt további 2013-as terveiről, a Giro d’Italia-ról és a Tourról.

Wiggo gratulál Froome-nak a Tour of Oman versenyen (Fotó: Scott Mitchell)

Úgy tűnik, az idén kevésbé „gyilkos” Giro lesz Wiggo fő versenye, a szokásosnál keményebb emelkedőkkel tűzdelt Tour de France-on pedig megosztoznak a kapitányi szerepen Chris Froome-mal. Wiggins tehát bevállalja a duplázást, a két verseny között 5 hét áll majd rendelkezésére, hogy kipihenje az első háromhetest és felkészüljön a másodikra. Most a Katalán Körverseny a következő állomás, majd edzőtábor El Teide városában, utána Giro del Trentino és Liege-Bastogne-Liege közvetlenül a május 5-én, Nápolyból rajtoló olasz körverseny előtt.

„Felkészülten fogok rajthoz állni. A súly számomra probléma, mert eredendően nem vagyok hegyimenő alkat. Versenyszezonon kívül 80 kiló fölött vagyok, most 75, a Giro-ra pedig 70-nek kell lennem. Van rá még idő sokat kell dolgozni.

Sok időbe telt újra motivációt találni. Megkérdeztem magamtól: Mit tudok tenni a következő szezonban? Tudtam, hogy versenyezni akarok, visszavonulni nem szerettem volna, de találnom kellett olyan célt, ami motivál, és amiért érdemes edzeni. Új kihívásokra vágytam, és a Giro számomra különleges dolog, szeretném megnyerni.

A Tourral együtt azon kevés versenyek egyike, amiket gyerekkoromban követtem a tv-ben, a Giro mindig inspirált. Csodálatos verseny, az egyetlen a kerékpársportban, ami közben nem állandóan a doppingról beszélnek, bizonyos szempontból üdítő. Olaszországban a szurkolók istenítik a kerékpárosokat, ami egyfelől felszabadulás mindenkinek, másfelől kaotikus is. A Giro és a Tour között pedig van egy felkészülési tervem, hasonlóan, mint tavaly a Tour és az Olimpia között.

Nem hinném, hogy az emberek észrevették, mi történt négy év alatt, amíg elértem a Tour győzelmet és az olimpiai aranyat. 2009-ben azt mondták, nem éri meg a pénzt költeni, soha nem fog Tourt nyerni, egynapos virágszál. 2010 katasztrofális év volt, az emberek ismételgették, hogy pénzkidobás, miért kell őrá tenni? Majd 2011-ben a nulláról indulva, megváltozott minden, és 2012-ben a Tour, az Olimpia, ami csodaszámba ment… – nyilatkozott Wiggins.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo