fbpx

Westra bírta legjobban a dupla műszakot – Kristoff újra a régi

A Flandriai Körverseny főpróbájának is tekinthető Driedaagse De Panne- Koksijde háromnapos versenyen a múlt vasárnapi Gent-Wevelgemet betegség miatt kihagyó Alexander Kristoff (Katusha) nyújtotta a legmeggyőzőbb alakítást.  Mivel azonban a sprintbefutók után az összetett elsőségről egy 14, 2 kilométeres egyéni időfutam döntött, a dobogó legfelső fokára mégsem a norvég sprinter állhatott.

 

westra

Lieuwe Westra (Astana) a verseny kabalafigurájával

A három napig tartó versenyek szokásosnak mondható koreográfiája alapján  a De Panne utolsó napján két szakasz várt a mezőnyre.   Délelőtt a szerdai kudarc után végre sikerült az Etixx-Quick Stepnek a szakaszgyőzelem: a 115 kilométeres táv végén Marcel Kittel  örülhetett, miután az aktuális összetett első Alexander Kristoffot is lehajrázta. A szakasz nem zajlott problémamentesen, az utolsó kanyarban a már  a hajrára készülő sprinterek közül többen is (például André Greipel) belekeveredtek egy bukásba.

Délután egy 14,2 kilométeres egyéni időfutam várt a versenyzőkre, ami kifejezetten az időmenőknek kedvezett, és amelyen  Maciej Bodnar (Tinkoff)  csupán 57 századmásodperccel volt képes megelőzni Tony Martint (Etixx-Quick Step),  valamint  71 századdal  a verseny meglepetésemberét, a 22  éves Tom Bohlit (BMC).

Az összetett győztes Lieuwe Westra (Astana) a negyedik helyen ért célba, de ez is elég volt ahhoz, hogy ő örülhessen az összetett elsőségnek.

Top10 az utolsó szakaszon

1 Maciej Bodnar (Pol) Tinkoff Team 0:17:39
2 Tony Martin (Ger) Etixx – Quick-Step
3 Tom Bohli (Swi) BMC Racing Team
4 Lieuwe Westra (Ned) Astana Pro Team 0:00:03
5 Johan Le Bon (Fra) FDJ 0:00:19
6 Sylvain Chavanel (Fra) Direct Energie 0:00:22
7 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team 0:00:24
8 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha 0:00:28
9 Stefan Kueng (Swi) BMC Racing Team 0:00:29
10 Luke Durbridge (Aus) Orica-GreenEdge 0:00:31

Összetett top10

1 Lieuwe Westra (Ned) Astana Pro Team 12:08:19
2 Alexander Kristoff (Nor) Team Katusha 0:00:13
3 Alexey Lutsenko (Kaz) Astana Pro Team 0:00:16
4 Tony Martin (Ger) Etixx – Quick-Step 0:00:35
5 Sylvain Chavanel (Fra) Direct Energie 0:00:59
6 Luke Durbridge (Aus) Orica-GreenEdge 0:01:04
7 Stefan Kueng (Swi) BMC Racing Team 0:01:06
8 Mads Pedersen (Den) Stölting Service Group 0:01:19
9 Nils Politt (Ger) Team Katusha
10 Johan Le Bon (Fra) FDJ

Kép forrása: twitter.com/driedaagse

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo