fbpx

Vuelta a Espana 2016 – Gesink vitte a királyetapot (videó)

Talán még a tapasztalt nézőknek is szokatlan nagy számú, negyven fős szökevénycsoport  vágott neki a szombati királyetapnak a Vuelta a Espanán. Az inkább a Tour de France-ról ismert  emelkedőkön végül Robert Gesink (LottoNL-Jumbo) diadalmaskodott.

 

robertgesink_2

Négy komoly emelkedő várt a mai szakaszon a mezőnyre, s ahogyan az a hasonló útvonalakon is lenni szokott, nagy számú – bár ennyire nagy ritkán –  szökevénycsoport alakult rögtön az első emelkedőn. Köztük volt a későbbi szakaszgyőztes Robert Gesink is, aki  – bár volt idő, mikor titkos Tour-favoritként emlegették – ma szerezte élete első Grand Tour szakaszgyőzelmét.

Az összetett esélyesek között megint csak egy  Nairo Quintana (Movistar)-Chris Froome (Sky) párharcnak lehettünk tanú, a jelenleg élen álló kolumbiai volt ma az aktívabb, többször is próbálkozott, de nem tudta az összetettben mögötte álló Froome-ot kibillenteni a nyugalmából.

Az összetett élén tehát nem sokat változott a helyzet, a nap vesztese az idén harmadik háromhetes körversenyén részt vevő, a harmadik helyről lecsúszó – sőt a top tízből is kicsúszó –  36 éves Alejandro Valverde (Movistar), győztese pedig  a negyedik helyre feljövő Simon Yates (Orica BikeExchange) volt.

Összefoglaló videó a szakaszról:

 

Top 10 a szakaszon:

1 Robert Gesink (Ned) Team LottoNl-Jumbo 5:43:24
2 Kenny Elissonde (Fra) FDJ 0:00:07
3 Egor Silin (Rus) Team Katusha 0:00:09
4 George Bennett (NZl) Team LottoNl-Jumbo 0:00:31
5 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:00:39
6 Haimar Zubeldia (Spa) Trek-Segafredo 0:00:49
7 Jan Bakelants (Bel) AG2R La Mondiale 0:01:11
8 Andrew Talansky (USA) Cannondale-Drapac 0:01:14
9 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange
10 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:01:16

Összetett  top 10 a 14. szakasz után

1 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 58:41:40
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:54
3 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:02:01
4 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:02:17
5 Leopold Konig (Cze) Team Sky 0:02:38
6 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team 0:03:28
7 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:03:59
8 Andrew Talansky (USA) Cannondale-Drapac 0:04:30
9 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:05:37
10 Daniel Moreno (Spa) Movistar Team 0:05:52

Fotó forrása: lavuelta.com

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo