fbpx

Vuelta 2016: A rövid hegyi szakaszok a legőrültebbek!

A Movistar és a Tinkoff csapata alaposan megtörte Chris Froome-ot (Sky) a Vuelta a Espana 15. szakaszán, így most már komoly krízisbe kell kerülnie Nairo Quintanának (Movistar), hogy ne ő vigye haza Madridból a piros trikót.

15

A rövid hegyi szakaszokon sokszor íródik kiszámíthatatlan forgatókönyv – főleg a Vueltán – és ma is ez történt. Sabinanigo és Formigal között mindössze 118 kilométert kellett ma teljesíteni, ami azért érdekes, mert egy ilyen távot képes “izomból” lenyomni egy szökevénycsoport, ellentétben a kétszázas etapokkal. Ritkán láthatunk olyat háromhetesen, hogy az összetett éllovas vagy egyáltalán az esélyesek támadnak az első kilométereken, ma mégis ez történt. Ehhez kellett az is, hogy Chris Froome láthatóan kevésbé veszi komolyan a Vueltát, mint a Tourt, kevésbé koncentrált a Sky csapata, de lényeg a lényeg, az első kilométereken a mezőny hátulján tekertek.

Alberto Contador (Tinkoff) számára azonban annál fontosabb a Vulelta dobogó, így váratlant húzott. Gianluca Brambilla (Etixx-Quick Step) támadása után – tudva, hogy Froome hátul van – ő is belószolt negy meglepetést keltve, s csapattársai kíséretében felugrott az olaszra és a formálódó elmenésre. Egyedül a Movistart nem lepte meg, Fernandez és Castroviejo társaságában Nairo Quinta is reagált, s  még páran, akik ott voltak. Rögtön az elején kialakult egy bombaerős szökevénycsoport, hátul pedig Froome és a Team Sky pedig nem tehetett mást, minthogy összeálljanak és megkezdjék az üldözést, ami nem volt egyszerű, mert elöl hatalmas tempót diktáltak. Froome-on kívül a tegnap brillírozó Orica sem járt jól, Chaves és Yates is hátul maradt.

A “rajzórának” azonban ezzel még nem volt vége, ugyanis a hegyes terepen tovább rombolták a Sky védelmét. Az üldözéstől fáradó Sky-osokat a Movistar és az Orica versenyzői támadták eredményesen, Froome gyakorlatilag segítők nélkül maradt a táv második felére. Ekkor már 2 perc fölött járt a Quintana-Contador csoport előnye, a peloton szétszakadt, Froome egyedül, magára utalva. Természetesen az utolsó (harmadik) hegyen sem esett vissza a szökevények tempója, Quintana és Contador segítői is a végsőkig kihajtották magukat, majd a kolumbiai kapcsolt saját tempójára, amit egyedül Brambilla tudott követni. Az olasz meg is nyerte a szakaszt, Contador fél perccel lemaradt, de így is javított összetettben.

Froome csoportjából végül Esteban Chaves ért fel elsőként, 1:53 perc hátrányban, Froome 2:40 percet kapott. Az összetett top 10 aszerint rendeződött át, hogy ma ki volt jobban résen az első kilométereken.

Vuelta a Espana 15. szakasz eredménye:

1 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx – Quick-Step 2:54:30
2 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 0:00:03
3 Fabio Felline (Ita) Trek-Segafredo 0:00:25
4 Kenny Elissonde (Fra) FDJ 0:00:28
5 David De La Cruz (Spa) Etixx – Quick-Step 0:00:31
6 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team 0:00:34
7 Davide Formolo (Ita) Cannondale-Drapac 0:00:53
8 Matvey Mamykin (Rus) Team Katusha 0:01:16
9 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:01:53
10 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:01:59

Összetett állás:

1 Nairo Quintana (Col) Movistar Team 61:36:07
2 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:03:37
3 Esteban Chaves (Col) Orica-BikeExchange 0:03:57
4 Alberto Contador (Spa) Tinkoff Team 0:04:02
5 Simon Yates (GBr) Orica-BikeExchange 0:05:07
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:06:12
7 Andrew Talansky (USA) Cannondale-Drapac 0:06:43
8 Davide Formolo (Ita) Cannondale-Drapac 0:07:17
9 David De La Cruz (Spa) Etixx – Quick-Step 0:07:23
10 Michele Scarponi (Ita) Astana Pro Team 0:07:39

Vuelta-rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo