fbpx

Vuelta 2015: Valóban az év háromhetese lehet?

Az idei Vuelta a Espana a húzónevek és az útvonal alapján nem marad el a Tour de France-tól sem, sőt, az itiner talán még izgalmasabb. De a Vuelta nem Tour de France – ezzel a mondattal nagyjából el is intézik a spanyol kerékpáros körversenyt azok, akik nem hajlandók egy lapon említeni más versenyt a Tourral.

10661907_854437624575481_9011448398943697938_o

Van is benne igazság: A Tour de France a legfontosabb kerékpárverseny, olyan mint a labdarúgásban a világbajnokság, vagy klubszinten a Bajnokok Ligája. Hiába játszanak egy másik meccsen ugyanazok a csapatok egymással, hiába látványosabb máshol a játék, mégis a vb számít. A kerékpársportban a legjobb GT-menők célja hosszú távon a minél jobb Tour de France szereplés, erre építik fel őket, ennél nincs értékesebb siker. Jusson eszünkbe, hogy zokogott Alejandro Valverde, amikor sikerült elérnie a dobogós helyezést a Touron, pedig számtalan nagy versenyt nyer már karrierje során.

El kell fogadni, hogy a legtöbben, akik a Tourról érkeznek a Vueltára, vagy azért teszik, mert tart még a lendület és fontos csapatuknak és a szponzoroknak, hogy húzónévként szerepeljenek, vagy pedig azért, mert kiestek a francia körversenyen a nagyok játékából és Spanyolországban lehet szépíteni. Nem a Vueltára készültek egész évben, nem arra hegyezték a csúcsformájukat. Kicsit erős lenne úgy fogalmazni, hogy „meglátjuk, mi sül ki belőle” alapon vesznek részt, pedig nem áll messze a valóságtól.

10402056_851741058178471_472978026012920243_n

Az igazán nagy nevek közül kevés olyannal találkozhatunk, akinek eredetileg is úgy építették fel a szezonját, hogy ezen a háromhetesen vegyen részt, pláne úgy, hogy a Vuelta legyen a főversenye. Van ilyen, például a fiatal Fabio Aru (Astana), aki abban a korban van, hogy a fejlődése szempontjából is fontos, hogy végigtekerjen két háromhetest egy évben, így készül fel arra, hogy később még nagyobb teljesítményre legyen képes azon a bizonyos egyetlen főversenyen, legyen az a Giro vagy a Tour. Ahogy mondani szokták, elsülhet a lába, hiszen a Giro óta a Vueltára hegyezi formáját.

Hatalmas sztárparádét láthatunk majd a spanyol körversenyen, de a sztárok egy része nem a csúcsformáját fogja nyújtani, hiszen azt a Tour de France-ra próbálta időzíteni. Persze fontos itt hangsúlyozni, hogy „próbálta”, ugyanis voltak olyanok, akik többé vagy kevésbé elvaxoltak valamit. Vincenzo Nibali (Astana) például csak a végére lendült be és Nairo Quintana (Movistar) is az Alpokban kapott igazán erőre, bár utóbbi azért ott volt Froome nyomában az elején is. Ha az idei versenykilométereket és a Tour de France-on mutatott formájuk ívét nézzük, van rá esély, hogy Nibali és Quintana igazán jó erőben legyen, ha mindenképpen tippelnem kellene, a kolumbiainak adnám oda előre a piros trikót.

10646959_848105455208698_4370246765213005222_n

Az biztos, hogy jósolni most sokkal nehezebb, mint a Tour de France előtt, vegyük például Chris Froome (Sky) személyét, akivel kapcsolatban nyilván nem lepődnék meg, ha megnyerné a versenyt, de ugyanúgy azon sem, ha 6. lenne, mint ahogy azon se, ha feladná az első pihenőnapon. Lesznek amúgy többen, akik a világbajnokságra való felkészülés jegyében indulnak a Vueltán és tervezett időpontban ki is szállnak majd a küzdelemből.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo