fbpx

Vuelta 2015 – Lindeman végre hazaért, Froome leszakadt

Bert-Jan Lindeman (LottoNL-Jumbo) már a harmadik szökésében vett részt ezen a Vuelta a Espanán, az első kettő kísérlete azonban sikertelenül zárult. Az első komolyabb hegyi befutóval  végződő, Jódar és La Alpuljara közötti 191, 1 kilométeres 7. szakaszon azonban végre siker koronázta erőfeszítéseit. Igaz, a verseny alakulásába ismét  beleavatkozott egy motoros kísérő is.

PIC555112249

18, 7 kilométer hosszú első kategóriás hegyi befutó (Alto de Capileira) várt a kerékpárosokra pénteken délután a Vuelta a Espanán, vagyis az első komolyabb erőpróba az összetett menők és csapataik számára.  A Tour de France-on, emlékezhetünk, ez volt az a helyzet, amikor Chris Froome (Sky) demoralizálta a mezőnyt, most azonban fordult a kocka, a végső győzelemre is esélyesnek tartottak közül a brit bringás volt a leggyengébb láncszem. Jó néhány súlyos másodpercnyi hátrányt (a szakaszgyőzteshez képest 1 perc 3 másodpercet) szedett össze a helyenként 14%-os meredekségű emelkedőn együtt maradni képes riválisaival szemben.

Az igazi küzdelem azonban nem ezen a színtéren zajlott, hanem a szökevények között. A nap nagy részében egy öt fős csoport dolgozott együtt: Carlos Quintero (Colombia), Amets Txurruka (Caja Rural-Seguros RGA) Ilia Koshevoy (Lampre-Merida) Bert-Jan Lindeman (Team LottoNL-Jumbo) és Jérôme Cousin (Team Europcar).  Az utolsó kilométereken közülük végül Koshevoy, Lindeman és Cousin triója csinált izgalmas versenyt.  Oda-vissza támadták egymást, a legvégén azonban már egyértelmű volt a helyzet: a LottoNL-Jumbo holland kerekese haladt át legelőször a célvonalon, őt követte Koshevoy. Hogy mikor maradt el tőlük Cousin, csak a visszajátszott felvételek alapján lehetett egyértelműen kivenni: amikor egy motoros kísérő beleakadt a hátsó kerekébe feltartóztatva a francia bringást a versenyzésben.

A harmadik helyen végül Fabio Aru (Astana) érkezett, hiszen a főmezőny maradék kis csoportja (az üldözésből egyébként elsősorban a Movistar és az Astana vette ki a részét) ekkor már nagyon közel járt a szökevényekhez. Aru 1200-1300 méterrel a szakasz vége előtt szökött meg a többiektől, engedték, támadása végül 7 másodpercnyi időelőnyben realizálódott.

Esteban Chaves (Orica-GreenEdge) megtartott a piros mezt, az összetett top tízben egyedüli jelentősebb változás Chris Froome hátrébb csúszása (12. hely) volt csupán.

Fotó: Sirotti

Top10 a 7. szakaszon

1 Bert-Jan Lindeman (Ned) LottoNL-Jumbo 5:10:24
2 Ilia Koshevoy (Blr) Lampre-Merida 0:00:09
3 Fabio Aru (Ita) Astana 0:00:29
4 Jerome Cousin (Fra) Europcar 0:00:34
5 Rafal Majka (Pol) Tinkoff-Saxo 0:00:36
6 Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge
7 Alejandro Valverde (Spa) Movistar
8 Nairo Quintana (Col) Movistar
9 Louis Meintjes (RSA) MTN-Qhubeka
10 Nicolas Roche (Irl) Team Sky

 

Összetett top10 a 7. szakasz után

1 Esteban Chaves (Col) Orica-GreenEdge 27:06:13
2 Tom Dumoulin (Ned) Giant-Alpecin 0:00:10
3 Dan Martin (Irl) Cannondale-Garmin 0:00:33
4 Nicolas Roche (Irl) Team Sky 0:00:36
5 Alejandro Valverde (Spa) Movistar 0:00:49
6 Joaquim Rodríguez (Spa) Katusha 0:00:56
7 Nairo Quintana (Col) Movistar 0:00:57
8 Fabio Aru (Ita) Astana
9 Daniel Moreno (Spa) Katusha 0:01:18
10 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R-La Mondiale 0:01:19

 

Vuelta rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo