fbpx

Vuelta 2013: a fiatal francia zseni nyert az év legszorosabb befutóján, Nibali hullámvölgyben – videó

Már a 13. szakaszon is rutinos klasszikus-menőhöz méltóan versenyzett a 21 éves francia Warren Barguil, de arra még rá lehetett fogni, hogy a szerencse is segítette támadása időzítésénél a hajrában. Ma azonban gyakorlatilag hülyére vette szökevénytársait, akik pedig „nem szar versenyzők” voltak…

vuelta_2013_16

A befutó oldalról…

 

Akárcsak tegnap, eleinte langyosvízhez hasonlított a Graus és Aramón Formigal közötti 147 kilométeres hegyi szakasz, de az utolsó hegyen felpörögtek az események az elmenésben és az összetett menők csoportjában is. Még a táv második felében a hegyekben kialakult egy nagyobb szökevénycsoport, és az nagyjából el is dőlt, hogy innen kerülhet ki a mai győztes.

...és szemből

…és szemből

Az Argos-Shimano fiatal menője végig rendkívül agresszívan versenyzett, tulajdonképpen már a befutó hegy előtt ő mozgatta az élbolyt. A dimbes-dombosan induló utolsó emelkedő előtt J. M. Garate, és Mikael Cherel társaságában lépett meg a többiektől, akik közül egyértelműen a kolumbiai Rigoberto Uran számított a legjobb hegymászónak.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Warren Barguil (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Barguil körülbelül 10 kilométerre a céltól megvált Garatétől és Chereltől is, egyedül folytatta, nagyságrendileg fél perc előnyét tartva az üldözőkhöz képest. Az emelkedő az utolsó 3-4 kilométerre lett a legmeredekebb, ekkor Uran nem várhatott tovább, megpróbált felugrani a franciára, és ez sikerült is 1 kilométerrel a finis előtt.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Uran és Barguil (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Barguil azonban leszögezte, hogy ő innen már nem vezet, tempózzon Uran a győzelemért, ha akar, hiszen mögöttük vészesen közelednek a többiek. És a 21 éves zöldfülű rá is erőltette akaratát jóval nagyobb névnek számító versenyzőtársára, aki felvezette a hajrát. A fiatal francia utolsó erőtartalékait mozgósítva végül centiméterrel verte a kolumbiait a célvonalon, aki pedig – idézve Barguilt: „not a shit racer”.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Purito akcióban (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Ezzel meg is lett volna a jó szórakozásunk mára, azonban az összetett menők is kárpótoltak a tegnapi eseménytelen „királyetapért”. A meredek utolsó 4 kilométerre érve Joaquim Rodriguez szánta el magát támadásra. A piros trikós Vincenzo Nibali elveszítette minden segítőjét, és az egyenként felugrani próbáló ellenfelekre sem tudott reagálni.

(Fotó: Stefano Sirotti - sirotti.it)

Nibali ma vesztett pár másodpercet (Fotó: Stefano Sirotti – sirotti.it)

Chris Horner, majd Alejandro Valverde is magára hagyta, s végül fél percen belüli időkülönbségeket osztottak ki a „Cápának” legnagyobb vetélytársai (Rodriguez 28-, Valverde 25-, Horner 22 mp-t). Nibalinak tulajdonképpen ez volt az első gyenge napja a Vueltán, sok időt nem veszített, de az ellenfelek morálja szempontjából fontos, hogy kiderült: támadható. Talán izgalmasabb lesz így a Vuelta végjátéka csütörtöktől…

Videón az utolsó kilométerek:

Vuelta a Espana 16. szakasz eredménye:

1 Warren Barguil (Fra) Team Argos-Shimano 3:43:31
2 Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling
3 Bartosz Huzarski (Pol) Team NetApp-Endura 0:00:03
4 Dominik Nerz (Ger) BMC Racing Team 0:00:08
5 José Herrada Lopez (Spa) Movistar Team 0:00:20
6 Mikael Cherel (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:37
7 Maciej Paterski (Pol) Cannondale Pro Cycling
8 Andre Fernando S. Martins Cardoso (Por) Caja Rural-Seguros RGA 0:00:40
9 Amets Txurruka (Spa) Caja Rural-Seguros RGA 0:00:42
10 Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo-Tinkoff 0:00:45
11 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:01:06
12 Ben Gastauer (Lux) AG2R La Mondiale 0:01:08
13 Luis Angel Mate Mardones (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:01:09
14 Egoi Martinez De Esteban (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:13
15 Christian Meier (Can) Orica-GreenEdge 0:01:29
16 Juan Manuel Garate (Spa) Belkin Pro Cycling Team 0:01:36
17 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:01:41
18 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:44
19 Thibaut Pinot (Fra) FDJ.fr 0:01:47
20 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard
21 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:01:56
22 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:02:03
23 Igor Anton Hernandez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:02:04
24 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale
25 Leopold Konig (Cze) Team NetApp-Endura 0:02:08
26 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 0:02:09
27 Michele Scarponi (Ita) Lampre-Merida 0:02:14
28 David Arroyo Duran (Spa) Caja Rural-Seguros RGA
29 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:02:19
30 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team

Összetett állás:

1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 64:06:01
2 Christopher Horner (USA) RadioShack Leopard 0:00:28
3 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:14
4 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:02:29
5 Domenico Pozzovivo (Ita) AG2R La Mondiale 0:03:38
6 Nicolas Roche (Irl) Team Saxo-Tinkoff 0:03:43
7 Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:04:37
8 Leopold Konig (Cze) NetApp-Endura 0:06:17
9 Samuel Sanchez Gonzalez (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:07:33
10 Tanel Kangert (Est) Astana Pro Team 0:09:21

Vuelta a Espana 2013. – 15. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 14. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 13. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 12. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 11. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 10. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 9. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 8. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 7. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 6. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 5. szakasz 

Vuelta a Espana 2013. – 4. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 3. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 2. szakasz

Vuelta a Espana 2013. – 1. szakasz

Vuelta 2013: A Vuelta a Espana hivatalos rajtlistája, rajtszámokkal

Vuelta 2013: a spanyol kerékpáros körverseny megkülönböztetett trikói és a pénzdíjak

A 2013. évi Vuelta a Espana útvonala, szakaszok, adatok, szintrajzok

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo