fbpx

VDO M3.1 kerékpárkomputer

A VDO M3.1 az egyik legkompaktabb kialakítású kerékpár-komputer a piacon, alig foglal helyet a kormányon vagy a kormányszáron, könnyen kezelhető, mindazonáltal számos hasznos funkciót biztosít. A német gyártó kiváló videobemutatóját követve a felszerelést bárki néhány percen belül elvégezheti, nem kell hozzá sem szerszám, sem szakértelem.

komputerkorkep_vdo_15A korábbi népszerű M3 modellt 2017-ben váltó VDO M3.1 elérhető WR – tehát kábeles – és WL, azaz vezeték nélküli változatban egyaránt, ez utóbbi immár a legfejlettebb D3-as digitális jelátvitelt alkalmazza. Az új modell méri a sebességet, a megtett távolságot és a menet-, kör- és részidőt, de nyilvántartja a megtett összes távot, az összes tekert időt és a maximális sebességet, valamint osztott képernyőjén nyomon követhető az átlagsebesség, az attól való eltérés és annak mértéke is. Az adatok jól láthatóan jelennek meg a három-soros kijelzőn. A fejlett digitális jelátvitelnek köszönhetően a VDO M3.1 pedálcsapásszám-szenzort is fogad, ez opcionálisan megvásárolható. A készülék továbbá méri a hőmérsékletet és a rendszerbe integrált listából akár két kerékméretet is beállíthatunk. A készülék jelzi az elem lemerülését, és a DataSafe protokollnak köszönhetően az elemcserénél a tárolt adatok sem vesznek el.

A kis méret ellenére a képernyő meglepően nagy méretű, lényegében a készülék egész felületét “uralja”. A tervezők a kezelőgombot az oldalperemre tették, amely szerencsére kellően nagy, színben is kiemelt, és működtetése pozitív visszajelzést biztosít. A kijelzőn az adatszámok és a betűk ugyancsak kellő méretűek, nem kell szemüveg a leolvasásukhoz. A VDO M3.1 apró méretét a kínált funkciók és a kijelzőméret függvényében nem győzzük magasztalni. Mérete mindössze 3,5×4,5×1,6 cm, azaz a szabványos 31,7 mm-es kormányátmérőnél mindössze 4-4 mm-rel nagyobb, szélességben pedig a kormányszár-bilincsnél vékonyabb!

Immár D3 digitális sebességszenzorral!

Immár D3 digitális sebességszenzorral!

A kijelző alsó sávjában 7 különböző funkció megjelenítése közül válogathatunk: ezek a jelenlegi átlagsebesség, a túra során rögzített maximális sebesség, a tempóösszehasonlítás, a teljes eltelt időtartam, a túratáv és a teljes megtett táv. Emellett még hőmérőfunkció is rendelkezésre áll, ami ebben a komputerkategóriában párját ritkítja.

A legtöbb felhasználónak nem annyira a funkciók száma a lényeges, hanem az óra kialakítása és praktikus használata. Ezen a téren a VDO M3.1 ugyancsak remekel: az apró “termet” végletekig kifinomult formatervezéssel és optimális rögzítéssel párosul, az elmozdulás és a meghibásodás esélye lényegében nulla. Mind a jeladó (szenzor), mind a kijelző (központi egység) a nedvesség ellen szigetelt. A két egység köz az összeköttetés a WL-modell esetében vezeték nélküli, digitális jelátvitel (D3), így sem a távvezetékek, sem az elektromos járművek nem zavarják a működést. A készülék kezelés az egyszerű felszereléshez hasonlóan intuitív, pillanatok alatt elsajátítható, még a technika iránt legkevésbé fogékony bicajosok számára sem okoz fejtörést.

komputerkorkep_vdo_2Az óra indítása automatikusan történik, az alvó üzemmódból felébresztve körülbelül két kerékfordulat után a képernyőn az adatok már láthatók. Az aktuális átlagsebesség kijelzése mellett a tempómutató nyilak is hasznosak lehetnek a motiváció fenntartásában, ezek szerencsére nem villognak, diszkréten jelzik, hogy éppen gyorsabban vagy lassabban haladunk az átlagsebességnél. Érdekes és potenciálisan hasznos funkció a navigátor üzemmód (térképalapú résztávrögzítés, kijelzés és visszaszámlálás), amely egy adott szakaszból hátralevő távolságot és a várható időtartamot is mutatja. Bár elsődlegesen a navigáció megkönnyítésére, az eltévedés esélyének csökkentésére tették a funkciók közé, akár egy időfutam-verseny során is igen hasznos lehet, illetve segítségével egy emelkedő megmászásánál is mindig látható, hogy még mennyi erőfeszítésre van szükség.

Az egyszerű működésnek köszönhetően a készülék energiaigénye rendkívül csekély, az elem élettartama több mint egy évig biztosított. Cseréje pedig egyszerű, a CR2032 típus bárhol fellelhető, ami jó hír mind a túrázóknak, mint a kerékpárral közlekedőknek. A VDO komputerek megbízhatósága közismert, így a M3.1 minden szempontból megbízható társ lehet. Mint ahogy már említettük, elemcsere esetén sem vesznek el az adatok, köszönhetően a belső adatmemóriának.

Egyszerű felszerelhetőség

Egyszerű felszerelhetőség

A VDO M3.1 ajánlható azoknak a kerékpárosoknak, akik alap adatszolgáltatást igényelnek, nem foglalkoznak azok letöltésével, elemzésével. Ellenben fontos számukra az egyszerű, felhasználóbarát kezelés, a megbízhatóság, az elem hosszú élettartama, a zavarmentes digitális jelátvitel, az egyszerű, szakértelmet és szerszámot nem igénylő üzembe helyezés, illetve a kis készülékméret. A VDO 3.1 mindezt tálcán kínálja, német precizitással és minőséggel megspékelve!

Technikai jellemzők:

  • D3 vezeték nélküli digitális jelátvitel (WL modellváltozat esetében)
  • sebességmérés
  • megtett távolság
  • össz. megtett táv
  • menetidő
  • össz. menetidő
  • átlagsebesség
  • max. sebesség
  • tempóeltérés az átlagtól
  • hőmérsékletmérés
  • adatmegőrzés elemcserénél
  • elemcserére figyelmeztetés
  • óra
  • navigátor üzemmód (térképalapú résztávrögzítés, kijelzés és visszaszámlálás)
  • alvó mód
  • automatikus start/stop
  • két kerékmérettel használható

[divider scroll_text=”VDO M3.1″]

Tartozékok:

  • óra
  • univerzális rögzítő
  • D3 vezetékmentes jeladó elemmel (WL modellváltozat esetében)
  • vezetékes analóg jeladó és készülékfoglalat (WR modellváltozat esetében)
  • jeladó mágnes
  • CR2032 elem
  • órarögzítéshez szükséges kiegészítők
  • (második kerékpárra jeladó és rögzítő szett nem tartozék)

[divider scroll_text=”VDO M3.1″]
Javasolt fogyasztói ár WR/WL: 10 490 Ft/18 990 Ft.

További információ a gyártó honlapján, illetve a hazai forgalmazónál.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo