fbpx

Vasárnap rajtol Dósa Eszter és Módos Gabi Andalúziában

Ahogy arról már a két versenyzőhölggyel készült interjúban beszámoltunk, spanyolországi, S2-es kategóriájú versenyen kezdi az idei hegyikerékpáros szezont az olimpiai pontgyűjtésben résztvevő Dósa Eszter (Vitalitás SE – Scott – Nutrixxion) és Módos Gabriella (Merida Maraton Team-CST).

Az andalúziai viadalon 22 ország 218 csapatának összesen 436 kerekese részt. A versenyzők, vasárnap Cordobából indulva, hat nap alatt 405 kilométert és 11 500 méter szintkülönbséget fognak leküzdeni.

Dósa Ezster és Módos Gabi a cyclocross ob-n még ellenfelek voltak, most együtt kell célba érni a nehéz szakaszokon

„A versenyen ketten veszünk részt, Szász Viktor segít bennünket. Mivel páros versenyről van szó, ez azért is jó, mert így a végelszámolásban mindketten megkapjuk a helyezésnek járó UCI-pontot. A 22 nemzet részvétele komoly mezőnynek tekinthető.

Csütörtök este szerencsésen megérkeztünk; öröm volt látni a sok pálmafát és nyíló virágot! Szombaton Dél-Spanyolország lankáin fogunk egy kis átmozgatást végezni, hogy minél jobban sikerüljön a vasárnapi prológ. Ha minden jól megy, naponta jelentkezünk majd egy rövid beszámolóval, hogyan is alakult az aznapi etap.” – mondta Dósa Eszter.

Bővebben: http://andaluciabikerace.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo