fbpx

Vas Balázs Belgiumban építi tovább karrierjét – Interjú

Hazánk egyik fiatal tehetsége, Vas Balázs, pár hete Belgiumban folytatja pályafutását, melynek kapcsán megkerestük és interjút készítettünk vele.

Április végén már hallani lehetett arról, hogy Vas Balázs egy külföldi csapathoz igazol, és utána májustól a cyclocross és mountainbike versenyekről híres versenyzőt többször láthattuk hazai országúti versenyeken remekelni. Kicsit több, mint két hete pedig elutazott Belgiumba és csatlakozott újdonsült csapatához. Kíváncsiak lettünk, hogy hogyan került Balázs külföldre, milyen céljai és lehetőségei vannak a jövőt tekintve, ezért megkérdeztük.

Fotó: Global Cycle Photography

Bikemag.hu: Kérlek mesélj róla, hogy hogyan kerültél Belgiumba és melyik csapatba igazoltál?
Vas Balázs: 2017 telén voltunk kint versenyezni Belgiumban (erről mi is írtunk – szerk.) és megkerestünk egy menedzsert, Kurt Augustynen-t, hogy tudna-e velem foglalkozni, akkor nemet mondott, viszont a Cyclocross Világbajnokság után jelentkezett, hogy tudna vállalni, mert nagy lehetőséget lát bennem.
Ez azzal jár, hogy Belgiumba kell költöznöm, hiszen ott van a cyclocross világ vérkeringésének központja és megfelelő mennyiségű és minőségű versenyen ott tudok indulni. A szállásom is szerencsére megoldott, a menedzserem barátjának házában lakhatok.
Az új csapatom a Yct Demer Dijle, ami Niels Albert által szponzorált fiatal tehetségekkel foglalkozó fiókcsapat.

Fotó: Global Cycle Photography

Bikemag.hu: Ha jól értem akkor a cyclocross lesz innentől a főszakágad?
Vas Balázs: Igen, a cylocross az, amiben igazán jól érzem magam és jól is haladok. Az XCO-t is szeretem, de nem teljesítettem ott úgy, ahogy elvártam magamtól, ezért döntöttem és a montizást elengedem.

Fotó: Global Cycle Photography

Bikemag.hu: Milyen versenyeken láthatunk a jövőben?
Vas Balázs: Augusztusig országúti versenyeken indulok, rengeteg gyors, sok kigyorsítást tartalmazó verseny van itt kint, amik jól szolgálják a felkészülését a cyclocross szezonra, utána pedig speciálisan csak a crossra készülök. A következő szezonban rajthoz állok a cx világkupákon és a Super Prestige futamokon is, tehát hétről-hétre végig a legjobbakkal kell majd megküzdenem.

Bikemag.hu: Köszönjük! Sok sikert!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo