fbpx

Változások a pálya ob eredménylistáján: a BVSC ugrott az éremtábla élére

Az MKSZSZ pénteki határozata alapján 2 évre eltiltották a versenyzéstől Támer Kolost, a KSI bringását, miután a minszki pálya Eb doppingvizsgálata folyamán tiltott szert találtak vizeletében. A döntéssel párhuzamosan törölték Támer az idei pálya ob-n elért eredményeit, így az érmek száma tekintetében a BVSC lépett az élre.

Támer Kolos a Vasló Kupa 3000 méteres időfutamában

Támer Kolos a Vasló Kupa 3000 méteres időfutamában

Mint arról honlapunkon is beszámoltunk, a 2009. július 13-19. között Minszkben rendezett pálya Eb pontversenyében remekül szerepelt Támer Kolos, a KSI ifjúsági korosztályos versenyzője. Kiváló formája a pálya ob-n is megmutatkozott, hiszen mindegyik számban (sprint, keirin, pont, scratch, 3000 m), ahol elindult, ifjúsági bajnoki címet szerzett.

Szeptember 21-én jelent meg az MTI hír, miszerint egy magyar kerékpáros fennakadt a pálya Eb doppingvizsgálatán, majd az MKSZSZ 2009. szeptember 25-i közleménye alapján már a kerékpáros személye is ismeretes lett, a határozat pedig jogerős, mivel a 19 esztendős versenyző jelezte: nem él a fellebbezés jogával. Támer Kolos 2 éves eltiltást kapott, mely 2011. július 17-én jár le, viszont mind az öt idei pályabajnoki címét törölték, így a KSI a pálya ob éremtábláján a 2. helyre csúszott vissza.

Ifjúsági korcsoportban tehát a Pálya ob következő számaiban az alábbi versenyzők léptek elő magyar bajnokká:
– sprint: Juhász Balázs (BVSC)
– keirin: Juhász Balázs (BVSC)
– pontverseny: Szabó-Biczók Márton (KSI)
– scratch: Hartmann József (BVSC)
– 3000 m: Hartmann József (BVSC)

Letölthető dokumentumok:
– a 2009-es pálya ob módosított jegyzőkönyve

– a 2009-es pálya ob módosított éremtáblázata

További információk:
http://www.telesport.hu/Hirek/2009/09/21/08/Fennakadt_a_doppingvizsgalaton_egy_magyar_kerekparos.aspx

http://www.origo.hu/sport/egyeb/kerekpar/20090925-keteves-eltiltast-kapott-dopping-miatt-tamer-kolos-kerekparos.html

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo