fbpx

Valaki csalt a csapatidőfutam bajnokságon?

bajnoksag1A vasárnapi hármas csapat időfutam bajnokságon másodikként záró csapat elnöke, Dr. Bátorfi Béla az alábbi nyílt levélben kifogásolta a verseny végeredményét:

Hármas csapat ob

Csak a második helyért lehetett versenyezni

A hétvégén Balmazújváros adott otthont az országúti kerékpárosok hármas csapat Országos Bajnokságának. A hazai időfutam menők küzdelméről kiderült, hogy az első hely már a rajt előtt „gazdára” talált, a szervezők akár a versenykiírásban is rögzíthették volna, tökmindegy ki milyen sebességgel teljesíti a távot, magyar bajnok csak az Utensilnord hármas fogata lehet.

De mi is történt valójában?

A legizgalmasabbnak az utolsó három induló küzdelme ígérkezett, az Utensilnord címvédőként, a szegediek ezüstérmesként, az egri Bátorfisok pedig bronzérmesként érkeztek Balmazújvárosba. A furcsaságok már azzal kezdődtek, hogy az előnevezések után az Utensilnord nem szerepelt a rajtlistán, és a versenykiírás alapján helyszíni nevezésre nem volt lehetőség. De mi egriek úgy voltunk ezzel, hogy számunkra a kihívás a legfontosabb, s ha van egy méltó ellenfél, annak csak örülünk. Még az sem okozott különösebb fejtörést számunkra, hogy az időfutam magyar bajnok, Fejes Gabi nem indulhatott a csapattársaktól eltérő időfutam mezben, ugyanez azonban nem vonatkozott ellenfelünkre, Pelikán… a két társától eltérő mezben vágott neki a 60 km-nek. A lényeg azonban csak ezután következett. A versengés során szemmel láthatóan jobban haladtunk, mint a hat perccel mögöttünk induló riválisunk, s ez nem csak a mi érzésünk volt, hiszen Ifj Stubán Ferenc, aki Utensilnord kísérő autóját vezette, már közel egy perces előnyt regisztrált a javunkra az utolsó 20 km kezdete előtt. A célban mindenki bennünket ünnepelt,a kis Stubán is elismerte, hogy végül 15-20 mp-el gyorsabbak voltunk. Ebben a pillanatban, sem ő, sem a versenyzői de egyébként egyetlenegy csapat és vezető sem tudott arról, amit ezután próbált a verseny szervezője elhitetni, nevezetesen azt, hogy riválisunk nem hat, hanem hét perccel indult mögöttünk. Tehát egy perccel a hivatalos rajt idejük után. De ez senkinek nem tűnt fel a későbbi bajnoknál, olyannyira nem, hogy még a célba érkezést követőn sem tudtak erről…

Minden nagyképűség nélkül tisztában vagyunk azzal, hogy ma a mi hármasunk (Fejes, Róka, Kónya) 20 kilométeren nem kap 1 perc 40 másodpercet mostani összeállításban szerepelt Utensilnordtól. Mert ha igaz a szervezők verziója, ez történt. S ha igaz, elképesztőnek érezzük, hogy egy magyar bajnokságon, miközben folyik a verseny java, egyetlen csapat, vezető se tudjon arról, hogy az utolsó hármas rajtideje megváltozott.

Büszkék vagyunk a teljesítményünkre, mert a pályán mi nyertünk. De ma ez itthon csupán a második helyre volt elég. Kérjük mindazokat, akik szereplői, résztvevői voltak a versenynek, hogy mondják el véleményüket a azon a fórumon, ahol olvassák az észrevételeinket!
Fejes Gábor, Kónya Tamás, Róka Tibor

Klubunk elnökeként levélben fordulok Katona Kálmán Úrhoz, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökéhez, a szégyenletes ügy kivizsgálását kérve!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo