fbpx

Val d’Isere DH világkupa első edzésnap – videóval

Ahogy azt a szerdai pályabejáráson már konstatáltuk, a nyom nagyon gyors és vannak benne bőséggel kihívást jelentő részek, de milyen legyen egy világkupa, még ha minden porcikájában el is tér a többitől.

Szokásos kora reggeli edzéskezdet, ismerkedés a pályával, majd jöttek a vélemények, tapasztalatok, és az elmaradhatatlan technikai bajok, illetve esések.

A pálya nagyon defektveszélyes, rengetegen jönnek le felnin, többször magyarjaink is áldozatul estek. Liszi Attila például az első két körét dobhatta is el, hiszen először hátsó, majd egy első defektet gyűjtött be. Ettingshausen Máténál láncvezető gondok akadtak több lépcsőben, azonban sikerült orvosolni, így nem akadályozta meg őt abban, hogy elegendő kört fusson.

Liszi Attila

A Magyar Bajnok Lukács Rajmiról se feledkezzünk meg, akinek a pálya stílusa láthatóan nem idegen, remélhetőleg az óra is ezt fogja majd mutatni.

A környezeten kívül a két szalagon belüli történések is elképesztően látványosak, Steve Peat valószínűleg javítani fog a jelenlegi 39-es rajtszámán, a másik “öreg” Mickael Pascal-t sem kell félteni, és ha már a helyieknél tartunk akkor a Mondraker-es Damien Spagnolo is úgy folyik le a pályán, mintha ezek a síkra ugrások és placcsanások a világ legegyszerűbb dolga lenne. Az éllovas Aaron Gwin-ről sokat nem tudunk mondani, ugyanis négy körnél egész biztosan nem ment ma többet. Védettnek védett, biztos döntőbe jutó, vajon esőre számít vasárnap, és ezért nem gyakorolja be a porszáraz nyomot?

Nekünk azonban a péntek a lényeg, az időmérő. Biztosan nagyon szoros lesz, századok fognak dönteni a “darálóban”, hibázás egész biztosan nem fér bele. Nem csak nekünk, a top 20-on kívül senkinek sem. Két és fél perces pálya igazán nyélen.

Összefoglaló videó a mai napról:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo