fbpx

Val d’Isere DH világkupa pályajárás – videóval

Csodálatos táj, hatalmas, havas, sziklás hegyekkel és egy 365 méter szintkülönbségű, huplis, veretős pálya, ez jellemzi a Val d’Isere-i downhill világkupát.

A helyszín egyszerűen lehengerlő, minden eddigi versenyünknél szebb, az utolsó 63 km (!) szerpentin pedig autózásilag a tökéleteshez nagyon közel áll.

A megérkezést követően fél napot gyönyörködtünk, majd elvégeztük a kezdeti feladatokat, és felmentünk gyalogos bejárásra. Igazi öregiskolás pálya, kevés épített elem, végig nyílt, semmi erdős rész. Egy alpesi világkupához-, illetve az itteni hegyekhez képest kevés a szintkülönbség (365 méter). Sehol egy gyökér, csupa görgős kő. Sok a nagy leléptetés, síkra ugrás és pattogás.

Sok a "semmibe" tartó ugrató. Embereink balról jobbra: Gács Péter, Ettingshausen Máté, Lukács Rajmund, Liszi Attila

Ritkán versenyzik a mezőny ennyire magasan, hiszen a cél van 1800-on, így a jetik és hegylakók nagy előnyben vannak. 🙂

Azonban inkább a limitkirályok versenye lehet ez, mivel rövid a pálya és el is lehet vállalni jó néhány dolgot. Vasárnap kiderül, addig pedig edzések, illetve pénteken a számunkra igazán lényeges időmérő.

Hárman képviselik hazánkat a francia DH világkupán, Lukács Rajmund és Liszi Attila a LiMiT Racing Team-ből, valamint Ettingshausen Máté a 2GP LiMiT Team-ből. Holnap jelentkezünk, addig is egy videó a pályabejárásról:

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo