fbpx

Vajon a kerékpár döntött a Tour de France második időfutamán?

Szoros küzdelem alakult ki az összetett top10-ben a 100. Tour de France “hegyi” időfutamán, amely minden olyan elemet tartalmazott, ami kizökkenthette a ritmusból a versenyzőket…

Lévén az Embrun és Chorges közötti 32 kilométeres etap csupán annyiban hasonlított egy klasszikus időfutamra, hogy egyenként indították a kerékpárosokat, az időfutam specialisták nem brillíroztak, inkább az összetett-menők között alakult ki a csata.

Froome még hagyományos bringán

Froome még hagyományos bringán

A táv során egy meredekebb emelkedő, majd technikás lejtmenet, egy lankásabb emelkedő és egy újabb lejtmenet volt a penzum, fűszerezve nedves útszakaszokkal. Ez a pálya felvetette a kérdést, milyen kerékpárt, kerekeket használjanak a versenyzők. Általában két megoldás közül választottak, hagyományos bringa könyöklővel a meredek kezdéshez, majd csere időfutam gépre, vagy végig hagyományos bringa könyöklővel.

Az ilyen pályákon mindig előkerülnek a kerékpárt remekül kezelő spanyolok, ennek megfelelően Alejandro Valverde (Movistar) kiváló idővel adta fel a leckét az összetett első 10 helyezettjének. Az első, aki meg tudta előzni, a klasszikus kronókon többnyire szenvedő Joaquim Rodriguez (Katyusa) volt, akinél Alberto Contador (Saxo-Tinkoff) még jobb időkkel csekkolt az ellenőrző pontokon, és a célig is megtartott kevesebb mint egy másodpercet!

Froome a célban időfutam gépen

Froome a célban időfutam gépen

A technika megszállottjai talán figyelték, hogy az egyik és másik kerékpár setuppal is értek el jó eredményeket, ezen a szinten azonban lehet, hogy jelentett pár másodperc előnyt a jó döntés. Talán azoknak volt igazuk, akik átültek a kronógépre, hiszen a végén Rodriguez és Chris Froome (Sky) is hozott Contadoron. A sárga trikós nem is akármennyit, hiszen a második dombtetőn még hátrányban volt a kerékpárcserét követően, a végén pedig 9 másodperccel verte spanyol riválisát, megnyerve ezzel a szakaszt is.

Froome azt mondta, elsősorban az áttételek miatt cserélt bringát, a nagyobb fogszámú nagytányérral nagyobb sebességet lehetett elérni a lejtmenet bizonyos szakaszain. A Saxo-Tinkoff-nál nem tudták egyértelműen eldönteni, mi a jobb választás, de ez egyénfüggő is, hiszen aki kevesebbet edz időfutam kerékpáron, annak a technikás lejtmenetben a kanyarokban mindenképpen hátrány a kronógép, és a lassabb kanyarsebességekkel többet veszíthet, mint amennyit azzal nyer, hogy nagyobb tempóra tud gyorsulni az egyenesekben.

Froome a pódiumon

Froome a pódiumon

A nap vesztese mindenképpen az eddig összetett 9. helyen álló francia Jean Christophe Peraud (Ag2R) volt, aki kétszer is bukott a kronó során, és sérülései miatt fel is adta a versenyt. A másik betlit a Belkin legjobbja, Bauke Mollema mutatta be, akinek papírforma szerint nagyjából tartania kellett volna a lépést a legjobbakkal, ehhez képest 2 percet kapott a dobogósoktól. Az összetettben így Froome mögött a két Saxo-Tinkoff versenyző, Contador és Kreuziger áll, ez még akkor is veszélyes a sárga trikós szempontjából, ha nagy előny birtokában van a legnehezebb szakaszok előtt.

Tour de France 17. szakasz eredménye:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:51:33
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:00:09
3 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:00:10
4 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:00:23
5 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:30
6 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:01:11
7 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:01:33
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:01:34
9 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:01:41
10 Tejay van Garderen (USA) BMC Racing Team 0:01:51
11 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:09
12 Maxime Monfort (Bel) RadioShack Leopard 0:02:17
13 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff 0:02:25
14 Jon Izaguirre Insausti (Spa) Euskaltel-Euskadi
15 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard 0:02:27
16 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:29
17 Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
18 Rein Taaramae (Est) Cofidis, Solutions Credits 0:02:40
19 Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:02:41
20 Alessandro De Marchi (Ita) Cannondale Pro Cycling 0:02:42

Összetett állás:

1 Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 66:07:09
2 Alberto Contador Velasco (Spa) Team Saxo-Tinkoff 0:04:34
3 Roman Kreuziger (Cze) Team Saxo-Tinkoff 0:04:51
4 Bauke Mollema (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:06:23
5 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar Team 0:06:58
6 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha 0:07:21
7 Laurens Ten Dam (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:08:23
8 Jakob Fuglsang (Den) Astana Pro Team 0:08:56
9 Michal Kwiatkowski (Pol) Omega Pharma-Quick Step 0:11:10
10 Daniel Martin (Irl) Garmin-Sharp 0:12:50
11 Michael Rogers (Aus) Team Saxo-Tinkoff 0:13:19
12 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:15:12
13 Andrew Talansky (USA) Garmin-Sharp 0:15:13
14 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:16:43
15 Maxime Monfort (Bel) RadioShack Leopard 0:17:04
16 Andy Schleck (Lux) RadioShack Leopard 0:23:34
17 Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:23:36
18 Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:24:44
19 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha 0:27:35
20 Romain Bardet (Fra) AG2R La Mondiale 0:28:43

Tour de France 1. szakasz

Tour de France 2. szakasz

Tour de France 3. szakasz

Tour de France 4. szakasz

Tour de France 5. szakasz

Tour de France 6. szakasz

Tour de France 7. szakasz

Tour de France 8. szakasz

Tour de France 9. szakasz

Tour de France 10. szakasz

Tour de France 11. szakasz

Tour de France 12. szakasz

Tour de France 13. szakasz

Tour de France 14. szakasz

Tour de France 15. szakasz

Tour de France 16. szakasz

100. Tour de France: Kikre érdemes figyelni? – a 22 csapat és az esélyesek bemutatása

A 100. Tour de France itinere: a szakaszok részletesen, hegyek, esélyek

A 100. Tour de France – számok, trikók, díjak, statisztikák, érdekességek

Tour de France híreink idén külön rovatban jelennek meg, amely a főoldalról a menüsorból és a jobb oldali képváltóból is elérhető!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo