fbpx

Útvonalváltozás a Tour de Hongrie-n – Nem érinti a fővárost

A Tour de Hongrie főszervezője, Eisenkrammer Károly a mai napon arról tájékoztatja a szurkolókat, hogy a főváros döntése értelmében 2018-ban a Magyar Körverseny nem érinti Budapest városát. A közleményt változtatás nélkül itt olvashatjátok:

“A szervezőbizottság nevében tájékoztatom a budapesti szurkolókat, hogy a 2018. évi Tour de Hongrie útvonala nem érinti a Fővárost.

Az elmúlt évekkel ellentétben a versenyt augusztusi időpontban rendezzük meg, és az augusztus 20-i ünnepi események miatt nem sikerült megállapodnunk a Fővárossal a közterületek használatáról. Több hónapos egyeztetések végén a múlt héten hozta meg ezt a számunkra nézve kedvezőtlen döntést az illetékes bizottság, amit tudomásul veszünk, és keressük a legjobb megoldást az augusztus 19-i szakasz lebonyolítására.

Fontos azonban megjegyezni, hogy számunkra a jövőben is kiemelt fontosságú lesz az, hogy a versenyt a Fővárosba hozzuk, és Budapestet is megmutassuk médiapartnereinken keresztül a világnak. Ezért már az idei verseny után megkezdjük az egyeztetéseket az illetékesekkel, hogy elkerüljük az ideihez hasonló ütközéseket, problémákat.

Így, a verseny előtt kevesebb mint ötven nappal, természetesen nagy erőket mozgósítunk, hogy sportszakmai és média szempontok alapján is megfelelő új helyszínt, új útvonalat találjunk a verseny befejező szakaszának. A megnyugtató megoldás már körvonalazódik, reményeink szerint néhány napon belül a nagyközönségnek is be tudjuk mutatni a 2018-as Tour de Hongrie módosított útvonalát.

Eisenkrammer Károly
Tour de Hongrie
főszervező”

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo