fbpx

Útvonalmustra: Tour de France 2018

Lesz Alpe d’Huez (12. szakasz) és Tourmalet (19. szakasz), a nagy hármasból idén a Mont Ventoux marad ki. Előbb az Alpok jön, aztán a Pireneusok, a sárga trikó sorsa pedig valószínűleg ismét az utolsó előtti szakaszon zajló egyéni időfutamon fog végleg eldőlni. Következzék a 105. Tour de France (2018. július 7-29.) útvonalának részletes ismertetése.

Akik nem igazán kedvelik a mezőnybefutóval végződő sík szakaszokat, számukra jó hír, hogy idén nagyjából csak az első hetet kell összeszorított fogakkal kibírniuk. Kimondottan olyan etap, ahol nagyon furcsa lenne, ha nem a sprinterek döntenék el egymás között a szakaszgyőzelmet, csupán hat található (1., 2., 4., 7, 8 és 21.). Ugyanakkor az 5. szakasz dimbes-dombos útvonalán, valamint a hegyi szakaszok közti átmeneti napokon (13. és 18. szakaszok) már érdemes az esetleges szökevényeknek drukkolni (bár könnyen meglehet az is, hogy ezeken az alkalmakon is végül a kíméletlen bedarálódás lesz a sorsuk). Mivel idén Vendée-ből (Bretagne) indul a rajt, így az első napokon a tengerpart közelségéből következően a szél okozhat leginkább kalamajkákat. Újítás, hogy az első 9 szakaszon lesz egy külön időjóváírásokért járó részhajrá (3, 2, és 1 mp) valamivel a cél előtt, ezt a szakaszprofilokon a B betű jelzi. (Amúgy a szakaszok végén is jár majd a 10, 6 és 4 másodperc.)

Kissé kilóg a szakaszok sorából a 6. etap, ami a végén a két 3. kategóriás emelkedőjével az ardenneki klasszikusokra emlékeztet. Nagyon-nagyon kilóg viszont a Roubaix-ban végződő 9. szakasz, s ebből már sejteni is lehet, hogy miért: jönnek a macskakövek! A 156,5 kilométeres szakaszon 15 szektornyi extrém útszakasz lesz, összesen 21,7 kilométer hosszan, a legsűrűbben 84,5 és 137 kilométer között találkozhatnak majd velük a versenyzők. A legutóbbi öt alkalomból, mikor pavék is szerepeltek a Tour de France-on, az idei program kínálja a leghosszabb macskakővel borított útfelületet. Az összetett tekintetében az első héten a hétfői 35,5 kilométeres csapat időfutamon kívül értelemszerűen ez a szakasz eredményezhet nagy szórást a végső győzelemre is esélyesek körében.

Idén az Alpok lesz előbb,  a 10-12. szakaszokon, melynek mini-fináléját az Alpe d’Huez-i hegyi befutó fogja majd jelenteni.  Az első kilenc szakaszon, ha lesz is emelkedő, csupán 3. vagy 4. kategóriásak, így egészen a 10. szakaszig kell majd várni, hogy 1. és kiemelt (HC) kategóriás hegyeket is láthassunk, ott viszont rögtön lesz belőle három + egy. Lejtmenettel zárul majd a szakasz,  látványos összecsapást a fő esélyesektől itt még nem igazán láthatunk, az viszont mindig benne van a pakliban, hogy egy csapat annyira leuralja a mezőnyt, hogy a többiek végül saját romjaikat kénytelenek összeszedegetni (lsd még 2015-ben a Team Sky “mészárlását”, éppenséggel szintén egy 10. szakaszon). Mindenesetre bárki is kerül domináns pozícióba, a Montée du Plateau des Glières (6 kilométer hosszú, átlagban 11,2%-os meredekséggel) kiemelt kategóriás emelkedője a rajt után 68,5 kilométerrel alkalmas a gyengébb formában lévő riválisok leszakítására. Másrészről, aki inkább a tájat szereti nézni, szintén a 10. szakaszon élheti majd ki magát leginkább: az Annecy-tó környéke paradicsomi állapotokat idéz.

Tour de France 2018 – 10. szakasz (az első komoly hegyi etap)

A 11. szakasz programjával találkoztunk már az idei Critérium du Dauphiné 6. szakaszán,  itt sokkal könnyebben elképzelhető, hogy a két kiemelt, valamint egy 2. kategóriás emelkedő után a La Rosière hegyi befutójára (17,6 kilométer, átlagosan 5,8%) már csak a fő esélyesek és segítőik maradnak. Ugyanakkor másnap Alpe d’Huezen (13,8 kilométer, 8,1%, összességében 21 hajtűkanyar!)  megint nagyobb az esély arra, hogy kettős játszmát lássunk: lesznek majd a híres hegyen szerezhető dicsőségért hajtók, de ez nem feltétlenül lesz egyben a fő esélyesek egymás elleni meccse is.  Ezen a bizonyos 12. szakaszon egyébként lesz még két másik kiemelt kategóriás emelkedő is: a Col de La Madeleine (25 kilométer, 6,2%-os meredekség) és a Col de la Crox de Fer (29 kilométer, 5,2%) – ezeken a nem annyira meredek, de gyilkos hosszúságú hegyeken egészen biztosan lemorzsolódik a mezőny nagy része. Girós hasonlattal élnék: ez ugyanolyan típusú szakasz, mint amikor a Stelvio hosszú-hosszú emelkedője van programon.

Tour de France 2018 – 12. szakasz

A már említett átmeneti jellegű 13. szakasz után 3 újabb hegyi etap következik a programban a 2. pihenőnap előtt. Ezeknek az útvonalaknak is van átmeneti-átvezető jellegük, az elmúlt években többször láthattunk arra példát, hogy az ország déli részében található Francia-középhegységben zajló szakaszokon akár 10-12 perces különbséggel is elengedi a főmezőny a szökevényeket, miközben rákészülnek a fináléra.

A 17. szakasz a maga 65 kilométeres rövidségével, ugyanakkor két 1. és egy kiemelt kategóriás emelkedőjével kuriózumnak számít majd a háromhetes versenyek történetében. S nem csak az útvonal hossza miatt, hanem mert a tervek szerint Forma-1 típusú, pole-pozíciós módszerrel indítják majd a résztvevőket. A jelenleg tudható információk szerint az összetett első 20 versenyzőjét indítják majd egyszerre,  a többiek pedig 4 csoportba lesznek osztva. Ez a módszer jócskán felülírhatja majd a szokásos stratégiát, hiszen a csapatok abban lesznek majd érdekeltek, hogy minél több versenyzőjük benne legyen az első húszban, segítve az összetett menőjüket, ennek a fejleményeit pedig valószínűleg nem csak ezen a napon, de már az előző etapokon is tapasztalni fogjuk. Előzetesen úgy tűnik, hogy a 12. szakasz mellett ez a különleges 17. lehet még majd sorsdöntő az összetett alakulását illetően.

A sporttörténelmi jelentőségű 17. szakasz

A 31 kilométeres időfutam, majd a párizsi körözés előtt még egyetlen egy igazi pireneusi szakasz lesz, a 19., de ez tényleg ízig-vérig pireneusi lesz, hiszen jön a szokásos program: Col du Aspinnel (12 kilométer, 6,5%), Tourmalet-val (17,1 km, 7,3%) és az idei utolsó említésre méltó emelkedővel, a Col d’Aubisque-kel (16,6 kilométer, 4,9%).  Ez a három emelkedő 1910-es debütálásuk óta szinte mindig együtt szerepel a programban, s bár az elmúlt hetekben volt némi aggodalom a környékbeli esőzések, valamint az ebből következő földomlások és sárlavinák miatt, úgy tűnik, hogy végül nem lesz szükséges változást eszközölni az útvonalban. A két utolsó hegyi szakasz közül úgy gondolom, hogy a 17. írhatja majd át radikálisabban az összetett élmezőnyét,  míg a 19-en már inkább mindenki arra játszik majd, hogy az egyéni időfutambeli képességeikhez mérten igyekezzenek jó pozícióba kerülni a szakasz végére (ahogyan történt ez például 2017-ben a Giro d’Italián Nairo Quintana és Tom Dumoulin közötti párharcban).

A fő esélyesek számbavételéért nézz vissza a hét második felében, valamint kövesd majd a Tour de France alatt napi összefoglalóinkat is!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo