fbpx

Utolsó pillanatban: Európa Kupára cseréljük a Szlovák Kupát

Nem lesz piskóta, sőt nagyon nem, de idén valóra válik. Az Európa Kupát fogjuk végigjárni, 6 forduló Európa országaiban, világklasszis versenyzőkkel, csupa UCI C1-es verseny és rengeteg utazás, hosszú távollétekkel. Tömören nagyjából ennyi, nagy az öröm most.

Ha a Forma-1 előszobája a GP2, akkor a downhill világkupáé az Európa Kupa. Már egy ideje érett, de annyira távolinak tűnt, hogy nem is beszéltünk róla. Pedig mindenki igencsak ismerte: az IXS Európa Kupa. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Szlovák Kupákat ki kell hagynunk, mindössze egyen leszünk csak, de úgy gondolom ez az áldozat nem is lehet kérdéses.

IXS Európa Kupa

Gyökeresen megváltozik a naptárunk, 6 Európa Kupa, 3 világkupa, a világbajnokság, 2 magyar verseny (Tihany Downhill és az Országos Bajnokság), egy Szlovák Kupa, az Osztrák Országos Bajnokság és két hazai parallel szlalom ranglista futam (Balaton Bike Fest és a DH OB melletti). Így lesz 16 versenyünk és reménykedünk benne, hogy egy-két Magyar Kupa pályázatot is befúj még a szél a szövetség ablakán.

Kezdés április utolsó hétvégéjén Svájcban, Monte Tamaro-ban. Természetesen lesznek idén is sarokpontok, például két kéthetes út, illetve augusztus-szeptember fordulóján egy hónap folyamatos kint lét, négy összekötött versennyel, az egyik Norvégiában. Csak versenyre közel 70 nap.

Liszi Attila nagy kihívások elé néz idén (is). Fotó: Marian Vejcik

A történethez hozzá tartozik, hogy összesen hét Európa Kupa futam lesz idén, ám az összetett értékelésben a legrosszabbat eldobja az ember, így kicsit határon (avagy késhegy élén) táncolva, de ki is hagyunk egyet. Azt ami egy időben van a Balaton Bike Fest-tel, az angol fordulót. Tehát amin ott leszünk, az fog számítani, éles, de hát ez a racing vagy mi.

A LiMiT TV és az írott beszámolóink így talán még égetőbbek lesznek, ennyire és ennyit távol Tőletek. Bedécs kollégának nem is lesz sok szabadideje, éjt nappallá és nappalt éjjé téve fog azon ügyködni hogy videót varázsoljon a versenyekről továbbra is.

Honlapunkon hamarosan elérhető lesz a versenynaptárunk, addig is az Európa Kupa futamok rövid felsorolásban:

2012. április 27-29.: Monte Tamaro, Svájc
2012. május 25-27.: Leogang, Ausztria
2012. augusztus 3-5.: Pila, Olaszország
2012. augusztus 10-12.: Spicak, Csehország
2012. szeptember 7-9.: Chatel, Franciaország
2012. szeptember 21-23.: Todtnau, Németország

További információk a napokban!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo