fbpx

Útmutató a cyclocross versenyekhez 4. rész: A depó

Az akadályok és a verseny ismertetése után eljutottunk a cyclocross szakág egyik különleges eleméhez a depóhoz. Megtudhatjuk sorozatunk 4. részéből, hogy pontosan mi az a depó és milyen szabályok érvényesek a pálya ezen részén.

A depó a pálya azon része, ahol a versenyzők kerékpárt illetve kereket cserélhetnek és segítséget vehetnek igénybe technikai problémájuk során. A cyclocross versenyeken elég gyakori a sár, mely számos problémát tud okozni a kerékpárokon, a legalapvetőbb probléma, hogy a gumik által felhordott sár körről körre összegyűlik a vázon és a kerekek egyre nehezebben tudnak elfordulni, ezenkívül a lánc, a hajtásrendszer is összeszedi a sarat, melynek következtében a váltók sem működnek megfelelően. Ilyen esetekben mindig jó egy tartalékkerékpár, amire átülve gond nélkül folytathatjuk a versenyt, míg a depóban a segítőink letakarítják, lemossák a másik bringánkat. Sőt az is előfordulhat, hogy minden körben érdemes kerékpárt cserélni annyira sáros a pálya.

Általában kordonnal vagy szalaggal leválasztva a pálya nyomvonalával párhuzamosan jelölik ki a depót, a terület kezdetét és végét sárga zászlókkal jelzik. Több megkötés vonatkozik arra, hogy hogyan kell kinéznie egy depónak, először is aszfaltozott, köves, kavicsos vagy lejtős részre elhelyezni tilos, ezenkívül egyenes, akadálymentes szakaszon kell kijelölni. Az UCI szabály pontosan előírja a paramétereit, a verseny kategóriájától függ, hogy milyen hosszúnak és hány boxot kell tartalmaznia (a box a depó azon pontja, ahol az adott versenyző segítséget vehet igénybe), ezenfelül a vízvételi lehetőségeket is szabályozza.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség a dupla depó kialakítást preferálja (UCI kategóriás versenyen kötelező), ezt azokon a helyeken lehet kijelölni, ahol a pálya nyomvonala közel halad egymáshoz, így segítőkből és versenybírókból sem kell dupla annyi. Természetesen a depóban csak engedéllyel rendelkezők tartózkodhatnak, versenyzőnként maximum 2 fő.

A videón a zeveni UCI világkupa depóját láthatjuk:

Azt fontos tisztázni, hogy a depóba csak úgy lehet behajtani, hogyha kerékpárt vagy kereket cserélünk (plusz a hazai a szabályok szerint még van egy kivétel, de erről egy kicsit később), azt aki egyenes áthajt rajta a versenybírók meg fogják büntetni. Sokszor előfordul, hogy a rajt utáni tülekedés helyett a versenyzők inkább kimennek kerékpárt cserélni, mert az gyorsabb, de alapvetően nem ez a jellemző. A bejáratot és a kijáratot jelző sárga zászlók között bármikor úgy dönthetünk, hogy bemegyünk a depóba, így fordulhat elő az a furcsa eset, hogy a pályán a menetiránnyal szemben is haladhatunk ezen a szakaszon. Természetesen, ha elértük a kijáratot jelző zászlót akkor már csak a következő depóba mehetünk be.

A különleges szabályok közé tartozik még, hogy nem a depó teljes területe áll rendelkezésünkre a technikai hibák elhárítására, kerékpár cserére, hanem csak a depó egy pontja, tehát ha valamilyen problémánk adódik a depó területén akkor a segítőink nem rohanhatnak oda hozzánk, hanem nekünk kell visszamenni hozzájuk és megoldani a problémát.

A nemzetközi előírásokkal ellentétben a hazai szabályok a magyarországi viszonyokra tekintettel a frissítésben tesz engedményt. UCI versenyeken csak úgy vehet fel a versenyző frissítőt, ha kerékpárt cserél és az a cserekerékpáron található (kulacs annak a bringának a kulacstartójában van), míg itthon érthető módon engedik, hogy a segítők a földről adjanak fel frissítőt, mert kevés versenyzőnek van két kerékpárja (ez az eset a kivétel, amikor nem kerékpárcsere miatt hajt valaki a depóba).

A depó és a kerékpárcserék szerves részét képezik a cyclocross versenyzésnek, egy jól vagy egy rosszul megválasztott cserével akár egy verseny is eldőlhet, előnyre tehet szert az, aki még egy kört tud menni a bringájával míg a többiek kimennek cserélni, viszont kockázatot is vállal, mert az is megeshet, hogy leszakad a sárral eltömődött váltója vagy egyéb technikai problémái lehetnek (taktikai szempontból kicsit olyan ez, mint a Forma-1).

Ezzel a résszel lezárult a cyclocross versenyzést bemutató sorozatunk, reméljük olvasóink találtak benne hasznos, érdekes dolgokat. A szakág versenyeiről természetesen továbbra is folytatjuk beszámolóinkat, nem maradunk cyclocross nélkül.

Útmutató a cyclocross versenyekhez:
1. rész
2. rész: Az akadályok
3. rész: A verseny

Cyclocross magyarországi versenyszabályzat:
CR_magyar_szabaly

 

Hozzászólások

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo