fbpx

Ütközik a Giro és a Vuelta: Elkészült az új WorldTour versenynaptár

Hivatalosan is megjelent az UCI új 2020-as WorldTour versenynaptára, ami pár kissé érdekes időpontot is tartalmaz, például a Giro d’Italia és a Vuelta a Espana ütközik, mely furcsa helyzetet teremthet a csapatoknál.

Az UCI május 5-re ígérte az új WordTour versenynaptárat, ami végül hivatalosan ekkor is jelent meg. A hagyományos kerékpáros nemzeteknél tomboló járvány miatt teljesen újra kellett szabni a versenynaptárat, lényegében 3 hónapba kellett belesűríteni a 2020-as WorldTour szezont, ami nem állította egyszerű feladat elé a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség munkatársait, de végül megalkották. A szezon augusztus elsején fog kezdődni a Strade Bianchéval és november 8-án a Vuelta utolsó szakaszával fog zárulni. A női WorldTour versenyek is pontosan ugyanezt a menetrendet követik majd, ugyanezekkel a versenyekkel fognak kezdődni és végződni.

A Tour de France marad a már előre bejelentett helyén, tehát augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik, a Giro d’Italia október 3-án fog rajtolni valahonnan dél-Olaszországból és október 25-én fog véget érni. Érdekesség, hogy az Olasz Körversen utolsó napjai egybeesnek az október 20. és november 8. között tervezett Vuelta a Espanával, ami biztos komoly kihívást jelent a csapatok számára, egyrészt szét kell szedni a csapatokat kétfelé, másrészt segítőszemélyzetből is duplaannyi kell majd. Az útvonalak még nem publikusak, de annyit biztosan ki lehet előre jelenteni, hogy nagyon magas hegyekre valószínűleg egyik nagy körverseny sem fog felmenni, mert már a síszezon kezdődik egyes helyeken.

Az új 2020-as WorldTour versenynaptár:

-1st August: Strade Bianche (Italy)

-5-9 August: Tour de Pologne (Poland)

-8 August: Milano-Sanremo (Italy)

-12-16 August: Critérium du Dauphiné (France)

-16 August: Prudential RideLondon-Surrey Classic (Great Britain)

-25 August: Bretagne Classic – Ouest-France (France)

-29 August -20 September : Tour de France (France)

-7-14 September: Tirreno-Adriatico (Italy)

-11 September: Grand Prix Cycliste de Québec (Canada)

-13 September: Grand Prix Cycliste de Montréal (Canada)

-29 September -3 October: BinckBank Tour

-30 September: La Flèche Wallonne (Belgium)

-3-25 October: Giro d’Italia (Italy)

-4 October: Liège-Bastogne-Liège (Belgium)

-10 October: Amstel Gold Race (the Netherlands)

-11 October: Gent-Wevelgem in Flanders Fields (Belgium)

-14 October: A Travers la Flandre (Belgium)

-15-20 October: Gree – Tour of Guangxi (China)

-18 October: Tour des Flandres (Belgium)

-20 October – 8 November: Vuelta Ciclista a España (Spain)

-21 October: Driedaagse Brugge-De Panne (Belgium)

-25 October: Paris-Roubaix (France)

-31 October: Il Lombardia (Italy)

 

Az új 2020-as női WorldTour versenynaptár:

-1st August: Strade Bianche (Italy)

-8 August: Postnord UCI WWT Vårgårda West Sweden TTT (Sweden)

-9 August: Postnord UCI WWT Vårgårda West Sweden RR (Sweden)

-13-16 August:  Ladies Tour of Norway (Norway)

-26 August: GP de Plouay – Lorient Agglomération Trophée WNT (France)

-29 August: La Course by Le Tour de France (France)

-1-6 September: Boels Ladies Tour (the Netherlands)

-11-19 September: Giro d’Italia Internazionale Femminile (Italy)

-30 September: La Flèche Wallonne Féminine (Belgium)

-4 October: Liège-Bastogne-Liège Femmes (Belgium)

-10 October: Amstel Gold Race Ladies (the Netherlands)

-11 October: Gent-Wevelgem in Flanders Fields (Belgium)

-18 October : Ronde van Vlaanderen (Belgium)

-20 October: Tour of Guangxi Women’s WorldTour (China)

-20 October: Driedaagse Brugge-De Panne (Belgium)

-23-25 October: Tour of Chongming Island (China)

-25 October: Paris-Roubaix (France)

-6-8 November: Ceratizit Madrid Challenge by La Vuelta (Spain)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo