fbpx

Utensilnord: A 2014-es idény szerelése

A sikeres 2013-as esztendőt követően gőzerővel készül az új idényre hazánk egyetlen kontinentális csapata, az Utensilnord. Jelenleg 12 versenyző rendelkezik szerződéssel, a visszatérők, mint Dér Zsolt, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Alessandro Mazzi, Federico Rocchetti és Daniele Scampamorte, illetve hozzájuk csatlakozik egy év kihagyást követően Bernárd Bendegúz valamint a fiatalok, Lengyel Zoltán, Gennaro Maddaluno, Rózsa Balázs illetve Varró Gergely. Természetesen a fennmaradó négy hely is hamarosan betöltésre kerül elsősorban talján kerekesek által.

utensilnordA minap elkészült a csapat új mezének első látványterve is, amely hajaz a tavalyi szerelésre. A kiváló minőségű ruházat a GSG, azaz a Global Sports Gear munkáját dicséri. Az Utensilnord illetőleg a céghez szorosan csatlakozó Metrotecnica valamint a Fast Assembler mellett a csapat továbbra is keresi magyar támogatóit. Technikai szponzorként továbbra is a klub mellett áll a Bottecchia illetve a Selle-San Marco.

„Továbbra is azon vagyunk, hogy legalább egy hazai céget is a csapatunk mellé állíthassunk. 2013-ban bebizonyítottuk, hogy eséllyel szállunk harcba az olimpiai illetőleg a világbajnoki kvótákért. Érthetetlen, hogy a hazai vállalatok, miért zárkóznak el a kerékpársport elől.” – tette közzé a csapat sajtóközleményében.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo