fbpx

Ünnepelt a Tour de Hongrie – Évzáró vacsora a partnerekkel

Ünnepi vacsora keretében mondott köszönetet támogatóinak, partnereinek, a versenyt fogadó városok vezetőinek a Tour de Hongrie szervező bizottsága. Az eseményre a Spoon étteremhajón került sor, Budapest csodálatos városképe méltó hátteret biztosított az ünnepi eseménynek.

Az est házigazdája Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie szervezőbizottságának elnöke volt, aki köszöntőjében visszatekintett a Magyar Körverseny 2001-es és 2015-ös újraindulásaira, jól érzékeltetve, honnan jutott el oda ez a nemzetközi kerékpárverseny, hogy immár Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb sporteseményé vált. A viadalt csaknem kétszáz országban, több mint 300 millió háztartásban követhették figyelemmel a televíziónézők, ennél jobb „mutatókkal” a rendszeres magyarországi sportrendezvények közül csak a Forma-1 rendelkezik.


Fotók: Tour de Hongrie, Vanik Zoltán

A vendégeket köszöntötte Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos is, aki elárulta: optimista volt, amikor néhány évvel ezelőtt kitűzték a Tour de Hongrie szervezői elé az elérendő célokat, de arra nem számított, hogy ezeket sikerül jelentősen túlteljesíteni. A Magyar Körverseny elmúlt öt esztendejében – a magyar kormány jelentős támogatásával – mindig sikerült előrelépni, s a hírek szerint jövőre – a Giro d’Italia magyarországi szakaszainak is köszönhetően – minden idők legerősebb mezőnye várható a Tour de Hongrie-ra is. Így sikerülhet teljesíteni a Pro Series-sorozat által támasztott követelményeket is, ez pedig újabb igen jelentős siker lehet a viadal történetében.

A kormánybiztos hozzátette: ugyancsak komoly feladat lesz a következő ötesztendős program elkészítése, amelyet a kormány elé terjeszthetnek majd.

Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a Tour de Hongrie sportszakmai és turisztikai jelentőségéről és a kerékpáros utánpótlásnevelésről egyaránt szól köszöntőjében, kiemelve: a Magyar Körverseny a sportág hazai zászlóshajója, amely mindhárom említett területen a fejlődés motorja.

Videoüzenetben köszöntötte a jelenlévőket Valter Attila, a CCC Team versenyzője, aki a World Tour-sorozatban szereplő csapatával éppen azon a napon kezdte meg edzőtáborozását Spanyolországban.

A Tour de Hongrie évzáró vacsoráját megtisztelte jelenlétével többek között Fazekas Sándor, volt földművelésügyi miniszter, országgyűlési képviselő, Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár és Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője is.

A 41. Tour de Hongrie versenyére 2020. május 13. és 17. között kerül sor, az UCI 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo