fbpx

Újabb dobogó, Kusztor Péter összetettben 4. Marokkóban!

Dér Zsolt súlyos balesete után az országúton ismét remek napot zárt Marokkóban az Utensilnord, újabb dobogós helyezést sikerült szerezni Alessandro Mazzi révén, Kusztor Péter pedig összetettben jött fel a negyedik helyre!

Az Utensilnord sora Marokkóban

Az Utensilnord sora Marokkóban

Az UCI 2.2 kategóriás verseny 3. szakaszán az Essaouira és Inezgane közötti 182 kilométeres táv igazán kellemetlen terepen lett kijelölve, ahol szinte alig volt sík rész, ennek megfelelően bőven akadt lehetőség támadásra. Ezt sokan ki is használták – köztük az Utensilnord két versenyzője is – végül két boly ért célba a mezőny előtt, az elsőben Mazzi a második helyen, a másodikban Kusztor a 11. helyen. Kuszti számára összetettben ez a negyedik pozíciót jelentette a végelszámolásnál azonos idővel a harmadik helyen álló holland Peter Schultinggal.

Bernárd Bendegúz a 66. helyen érkezett, ő így emlékezett a hektikus szakaszra:

Páran elszöktünk, majd Kuszti is felért, de aztán senki se vezetett, csak a lószollás ment, mert itt ez a versenyzési stílus… Utána több elmenésben voltam én is, Mazzi is, Kuszti is, hol együtt, hol külön, folyamatos parádé volt. Végül Mazzi elment két sráccal, utána ment a Kusztiék sora, akiket üldöztem egy török sráccal. Majdnem felértünk, magam is elcsodálkoztam, de aztán nem… Megálltunk, utolértek sokan és velük begurultam.

A 3. szakasz eredménye:
1. DESRIAC Loďc 4:09:08
2. MAZZI Alessandro- Utensilnord a. i.
3. AIT EL ABDIA Anass  a. i.
4. LAHSAINI Mouhcine  a. i.
5. BROERS Remco – Parkhotel Valkenburg CT a. i.
6. GEORGIEV Georgi  a. i.
7. CAZAUX Pierre +0:05
8. CASALI Mirko +0:37
9. KOOIJMAN Jaap Parkhotel Valkenburg CT a. i.
10. LOUBET Julien a. i.
11. KUSZTOR Peter – Utensilnord a. i.

60. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +2:22
66. BENDEGUZ Bernard  – Utensilnord +2:22
88. SCAMPAMORTE Daniele  – Utensilnord +2:44

Összetett állás:
1. BROERS Remco – Parkhotel Valkenburg CT 10:25:37
2. CRAVEN Dan – Bike Aid – Ride for Help +0:38
3. SCHULTING Peter – Parkhotel Valkenburg CT +0:40
4. KUSZTOR Peter – Utensilnord +0:40
5. DESRIAC Loďc +0:59
6. MAZZI Alessandro – Utensilnord +1:06
7. AIT EL ABDIA Anass +1:07
8. LAHSAINI Mouhcine +1:08
9. GEORGIEV Georgi +1:12
10. CAZAUX Pierre +1:17

54. MADDALUNO Gennaro – Utensilnord +3:34
72. BENDEGUZ Bernard – Utensilnord +6:26
94. SCAMPAMORTE Daniele – Utensilnord +15:13

.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo