fbpx

Új rajthelyszínen a Brigetio Országúti Mezőnyverseny! – Komárom, 2019.08.11.

Augusztus 11-én új rajt-cél helyszínnel és egyedi díjazással várják az V. Brigetio Országúti Mezőnyverseny részvevőit. A pálya a tavalyihoz képest csak a rajthelyszínben változik, idén a Csillag Erőd melletti terület ad otthont a versenynek.

2019-ben sem marad el a Brigetio Országúti Mezőnyverseny, az elmúlt években az amatőr kerékpárosok köreiben népszerű kerékpárversenyt augusztus 11-én rendezik immáron ötödik alkalommal. A távok a tavalyiakhoz képest változatlanok, 97 és 45 km-es távokat kell teljesíteni az indulóknak, viszont a rajt-cél terület megújul, a komáromi Csillag Erőd mellől rajtolnak és érkeznek majd a versenyzők.

Mindkét táv 10 órakor lassú rajttal indul el Komáromból és városból kiérve kezdődik az éles verseny. A hosszútáv indulói 97 km-t tesznek meg 640 méter szintkülönbséggel, a rövid távosoknak pedig 45 km 188 méter szintkülönbséggel lesz a penzum. Érdekesség, hogy a hosszútáv érinteni fogja a 2020-as Giro d’Italia útvonalát, így mindenki kipróbálhatja magát ezeken a szakaszokon, ahol a profik is jövő májusban tekerni fognak.

 

Az V. Brigetio Országúti Mezőnyverseny egyben az AKESZ sorozat 12. fordulója, Ötpróba rendezvény és a Magyar Rendészeti Szervek Országos Bajnoksága is. Ezenkívül a tavalyi évhez hasonlóan az egyéni versenyen felül csapatverseny is lesz, minden legalább 8 főt nevező csapat részt fog venni ezen, a legjobb 8 fő idejét összeadják és az első három csapatot különdíjazásban részesítik.

A versenyre nem csak az amatőröket várják, ennek bizonyítéka, hogy az előző évvel megegyezően külön létrehoztak egy abszolút, pénzdíjas kategóriát (ahová külön kell nevezni), ahol az első három helyezettnek pénzdíjat ajánlottak fel a szervezők. Az AKESZ sorozatban részvevő korosztályos kategóriákba nevező amatőröket külön fogják értékelni azoktól, akik a pénzdíjas abszolút versenyre neveztek, ezzel is kicsit elválasztva a hazai amatőröket a “nem annyira amatőröktől”.

És ha már a díjaknál tartunk, a Brigetio Országúti mezőnyverseny díjazottjai egyedi tervezésű érmeket fognak kapni a dobogón.

Kedvezményesen előnevezni augusztus 6. éjfélig van lehetőség (rövid táv: 5000 Ft, hosszú táv: 7000 Ft), utána már csak a helyszínen felárral lesz lehetőség.
A nevezési díj számos ajándékot, kedvezményt tartalmaz, mint például energia gélt, kulacsot, étkezést a célban és akár pizzázni vagy gokartozni is elmehetünk Komáromban kedvezményesen.

Nevezni itt tudsz.

További információk a verseny oldalán: brigetiosport.hu/wordpress/v-brigetio-orszaguti-mezonyverseny/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo