fbpx

Új és régi-új bajnokot avattak a Mátra Maratonon – frissítve

Poór Brigitta (Fotó: Tirszin János - nutrixxion.hu)

Poór Brigitta (Fotó: Tirszin János – nutrixxion.hu)

Kiterveltem és sikerült is megvalósítani – mondta Blazsó Márton, aki a Kross nemzetközi különítménye élén megszerezte tegnap az XCM magyar bajnoki trikót a Mátra Maratonon. A hölgyek versenyében pedig kisebb meglepetés született…

Augusztus utolsó vasárnapján enyhén borús arcát mutatta a Mátra, a három táv (90/60/30 km) indulói közül a leggyorsabbak jártak jól, ők megúszták az esőt és a csúszós talajt. Persze a terepen túlnyomórészt köves talaj is szolgáltatott nehézségeket, kemény pálya volt, nem beszélve arról, hogy a közép- és hosszútávosoknak meg kellett mászni hazánk legmagasabb emelkedőjét is, ahová a ritmust szolgáltató dobos sidén elfelejtett kilátogatni.

Az elit férfi hosszútáv forgatókönyve máshogy alakult, mint idén általában, Blazsó Marci (VKE-Nelson – Kross) ugyanis megelégelte, hogy mindig ketten-hárman szívatják a Waberer’s-es fiúk, és ezúttal a nemzetközi Kross gyári csapat különítményével állt rajthoz.

Blazsó Márton (Fotó: Tirszin János - nutrixxion.hu)

Blazsó Márton (Fotó: Tirszin János – nutrixxion.hu)

Előző napon elmagyaráztam a srácoknak a pályát és megbeszéltük a taktikát. Nagyon jól mentek, a Kékesen még kérdezgették elöl mindig, jó-e így a tempó, közben már majdnem mindenki leszakadt… Bogdannak sikerült ellépnie az aszfalton, innentől mi kedvező helyzetbe kerülünk, mert Szatmáry Andrisnak kellett húznia a tempót, én mondtam, hogy nekem az is jó, ha a csapattársam nyer. Vígh Zoli defektet kapott, mi meg végül felértünk Bogdanra és a Galyatetőtől Mátraházáig vezető részen már együtt haladtunk. Már a verseny közben éreztem, hogy sprintbefutó lesz, és erre készültem, amit a végén sikerült is megnyernem! – nyilatkozta Blazsó, aki az ötödik győzelemmel végre a magyar bajnoki trikót is felhúzhatta.

A hölgyek között legtöbben a regnáló bajnok, Dósa Eszter (Vitalitás SE-Kross-Nutrixxion) győzelmére számítottak, de azt kevesebben tudták, hogy nem éppen ideális körülmények között vállalta a megmérettetést, amiről talán majd blogjában ír bővebben. A kínálkozó lehetőséget az egész szezonban stabilan jó teljesítményt nyújtó Poór Brigitta (Merida Maraton Team CST) használta ki, első maraton bajnoki címét is megszerezve a Mátra Maraton középtávján aratott győzelmével.

Eredmények: 2014_matra

Nutrixxion fotógaléria: http://foto.nutrixxion.hu/2014/MTB/0831-MatraMaraton/index.html

Bővebb sajtóközlemény a szervezőktől:

Blazsó Márton ötödször nyerte meg a Mátra Maratont – és pályafutása során most szerezte meg először a maraton magyar bajnoki trikót. Megkérdeztük tőle, hogy hogy is történt mindez.

Maraton Magyar Bajnok Blazsó Márton

Sokan becézik a Mátra Maratont „Mátra Marcinak”, és erre a névre az esemény már csak azért is rászolgál, mert a férfi mezőny egyik kedvenc versenyzője, Blazsó Márton (Marci), immár ötödik alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Sőt, az utolsó három évben zsinórban ő győzött. Cikkünk végén felsoroltuk az eddigi tizenhárom Mátra Maraton dobogósait, külön kiemelve Blazsó eredményeit. Jól látható ebből a listából, hogy ha valaki, akkor ő nagyon is megérdemelte már, hogy a maraton bajnoki mez is bekerüljön a trófeák közé – sok év kemény munkája van e mögött. A magyar bajnoki cím mindenképpen egy olyan eredmény, ami bekerül a nagy könyvekbe – Marcinak 34 évesen érkezett el ez a különleges nap.

Az előzményekről érdemes tudni, hogy Blazsó, annak ellenére, hogy mindig is a mountain bike sport élmezőnyébe számított – amit sok győzelemmel és értékes eredménnyel is bizonyított –, a magányos harcosok közé tartozott. Nem biztos, hogy így akarta, de úgy alakultak a körülmények, hogy bármely csapat vagy szponzor színeiben is versenyzett, nem állt mellette olyan erős segítő gárda, mint amely például az elmúlt években Parti Andrist vagy Juhász Zsoltot segítette. Egy maraton verseny többek között abban is jelentősen eltér az olimpiai crosstól, hogy a hosszú táv és a gyors, sík szakaszok miatt megnő a jelentősege a szélárnyéknak, ezzel együtt a csapatmunkának – csakúgy, mint egy országúti mezőnyverseny során. Blazsó pedig idáig egyedül küzdött, és próbálta így is felvenni a harcot a csapatokkal.

De most alapjaiban változott a helyzet. Új szponzorának köszönhetően a Mátra Maratonon a Kross Racing Team három tagjának a támogatását is élvezhette. Marci szavaival: „nagyon jó érzés volt a rajthoz szólításnál, amikor mellém szólították a kross-osokat”. El lehet képzelni, mi játszódik le egy versenyző fejében ilyenkor: ott áll a rajtnál az előző évi verseny győzteseként, a bajnokság egyik esélyeseként, és mellé szólítják a nemzetközi Kross csapat élversenyzőit, akik egytől egyig kiváló mountain bike-osok, és kifejezetten azért jöttek ide, hogy őt a győzelemhez segítsék! Természetesen ugyanez elmondható a Waberer’s Areus Cube csapatról is, de ez az érzés Blazsó Marcinak újdonság volt, és éppen ezért adott plusz erőt.

Blazsónak – a sikerei ellenére – idáig nem tartozott a kedvenc pályái közé a mátrai. A Kékestető utáni köves lejtő például kifejezetten a nagyobb, magasabb versenyzőknek kedvez, például Vinczeffy Zsolt testalkatának jobban megfelel. Nagyobb súllyal, nagyobb lendülettel, jobb esetben össztelós kerékpárral nagyon lehet ott haladni. A kisebb súlyú emberek viszont elpattognak a köveken. Szintén a Mátra ellen szólt eddig, hogy aránylag sok benne az aszfaltos szakasz, ahol pedig a csapattaktika döntően befolyásolhatja a verseny kimenetelét – csapat nélkül pedig ugye nehéz.

A pálya nehézségéről Marci ezt mondta:

„Lassan, óvatosan haladva mindenkinek biztonsággal járható a Mátra Maraton nyomvonala. De gyorsan nehéz jól teljesíteni. A technikai tudás főleg ahhoz kell, hogy ne nyírd ki a gumikat a köveken. A feladat a lejtőkön az, hogy gyorsan, de főleg defektmentesen tudd azokat teljesíteni. A Mátra Maraton egy karakteres pálya, nem lehet semmi mással összetéveszteni. Két véglet jellemző rá: a gyors, 30 km/h feletti tempóval teljesíthető országúti szakaszok, és a lejtők, ahol nagyon kell figyelni. De az emelkedők szinte mindenhol nyeregbe ülve is tekerhetők. Most vasárnap a cél előtt 6-7 km-rel, egy szakaszon mégis le kellett szállnunk, mert utolértünk egy lassabban haladó középtávos csoportot, de ez semmiben nem befolyásolta a versenyünket.”

Marci részletesen beszámolt a versenyen történekről is:

„A Mátra Maratonra eljöttek a lengyel Kross csapat versenyzői is, hogy ne egyedül kelljen a Waberer’s csapat ellen dolgoznom. Ők nagyon komolyan vették a feladatukat. Bár előző nap átbeszéltük a pályát, de taktikát nem tudtunk kidolgozni, hiszen menet közben folyamatosan változik a helyzet – ráadásul az is egy lehetséges forgatókönyv volt, hogy ha úgy alakul, és valaki jobb pozícióba kerül, akkor nem is az én, hanem egy másik kross-os versenyző győzelméért fogunk dolgozni.

Jó volt látni, hogy a kross-osok a lelküket kitették a siker érdekében. A 40 éves Bogdan Czarnota hatalmas rutinnal csinálta dolgát. Nem is kellett neki semmit mondanom menet közben, elég volt csak rá gondolnom, hogy mit kellene csinálni, ő kitalálta gondolataimat is. Bár nem ismertük egymást, de mégis érzeték, mire van szükségem, és végig, amíg ott voltak, figyeltek rám. Nagyjából féltávig 70%-ban a kross-os csapat adta a tempót. A csapat legerősebb tagja Kornel Osicki volt. A rajt után velem együtt vezette fel az aszfaltutat és a sípályát is, sőt a lejtőt is az Adrenalin Parkig, vagyis a teljes Kékestetői hurkot. Itt viszont sajnos géphiba miatt meg kellett állnia: lelazult a nyeregcsöve.”

Az innen következő aszfaltos szakaszon a két másik lengyel segített, és a Waberer’s-es Vígh Zoli állt be még néha vezetni. A szénégetők frissítőig nyolcan mentünk együtt: 3 kross-os, 3 waberers-es, Szalai Peti, és egy KTM-es versenyző. A távok szétválasztása után következő sodrós, technikás lejtőn Bogdan elhúzott, és mi engedtük eltávolodni. Közben több waberers-es is leszakadt rólunk a lejtőn. Később néhányan ismét felzárkóztak, és a verseny talán legnehezebb emelkedőjén, Mátraszentimre előtt próbálták Bogdant utolérni. Ez épp a tetején sikerült: Szatmáry csípte el, és mivel csak én tudtam vele menni, így maradtunk elől hárman 52 km-nél a mátraszentimrei frissítőnél.

A Kétkerék vendégházig Bogdán adta a tempót, mi ketten pedig mögötte maradtunk. Mátraszentlászlónál a rövid emelkedőkön Szatmáry állt az élre, itt Bogdan leszakadt rólunk. Vártam egy kicsit rá, talán már 20-30 másodpercre is eltávolodott Szatmáry, amikor eldőlt, hogy innen segítég nélkül kell továbbmennem. Galyatető előtt sikerült felérnem Szatmáryra, onnan együtt mentünk, mindketten vezettünk a másiknak, de inkább egymásra figyeltünk, nem mentünk erős tempót. Igyekeztem azért minél kevesebbet vezetni. Itt a waberers-es Szatmárynak volt fontosabb, hogy haladjunk, mert ha Bogdan felér ránk, akkor biztosan vesztes pozícióba kerülhetett volna a verseny végére.

A Sástó felett levő fahíd után, vagyis a vége előtt 3 km-rel viszont már én álltam az élre. Főleg azért, hogy tisztán lássam pályát, nehogy rászaladjak egy kiálló kőre, és elsőnek akartam beérni az Extrém Parkba. Szoros befutóra készültem, és többször bejártam az utolsó kilométert. Tudtam, hogy kanyargós a pálya vége, és előre megterveztem, hogy hol hogyan kel megindulnom, hogy tartani tudjam a pozíciómat. Biztos voltam abban, hogy ha a célegyesbe elsőnek fordulok, akkor vagyok annyira gyors, hogy már nem tud senki kikerülni azon a száz méteren, még akkor sem, ha szélárnyékból indul. Örülök, hogy be tudtam bizonyítani, hogy azonos feltételekkel le tudok bárkit sprintelni.

Fizikálisan nem volt ez a verseny annyira megterhelő, hiszen a táv sem annyira hosszú, inkább lelkileg, taktikailag volt ez komoly feladat a számomra. Nagy nyomás volt rajtam. Több maraton magyar bajnokságot buktam már el defekt miatt, meg azért, mert egyedül versenyeztem egy komplett csapat ellen. Parti és Juhász ellen is nehéz volt az elmúlt években, ráadásul a tavalyi OB-n a Bükk Maratonon még egy defekt is hátráltatott. Ez az első maraton magyar bajnoki címem, 34 évesen. Jobb későn mint soha!”

És ahogy fentebb ígértük, idemásoljuk az elmúlt 13 év Mátra Maraton hosszútávjának férfi dobogósait – külön kiemelve Blazsó Márton szereplését.

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2002.

1. Tordai Csaba

2. Bogár Gábor

3. Parti András

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2003.

1. Oláh Énok

2. Sass József

3. Tordai Csaba

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2004.

1. Tóth Tamás

2. Vizdák János

3. Parti András

9. Blazsó Márton (1980)

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2005.

1. Vinczeffy Zsolt

2. Blazsó Márton

3. Burgermeister Balázs

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2006.

1. Blazsó Márton

2. Szalay Péter

3. Hasenfratz Péter

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2007.

1. Blazsó Márton

2. Bogár Gábor

3. Hasenfratz Péter

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2008.

1. Buruczki Szilárd

2. Melts András

3. Blazsó Márton

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2009.

1. Buruczki Szilárd

2. Melts András

3. Grósz Béla

6. Blazsó Márton

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2010. (Egyben magyar bajnokság)

1. Parti András

2. Buruczki Szilárd (azonos idővel)

3. Melts András

4. Blazsó Márton

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2011.

1. Buruczki Szilárd

2. Pintér Tamás

3. Szalay Péter

4. Blazsó Márton

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2012.

1. Blazsó Márton

2. Buruczki Szilárd

3. Kelemen Árpád

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2013.

1. Blazsó Márton

2. Vigh Zoltán

3. Wouter Cleppe

 

Mátra Maraton hosszútáv – ffi felnőtt – 2014. (Egyben magyar bajnokság)

1. Blazsó Márton – VKE-NELSON, 03:45:10

2. Szatmáry András – Waberer’s Areus Cube Mtb Team, azonos idővel

3. Czarnota Bogdan – Kross Racing Team – 02:12 perc hátrány

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo