fbpx

Új bajnoki mezek az Utensilnordnál és egy új támogató a fasorból

Alessandro Balli személyében olasz támogató állt az idei elit és U23-as magyar országúti kerékpáros bajnokot is soraiban tudó Utensilnord csapat mellé. A frissen elkészült bajnoki mezeket már a Balli úr érdekeltségébe tartozó Platán Étteremben kapta meg az elit országúti bajnok Rózsa Balázs és az U23-as Pelikán János.

Az Utensilnord a Platán Étteremben

Az Utensilnord a Platán Étteremben

Stubán Ferenc, a csapat sportigazgatója, egyben a magyar országúti  szakág szövetségi kapitánya a bajnoki trikót is bemutató keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a jövőben a Budapesten élő olasz üzletember kapcsolatai révén igyekszik szélesebb szponzori hátteret teremteni Magyarország egyetlen kontinentális kerékpáros csapatának.

Új bajnoki mezben Pelikán János és Rózsa Balázs

Új bajnoki mezben Pelikán János és Rózsa Balázs

A kerékpár az egyik legnehezebb sportág, ugyanakkor közel sincs benne annyi pénz, mint a labdarúgásban, ezért szükséges támogatni – fogalmazott Alessandro Balli, aki 1989 óta él a magyar fővárosban, és nem ez az első alkalom, hogy segíti a sportot és a fiatalokat.

Lengyel Zoltán,

Lengyel Zoltán, Rózsa Balázs, Alessandro Balli, Pelikán János, Kenyeres Ábel, Bernárd Bendegúz, Holló Botond és Stubán Ferenc

A sportigazgató emlékezetett arra, hogy a június 28-i országúti bajnokságon az elit kategóriában, vagyis a felnőtteknél Rózsa Balázs, míg az U23-asoknál Pelikán János révén az Utensilnord versenyzője állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Stubán Ferenc hozzátette: a gárda tagjai közül többen már nemzetközi szinten is értek el figyelemre méltó eredményeket. Itt Holló Botondot említette meg, aki az U23-as pálya Európa-bajnokságon a 4000 méteres egyéni üldözőversenyben a 24. helyen végzett 4:42,618-as idővel.

Rózsa Balázs

Rózsa Balázs

Stubán hangsúlyozta, hogy a fiatalokra épít, Rózsa Balázs első éves U23-as versenyzőként már figyelemre méltó versenykilométerrel rendelkezik idén, és stabilan fejezi be a viadalokat erős nemzetközi mezőnyben is. Pelikán Jánosban is komoly tartalékok vannak, a múlt héten zajló UCI 2.2-es Székely Körversenyen a hegyi időfutamon ért el 17. helyet, ugyanitt Kenyeres Ábel a királyetapon, hegyi befutón lett tizedik, összetettben pedig 15. A Platán Étteremben jelen lévő versenyzők – Bernárd Bendegúz, Holló Botond, Kenyeres Ábel, Lengyel Zoltán, Pelikán János és Rózsa Balázs – közül Bernárd Bendagúz volt a legidősebb 26 évével.

.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo