fbpx

U23-as tereptriatlon-világbajnokkal erősítenek a hazai Meridások

Egyesületet vált a korábbi U23-as világ- és Európa-bajnok tereptriatlonista, Poór Brigitta. A hegyikerékpárosok olimpiai számában tavaly magyar bajnoki harmadik helyezett sportoló 2014-től a Merida Maraton Team CST sportolója lesz – jelentette be Mikula Gábor csapatvezető.

Poór Brigitta, Mikula Gáborral

Poór Brigitta, Mikula Gáborral (Fotó: Primusz F. Péter)

„Nagy örömünk, hogy Vajda Márti és Módos Gabi után egy újabb kiváló hölgysportolót köszönthetünk a Merida Maraton Team CST sorában. Hosszú évek óta fontosnak tartjuk, hogy csapatunkban néhány női sportolónak is lehetőséget adjunk a hazai élvonalban. Olyan versenyzőkről van szó, akik a magyar válogatott színeiben is helyt állnak Magyarország képviseletében, akár az olimpiai pontgyűjtésben is aktívan részt tudnak vállalni. Poór Brigitta, triatlonistaként már letette névjegyét serdülő és juniorkorú versenyzőként, majd a terepszakágban hódította meg a dobogót. Brigi nagy erőkkel készül az XTERRA világbajnokságra, az oda vezető úton a hazai hegyikerékpár-versenyek nagy részén, mint felkészülést elősegítő versenyeken kíván részt venni. Túl van egy portugáliai edzőtáboron, jelenleg itthon edz. Támogatói hátterébe a Merida kerékpárok hazai forgalmazója, a BikeFun Hungary Kft., mint technikai szponzor került be, ahonnan nem csak kerékpárt, de Northwave márkájú kerékpáros cipőt és ruházati termékeket is biztosítanak számára. Brigi 2014-től egy Merida Big Nine Carbon XO Edition bringával áll rajthoz” – foglalta össze Mikula Gábor, a Merida Maraton Team CST csapatvezetője.

„Tizenhét esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg a versenysporttal. Országúti triatlon-versenyzéssel kezdtem pályafutásomat. Sorozatos korosztályos bajnoki címek, győzelmek után, új kihívásként az XTERRA tereptriatlon-versenyeken próbáltam ki magam. Huszonnégy éves koromra, folyamatos versenyzéssel, az U23-as világ- és Európa-bajnoki címeim mellett, sikerült olyan nemzetközi eredményeket begyűjtenem, melyekkel méltán a világ élmezőnyében, komoly, mindenre esélyes versenyzőként tartanak számon. 2011-től már, mint PRO versenyző, a mezőny legfiatalabbjaként sikerült a világ legjobbjai között is letennem a névjegyem. Terveim közt, 2014-ben is szeretnék részt venni a sportág csúcsát jelentő XTERRA világbajnokságon, melyet már hagyományosan a Hawaii-szigeteken, Maui-n rendeznek. Célom az öt leggyorsabb női versenyző közé kerülni. Bízom benne, hogy jelenlegi támogatóimmal közösen érjük el a további sportsikereket. 2013-as év elején vehettem át a számomra eddigi legnagyobb hazai elismerést jelentő „Év Extrémsportolója” díjat, melyet a Blikk, a Nemzeti Sport, a Ringier Kiadó és a Félix Promotion közös szervezésében, egy 2 hónapon át tartó közönségszavazás alapján döntöttek el ” – mondta Poór Brigitta. 

Az X2S Team-ből 2014 elején a Merida Maraton Team CST-hez igazoló kerekes-tereptriatlonista kiemelkedő eredményei:  

hegyikerékpár, olimpiai-krossz: országos bajnokság, 3. hely (2013.);

XTERRA: világkupa, 6. és 7. hely (2013.);

krossz-triatlon: ITU világbajnokság, 8. hely (2013.,), ETU Európa-bajnokság, 6. hely (2013.);

ITU krossz-triatlon, U23-as világ- és Európa-bajnok (2011.).

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo