fbpx

Túl a Tour második főpróbáján is: Svájci Körverseny

A hétvégén véget ért a június 9-étől 27-éig tartó WorldTour viadal, a Svájci Körverseny, amit a Criterium Dauphine mellett a Tour de France másik főpróbájaként szokás emlegetni. Nos, ha a Dauphine-t a Sky uralta egyértelműen, akkor Svájcban a Movistar mutatta meg, hogy milyen nagyszerűen képes csapatként dolgozni…

Svájci hegyi etap "messziről" (Fotó: Vass László)

Adósak vagyunk még azonban a két záró hegyi szakasz összefoglalójával:

A nyolcadik szakaszon a győzelmet az idei Katalán Körversenyt nyerő Michael Albasini szerezte meg, így a svájci közönség végre hazai sikernek örülhetett 148 kilométer megtétele után. A GreenEdge kerekese szép sorban mindhárom szökevénytársát lerázta az utolsó 20 kilométeren, a kiemelt kategóriás arosai hegyi befutón.

Michael Albasini (Fotó: Vass László)

Világszerte azonban sokkal többen voltak kíváncsiak arra, hogyan döntik el a favoritok egymás között a helyezéseket a két keményebb részt lankásabb nyereggel összekötő utolsó emelkedőn. A Rabobank csapata támadott, és sikerült is leszakítani a sárga trikós Rui Costát, aki még a nyereg részen visszazárkózott.

Majd az újabb meredeken Steven Kruijswijk ismét meghúzta a sort, amiből azonban Frank Schleck támadott, akivel a baszk Mikel Nieve és az amerikai Levi Leipheimer tudott elmenni. Kruijswijk és Robert Gesink pár másodpercre követték őket, Rui Costát pedig csapattársa, Alejandro Valverde istápolta a célig, megmutatva, hogy a Movistar sztárjaként is milyen alázattal tud dolgozni csapattársáért. Végül sikerült egy percen belül tartani a portugál hátrányát a befutón Schleckékkel szemben, s 14 másodperccel megőrizni a sárga trikót.

A 8. szakasz eredménye:
1.     Michael Albasini (Swi) Orica GreenEdge Cycling Team     3:45:39
2.     Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi     0:01:15
3.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma – QuickStep
4.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan
5.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:36
6.     Thibaut Pinot (Fra) FDJ-Big Mat
7.     Thomas Danielson (USA) Garmin-Barracuda
8.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team     0:01:39
9.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:01:57
10.     Jakob Fuglsang (Den) RadioShack-Nissan

Schleck, Nieve, Leipheimer (Fotó: Vass László)

Másnap, Näfels-Lintharena és Sörenberg között már 215 kilométer várt a mezőnyre, két kiemelt kategóriás heggyel és egy lankásabb hegyi befutóval. Frank Schleck ezúttal nem a befutó előtt, hanem a kiemelt kategóriás Glaubenberg-en támadott, és ismét sikerült zavarba hozni Rui Costát, a luxemburgi el tudott szakadni.

Azonban sok volt még hátra a célig, több mint 40 kilométer, és a Movistar nagyot ment, Valverde ismét kidolgozta a lelkét Rui Costáért, s az utolsó emelkedőre már összezártak ismét a favoritok, s így is értek célba, kis különbségekkel, a portugál megtartotta a trikót, megnyerve az összetettet. A szakaszgyőzelmet egyébként ismét szökevények meccselték le egymás között, akik közül az észt Tanel Kangert aratott sikert.

A 9. szakasz eredménye:
1.     Tanel Kangert (Est) Pro Team Astana     5:54:22
2.     Jérémy Roy (Fra) FDJ-Big Mat     0:00:02
3.     Matteo Montaguti (Ita) AG2R La Mondiale     0:00:31
4.     Robert Kiserlovski (Cro) Pro Team Astana     0:01:46
5.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team
6.     Mathias Frank (Swi) BMC Racing Team
7.     Chris Anker Sörensen (Den) Team Saxo Bank
8.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan     0:01:48
9.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team
10.     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team

Az összetett végeredmény:
1.     Rui Alberto Faria Da Costa (Por) Movistar Team     35:54:49
2.     Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan     0:00:14
3.     Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma – QuickStep     0:00:21
4.     Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team     0:00:25
5.     Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi     0:00:40
6.     Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana     0:00:47
7.     Thomas Danielson (USA) Garmin-Barracuda     0:00:48
8.     Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team     0:00:59
9.     Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team     0:01:42
10.     Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale     0:01:52

Rui Costa, Valverdével (Fotó: Vass László)

Fontos dolgok derültek ki tehát a Tour de France szempontjából. A Movistar nagyon erős, ha összegyúrják a Dauphine-en látott csapatot az itt győzedelmeskedő sorral, egyértelműen ott lesznek az öt legerősebb gárda között. Ráadásul Valverdének most Rui Costa személyében olyan segítsége lesz a Touron, aki cserébe ezért a munkáért akár keresztre fog feszülni kapitányáért, de ez az egész spanyol gárda moráljáról elmondható.

Látszott az is, hogy Frank Schleck „méltó helyettese” lesz öccsének, még az sem kizárt, hogy eredetileg is az idősebb Schleck lett volna a kapitány a Touron. Szintén erőt demonstrált a Rabobank, Gesink egyre jobb és jobb, ha kicsit még javít formáján a francia körversenyig, szintén dobogóesélyes, pláne olyan segítőkkel, mint Kruijswijk vagy Mollema. Akit nehéz hova tenni, az Nieve. A baszk fiú nagyon erős, de vajon Giro utáni kitolt jó formáról van szó, vagy komoly szerepet fog vállalni a Touron is? (Időközben kiderült, nem indul a francaia körversenyen) S ugyanez a kérdőjel merül fel Kreuziger esetében is.

Gesink, Pinot, Kruijsvijk (Fotó: Vass László)

 

A 7. szakasz összefoglalója

A 6. szakasz összefoglalója

Az 5. szakasz összefoglalója

A 3. és 4. szakasz összefoglalója

A 2. szakasz összefoglalója

Az 1. szakasz (prológ) összefoglalója

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo