fbpx

Trendelő: Trail, enduro fejvédők

A gyermek, aero, mtb, országúti fejvédők után elérkeztünk sisak körképünk durvább felhasználásra szánt modelljeihez, a trail és enduro fejvédőkhöz. A gyártók ezeket a sisakokat kifejezetten azoknak a kerékpárosnak tervezték, akik imádnak zúzni a lejtőkön, de még önerőből szeretnének feltekerni az emelkedők tetejére. Következzenek a forgalmazók által rendelkezésünkre bocsájtott modellek.

trail

A trail, enduro szakág óriási fejlődésen ment keresztül az utóbbi pár évben, számos profi és amatőr verseny jött létre és a növekvő igényeknek köszönhetően a felszereléseket, köztük a fejvédőket is, folyamatosan fejlesztették a gyártók. A szakág népszerűségét mutatja, hogy mára már minden nagyobb márka rendelkezik ilyen jellegű sisakkal. A trail, enduro fejvédők abban különböznek a hagyományos mtb modellektől, hogy mivel agresszívebb felhasználásra tervezték őket, ezért a halánték- és tarkóvédelmük erősebb (bizonyos modelleken állvédő védi arcunkat), többnyire állítható silddel rendelkeznek és egyes típusokon akciókamera konzol is található. És most lássuk a kínálatot!

CRATONI AllTrack

Cratoni_Alltrack

Csúcs minőségű, fejlett technológiák sorát felvonultató, all mountain sisak a Cratonitól, állítható silddel és integrált akciókamera konzollal.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

CRATONI AllSet

Cratoni_Allset

A Cratoni remek ár-érték arányú, középkategóriás trail, enduro fejvédője, mely alig tér el pár dologban a csúcsmodell AllTrack-től.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

LAZER Revolution FF

Lazer_revolution_ff

Csúcskategóriás full face enduro fejvédő a LAZER-től, mely az UCI DH versenyein is használható. Állvédője leszerelhető és a gyártó által kínált számos kiegészítőnek köszönhetően teljesen személyre szabható.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

LAZER Oasiz

Lazer_Oazis

A LAZER top trail fejvédője, mely számos fejlett megoldást kínál, mint például akciókamera konzolt a sisak tetején.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

MAVIC Crossmax Pro

Mavic_Crossmax_Pro

Robosztus felépítésű fejvédő a kerekeiről híres francia gyártótól. Különleges szivacsozásának köszönhetően észrevétlen viselet.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

MAVIC Crossride

Mavic_Crossride

Általános mtb és trail használatra tervezett középkategóriás fejvédő, melyben a francia gyártó csúcs modelljeiből ismert technológiák is megtalálhatóak, mint pl az Ergo Hold SL Retention System állító rendszer és a kitűnő minőségű szivacsozás.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

POC Tectal

POC_Octal

A POC svéd prémium márka kifejezetten trail, enduro használatra fejlesztett fejvédő számos extra tulajdonsággal. Szellőzése kiváló és védelemben is a maximumot nyújtja.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

POLISPORT E3

Polisport_E3

A legolcsóbb fejvédő ebben a kategóriában, ennek ellenére trail, enduro használatra tökéletesen megfelel, ár-érték aránya kitűnő.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

SPECIALIZED Ambush Comp

Specialized_Ambush_Comp

A rendkívül népszerű Ambush trail sisak elérhetőbb áron kínált modellváltozata állítható silddel és 4 dimenziós szellőző rendszerrel.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

UVEX Quatro Pro

Uvex_Quatro_Pro

Az Uvex legújabb all mountain, trail modellje, mely számos fejlett megoldással rendelkezik, mint például az anatómikus IAS rögzítő rendszerrel, a dupla In-Mold technológiával és lélegző szivacsozással.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

CASCO Viper MX

Casco-ViperMX009

Klasszikus Casco modell, melyhez állvédő is jár. Az általános MTB használat mellett , trail/enduro felhasználásra is alkalmas. Kiváló szellőzés és alumínium merevítés jellemzi.

A teljes bemutatót ITT olvashatod.

Az utolsó részben a városi fejvédőket fogjuk bemutatni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo