fbpx

Transalp 2020 útvonal kész: vadabb és kalandosabb!

A 23. alkalommal megrendezett MAXXIS BIKE Transalp útvonala minden eddiginél látványosabbnak ígérkezik, fokozott kihívást és élményt kínál. Az Alpokat átszelő 7 napos MTB-versenyen immár egyéni indulók is rajthoz állhatnak, a rajtpisztoly 2020 július 5-én dördül el az osztrák Nauders településen, a befutó pedig 11-én, a Dolomitok lábánál fekvő Garda-tó partján lesz.

A 2020-as BIKE Transalp vadregényes, komoly kihívást jelentő útvonalat kínál – jelentették be minap a szervezők. Több lesz a “szűz” trail, eldugott ösvények, amelyek még soha nem szerepeltek egyetlen kerékpáros maraton útvonalában. A 2020-as kiadás 577 km hosszú, illetve nem lebecsülendő 18 940 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a „Riva del Garda” célvonaláig.

A Transalp 1988-ban került először megrendezésre. 22 évvel később viszont már nem egy eszeveszett kaland az ismeretlenbe, mint anno, hanem egy világszerte ismert rendezvény, amely időközben számos követőre talált. A BIKE Transalp versenyt akár „intézménynek” is nevezhetjük, ezernyi résztvevővel és érdeklődővel. Így az útirány kijelölése manapság egyáltalán nem könnyű feladat: változtak az alpesi turistautakra vonatkozó szabályok, ezáltal nehéz új, érintetlen ösvényekre lelni. Marc Schneider és szervezőcsapata ennek ellenére többször végigjárta a lehetséges útvonalakat, és talált néhány rejtett gyöngyszemet, amely korábban még szerepelt a Transalp útvonalban.

A rajt Tirol szívében, Naudersben lesz. Az osztrák alpesi kisvárosban gyűlnek össze a világ minden szegletéből érkező „kalandorok”, a megnyitó dzsemborin ismerkedhetnek össze a résztvevők. Innen a karaván Livigno felé veszi az irányt, majd az Alpok Ortier és Adamello hegységcsoportját átszelve, masszív hágókon és gleccsereken tör át az olasz Dolomitokba. A hágók “felhozatalában” olyan klasszikusok szerepelnek, mint a Passo dell’Alpe (2461 m), a Forcella di Montozzo (2613 m), illetve a rettegett Mortirolo (1852 m).

A Transalp történetében először lesz állomás Santa Caterina Valfurva, Aprica és Peio. Az utóbbi település melletti völgyben varázslatos egynyomos ösvényeket talált a szervezőbrigád, melyek minden bizonnyal felejthetetlen élményt jelentenek majd a résztvevőknek. Ez követően a Stelvio National Park további érdekes és látványos szakaszokat rejt, majd a Molveno-i pihenőt követően az Idro-tóhoz közel fekvő Valle del Chiese teszi fel az „i”-re a pontot. Meglepő módon még a Garda-tó előtti szakaszhoz is találtak a szervezők komoly kihívást jelentő friss ösvényeket, így a lélegzetelállító kaland az utolsó pillanatokig tartogathat meglepetéseket.

A szervezők elmondása szerint azért volt szükség az új „trail”-ekre, hogy több élményben, izgalomban és még eddigieknél káprázatosabb panorámában legyen része a versenyzőknek. Ezek remélhetően valódi kihívást jelenthetnek az indulóknak, emellett lehetőség nyílik a Dolomitok szívén keresztül vezető – UNESCO Világörökség részét képező – gyönyörű tájakon kerekezni.

Ahogy idén, 2020-ban is lehetőség nyílik az egyéni indulásra és értékelésre a Transalp-on. Az indulók létszáma 1000 főben lett meghatározva, melyből 200 helyet az egyéni indulóknak tartanak fenn és ezt még tovább bontják 5 kategóriára: férfiak, nők, 40+ férfiak, 60+ férfiak és U23-as férfiak. A nevezési díj 899 Euró/fő attól függetlenül, hogy az adott személy csapatban vagy egyéniben indul, az U23-as versenyzők kapnak kedvezményt, nekik mindösszesen 699 Eurót kell fizetni a részvételért.

A verseny fő támogatója továbbra is a Maxxis, amely a világ legnagyobb kerékpár-gumiabroncs gyártója. Segítségükkel a 7-napos verseny minden eddiginél magasabb színvonalon kerülhet megrendezésre, több szolgáltatással, mindent felölelő szervezéssel. Végezetül hallgassuk meg az egyik tavalyi résztvevőt, Camden Gillist, aki pár mondatban összefoglalja, hogy mitől jó a BIKE Transalp, és miért érdemes minden montisnak legalább egyszer megmérettetni magát ezen a 7-napos Alpok-átszelésen!

Pár szóban? Lélegzetelállító, csodálatos, felejthetetlen.

Miért jó párban indulni? Haverokból igazán szoros barátok lettünk Transalp-partneremmel, Sam-mel. Az élmény azóta is szorosan összeköt bennünket, azt hiszem, ez egy életre szól. Nem tudnék igazán megharagudni rá, vagy hátat fordítani neki. Részt vettünk egy kemény csatában, ott eggyé váltunk. De összebarátkoztunk másokkal is a verseny során, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot.

Miért szeltem az óceánt és jöttem az Alpokba egy montis versenyre? Valójában 2016-ban már részt vettem, de nem versenyzőként, hanem nézőként. Abban az évben édesapám teljesítette a Transalp-ot. De nem elsősorban az ő példája adta az indíttatást: régebben olvastam róla egy amerikai bicajos magazinban, és már akkor is megigézett az óriási kihívás és a páratlanul látványos útvonal. Eddig tartott még találtam egy havert, aki bevállalta az indulást, szüleim pedig megajándékoztak az útiköltséggel. Sajnos édesapám nem tudott jönni, pedig biztos nagy élmény lett volna számára, hogy képes voltam végigmenni ezen a kemény montis szakaszversenyen.

A versenyen többször indult már magyar csapat, a korábbi évek Transalp beszámolóit itt gyűjtöttük össze!

További információk a versenyről a Transalp honlapján: http://www.bike-transalp.de

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo