fbpx

Transalp 2008: két magyar csapat is rajthoz áll

A Transalp szervezők és a Bikemag együttműködésének eredménye, hogy az idei Jeantex Transalp maratonon két magyar csapat is rajthoz állhat. Mindkét csapat komoly versenytapasztalatokkal rendelkezik, hiszen a Bikemag.hu – Meditech SC csapatnéven induló Marton Attila – Halász Róbert párost és a Bikemag – George KSE csapatnéven induló Vock Balázst – és Várallyai Lászlót sem kell bemutatni nektek.
transalp_01.jpg

A négy versenyző közül a legtapasztaltabb Vock Balázs, akinek az idei az ötödik versenye lesz, legjobb helyezése a 22. helyezés, Halász Robertnek az idei verseny a negyedik, az előbbi helyezést együtt érték el Balázzsal. Várallyai László idén harmadszor, míg Marton Attila másodszor áll rajthoz, így mindegyikőjüknek komoly tapasztalata van.

A limitált indulói létszám és az óriási túljelentkezés normál esetben azt eredményezi, hogy a rajthelyek, az internetes nevezést startját követően néhány óra alatt betelnek, még úgy is, hogy a jelentkezők közül a szervezők sorsolással döntenek. Szerencsére az eddigi évek sikeres publikációit a szervezők elegendő teljesítménynek tartották ahhoz, a két csapatnak biztosítsák a soron kívüli nevezést.

A 2008. július 19-től július 26-ig tartó versenyét, a legkeményebb többnapos montis maratonjának tartják, melynek idei rajtjánál 550 pár áll rajthoz, köztük a címvédő Karl Platt – Stefan Sahm páros.

transalp_logo_l.gif

A német Fuessen városból induló verseny 8 napon keresztül szeli át az Alpokot, hogy megérkezzen a Garda-tóhoz Olaszországba. A csapatok között szinte valamennyi kontinens versenyzői jelen lesznek természetesen európai dominancia mellett. A nagy nevek közül a címvédő párost már említettük, legnagyobb ellenfelük a Fiat-Rotwild csapat lehet Thomas Nicke (GER) és Silvio Wieltschnig (AUT) részvételével. A férfi páros kategórián kívül női páros, vegyes páros kategóriák valamint master (összéletkor 80 felett) és senior (összéletkor 100 felett) lesznek jelen a versenyen.

Az útvonalat, szinteket, szabályokat és fontos információkat a verseny honlapján a www.bike-transalp.de oldalon találhatjátok meg.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo